Élet-Stílus

Veszélyben Igaly címvédése Pekingben

A budaörsi önkormányzat napi öt óráról két órára csökkentette a város szélén található lőpálya használati jogát, ami érzékenyen érintette az athéni olimpián aranyérmes skeetlövő Igaly Diánát. Az önkormányzat szerint a sportoló kezében van a megoldás kulcsa.

Az Athénban aranyérmes skeetlövő hosszú évek óta edz a város szélén található pályán, amelynek használati idejét a nyáron napi öt óráról két órára csökkentette az önkormányzat, a környék lakóinak nyugalmára hivatkozva. A helyi önkormányzat tájékoztatása szerint a használati idő lecsökkentése egy átfogó zajrendelet része, a rendeletváltozásra pedig az összes érdekelt, köztük Igaly Diána figyelmét is felhívták az illetékesek.

Nem lőhet eleget

„Az utóbbi hetekben vívnom kellett a saját csatámat. Próbáltam az önkormányzattal egyezségre jutni, de nem hajlandóak két óránál többet engedélyezni, ennyi idő pedig nem elég a napi munkához – mondta az MTI-nek Igaly a maribori koronglövő Európa-bajnokság előtti helyzetértékelésében. Az edzések nagy zajára hivatkoznak, ami egyszerűen érthetetlen a számomra, hiszen az erdő szélén van ez a terület, viszonylag távol mindentől, míg a környéken a repülőtér, az autópálya és egyéb üzemek lényegesen hangosabbak, mint én. Ráadásul csupán heti négyszer edzettem ott, hétvégén pedig egyáltalán nem.”

„Több, lőtérnek alkalmas terület közül is választhat Igaly Diána Budaörs környékén. A helyszíneket Budaörs Város Önkormányzata kínálta fel a sportlövő bajnoknak, miután Igaly kevésnek találta a helyi jogszabályban biztosított napi kétórás gyakorlási időt. A sportolónőt már működő lőterektől is megkeresték, és edzési lehetőséget ajánlottak neki. Az önkormányzat segítséget nyújtana az átköltöztetéshez is. Így immár a sportolónő kezében a megoldás kulcsa” – áll az önkormányzat közleményében.

„A városvezetés már az előző olimpia idején tárgyalásokat folytatott a budaörsi lőteret üzemeltető egyesülettel, és jelezte, hogy hosszabb távon nem működhet az egyre sűrűbben beépített terület tövében egy ilyen létesítmény. Az önkormányzat a zajrendelet szigorításával egyidejűleg felajánlott Igalynak egy lakóterületektől távol eső helyszínt Tárnok községben, amely elvileg elfogadhatónak tűnt a sportolónő számára” – szerepel még a közleményben.

Veszélyben Peking?

„Harcolok tovább, nem tehetek mást. Egyelőre minden bizonytalan, s ez nagyon megvisel. Az ősszel megkezdem az erősítő edzéseket, azt azonban nem tudom, hogy hol fogok majd lőni, pedig a jövő év elején már kezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek. A jelenlegi helyzet ellenére nem akarok arra gondolni, hogy máshova költözzek, ugyanis rengeteg időt, pénzt és energiát emésztene fel egy új pálya kialakítása. A múlt héten Tárnokon felajánlottak számomra egy területet, ám csak öt évre, ami sajnos nem elég” – vázolta a jelenlegi helyzetet Igaly Diána.

A tavalyi évet kihagyó kiválóság már a július végén rendezett zágrábi világbajnokságra sem tudott tökéletesen felkészülni edzéslehetőségeinek csökkenése miatt, így egyelőre nem szerzett olimpiai kvótát. Erre a szerdán kezdődő Eb-n nem lesz lehetősége, jövőre azonban egymást követik majd a pekingi játékokra selejtező viadalok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik