Élet-Stílus

Jól kezdődött a szegedi világbajnokság

admin
admin

2006. 08. 17. 18:54

A máris szépszámú közönség nagy örömére a papírformának megfelelően minden magyar egység továbbjutott a délelőtti 1000 m-es, majd a délutáni 500 m-es előfutamokból a szegedi kajak-kenu világbajnokság első napján.

A hosszabb távon négy, a rövidebben pedig három hazai hajó egyből a szombati, illetve vasárnapi döntőbe kvalifikálta magát, a többi a pénteki középfutamban folytathatja szereplését.

Az egy kilométeres előcsatározások során a nőknél egyesben és párosban a győzelem, négyesben pedig az első három hely valamelyike jelentett egyenes ági fináléba kerülést, s ezt ki használták a hazai indulók: Benedek Dalma (k-1), a címvédőként rajtoló Kovács Katalin, Janics Natasa duó (k-2) és a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Keresztesi Alexandra kvartett is megnyerte versenyét, így “megspórolta” magának a pénteki középfutamot.

Nagyon sűrű a férfimezőny

A férfiaknál már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, a nevezések nagy száma miatt csak a két négyesnek volt esélye arra, hogy megfelelő szerepléssel kihagyhassa a pénteki második “fordulót”. A Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor összeállítású kenus kvartett élt is a lehetőséggel, harmadikként éppen továbbjutott a legjobbak közé, a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor alkotta kajakos egység azonban nem bírt a címvédő németekkel, s mivel ebben a számban csak a győztes örülhetett, a másodikként záró magyarok kénytelenek lesznek a vb második napján is vízre szállni. Egyesben Vajda Attila (c-1) első, Benkő Zoltán (k-1) pedig harmadik lett első “pályáján”, így csakúgy, mint az egyaránt futamgyőztes Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (k-2) és a Kozmann György, Kolonics György (c-2) duó, a péntek délelőtti középfutamban folytathatja szereplését.

Ötszázon is jól mentek a magyarok

A délutáni 500 m-es előfutamok során csupán a négyeseknek volt esélyük arra, hogy egyből a vasárnapi döntőbe kerüljenek, s magyar részről a kenusoknak, valamint a női és férfi kajakosoknak is sikerült ezt kiharcolni.

A nagy öregek csapata, a Csabai Edvin, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc alkotta kenus kvartett harmadik lett a románok és az oroszok mögött, így még éppen befért az egyből döntősök közé, a Paksy, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina, illetve a Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor összeállítású kajaknégyes pedig futamgyőzelemmel került tovább. Utóbbi két számban csak az első hely ért finálét.

Benkő (k-1), Kovács és Janics, illetve Kammerer és Kucsera (mindkettő k-2), valamint Kozmann és Kolonics (c-2) első, Benedek (k-1) második, míg Mike (c-1) harmadik lett futamában, azaz mindannyian magabiztosan jutottak tovább a középfutamba.

“Megoldották”

Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapata első napi teljesítményével a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. “Általában az ilyen előfutamos napokon három feladata van a versenyzőknek: elsősorban a továbbjutás, ezen kívül az, hogy technikailag összeálljon a mozgásuk, valamint, hogy a pályákat, amiket mennek, ha nem is teljes terheléssel, de egy éles helyzetet imitálva teljesítsék. Azt gondolom, a gyerekek megoldották ezeket a feladatokat. Azt persze tudni kell, hogy a pénteki nap már lényegesen erősebb lesz. Bombaerős a mezőny, főleg férfi vonalon, így a középfutamban óriási csatákra van kilátás, ott már nem nagyon lesz értelme taktikázni.”

A szakember hozzátette: nagyon bízik abban, hogy 1000 és 500 méteren is minden számban lesz hazai döntős, erre szerinte az előfutamokban látott teljesítmények alapján minden esély megvan.

Pénteken, a vb második napján 9 órától az 1000 m-es, 15 órától pedig az 500 m-es középfutamokra kerül sor a Maty-éren.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.