Élet-Stílus

A magyar szövetséget is megfenyegette a FIFA

admin
admin

2006. 08. 31. 16:17

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) levélben kérte a magyar szövetséget (MLSZ) és a másodosztályba sorolt Ferencvárost, hogy az érvényben lévő rendelkezések értelmében ne polgári bíróságon rendezzék jogvitájukat.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy a FIFA a legsúlyosabb szankciót, azaz az MLSZ tagságának felfüggesztését sem tartja kizártnak, ha a Ferencváros megsérti az érvényben lévő előírásokat. A FIFA előírásai szerint ugyanis vitatott sportügyeket kizárólag sportbíróságok előtt lehet rendezni.

A nemzetközi szövetség ez ügyben két levelet is küldött az MLSZ-nek, augusztus 29-én tájékoztatást kért, majd a 30-án emlékeztette a magyar szövetséget, hogy annak a feladata betartatni a FIFA alapszabályát.

Az MTI-hez eljutott szövegből kiderül, a nemzetközi szövetség számít rá, hogy az MLSZ megteszi a szükséges lépéseket arra vonatkozóan, hogy az FTC azonnali hatállyal visszavonja a bírósághoz benyújtott keresetét. Egyúttal elvárja, hogy a magyar szövetség szabjon ki határidőt az FTC számára a kereset visszavonására, s emlékezteti az MLSZ-t arra, hogy amennyiben a klub nem tesz eleget a felszólításnak, büntetést kell kirónia.

Az MLSZ hibázott?

A ferencvárosi klub hivatalos honlapján tette közzé a zöld-fehérek válaszát, melyet a nemzetközi szövetség is megkap. Álláspontjuk szerint az UEFA előírásai különbséget tesznek európai ügyek (ezekben a lausanne-i Sportdöntőbíróság az utolsó jogi fórum) és nemzeti ügyek között. Utóbbiakban a nemzeti szövetségek által kijelölt választott bíróságok jogosultak eljárni.

A zöld-fehérek szerint az MLSZ alapszabálya nem rendelkezik ilyen választott bíróságról, nem határozza meg, hogy a klubok milyen szervhez fordulhatnak, ha úgy érzik, jogtalanul jártak el velük szemben. „A választott bíróság megjelölésének elmulasztásán túl az MLSZ abban is hibázott, hogy alávetési nyilatkozatot sem adott és kért a sportszervezetektől (tagjaitól), ennek hiányában egyik magyarországi választott bíróság sem járhat el a miénkhez hasonló ügyben. Mivel az MLSZ nem teremtette meg a választott bírósághoz fordulás lehetőségét, és a Lausanne-i Sportbírósághoz nem fordulhatunk, kénytelenek voltunk törvényes jogainkkal élve bírósági utat igénybe venni.” – olvasható többek között a ferencvárosiak válaszában.

Jövő kedden kezdődik a per

Ezután a zöld-fehérek felkérik a FIFÁ-t, hogy kötelezze az MLSZ-t saját alapszabályának módosítására, és a “különös méltánylást érdemlő ügyben” tegye lehetővé, hogy a Ferencváros, tekintettel a gyorsított eljárásra, polgári bíróság előtt támadhassa meg az MLSZ határozatát a klub kizárásáról. A fővárosi bíróságon szeptember 5. az első kijelölt tárgyalási nap ebben az ügyben.

Az FTC esete hasonlít a Juventuséhoz: a FIFA korábban kilátásba helyezte, hogy felfüggeszti az olasz szövetség (FIGC) tagságát, amennyiben a bundabotrányban elmarasztalt, s a másodosztályba visszasorolt torinói csapat polgári bíróságon próbál érvényt szerezni igazának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.