Élet-Stílus

Kockáztat a Juventus

admin
admin

2006. 08. 24. 14:40

A másodosztályba száműzött Juventus benyújtotta keresetét a Lazio kerületi polgári bírósághoz, annak ellenére, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) korábban további büntetéseket helyezett kilátásba számára erre az esetre.

A torinói klub azért fordult bírósághoz, mert sem a szakági szövetségnél, sem a nemzeti olimpiai bizottságnál nem tudta elérni, hogy módosítsanak azokon a büntetéseken, amelyeket az olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt kapott. A csapatnak a másodfokú jogerős határozat szerint a másodosztályban kell megkezdenie a 2006/2007-es szezont 17 pont hátránnyal, ráadásul a klubot megfosztották a legutóbbi két idényben szerzett bajnoki címétől.

Az olasz sportági szövetség jelezte az együttes vezetőinek, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) az alapszabályra hivatkozva kifejezetten ellenzi az ügy polgári bíróság elé vitelét, ezért a FIGC a Juventus büntetéseinek súlyosbításától sem riad vissza. “Vállaljuk a kockázatot. Egy dolgot tartunk a szemünk előtt, méghozzá a részvényeseink érdekeit” – kommentálta a FIGC fenyegetését és a kereset benyújtását a klub szóvivője.

A FIGC azért volt kénytelen újabb szankciókkal “zsarolni” a torinóiakat, mert a FIFA jelezte felé, attól sem riad vissza, hogy felfüggessze a tagságát, ami – többek között – azt jelentené, hogy az olasz válogatottak és a klubok egyetlen nemzetközi tornán, illetve sorozaton sem vehetnének részt. Elemzők ugyanakkor nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy ezen fenyegetését beváltsa a Joseph Blatter vezette szervezet.

Amennyiben a bíróság tárgyalja a beadványt, a szeptember 9-re tervezett olasz bajnoki rajt tovább csúszhat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.