A New York Palota belsõ udvara. Engedékenyek voltak a hatóságok.
Madonna! – hagyta el a felkiáltás a most májusban luxusszállodaként megnyitott New York Palota főépítészének ajkát még 2000-ben, amikor először lépett be a műemlék épületbe. Fájdalmát és elismerését juttatta kifejezésre ezzel az egyetlen szóval Giancarlo Munari, aki Angelo Boscolóval, a Boscolo szállodalánc fejével, egy lehetséges hotel felkutatása végett járt Budapesten. A szmogtól feketéllő, felállványozott palotában, amely a potyogó vakolat miatt hálóval volt bevonva, még üzemelt ugyan, de már végnapjait élte a kávéház, ahol nem léteztek színek. „Azaz nikotinsárga volt minden, beleértve a stukkókat is, amelyeket jótékony homályba burkoltak a puritán gömbcsillárok” – meséli Munari, aki el is tett egy csillárt mementónak, hogy legyen, ami segíti a néhai állapotokon való merengésben.
Ám mivel az épület nemzetközi szinten beazonosítható volt, a koncepcióba illeszkedett a környék infrastruktúrája és miliője, ráadásul a New York Palota hotellé való átépítése sem bizonyult megoldhatatlannak, így 2001 februárjában a műemlékvédelem alatt álló ház az ingatlannal határos Osváth utcai tömbbel együtt – korábban itt működött az Athenaeum Nyomda – a Boscolo lánc tulajdonába került.
Az újjáépítés tervei a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ szakembereivel egyeztetve alakultak ki, a kivitelezést a Boscolo Hotels Engineering végezte. A 80 millió eurós beruházást építészetileg irányító Munari állítja, nem voltak késhegyre menő vitáik a felügyeleti szervekkel, aminek oka, hogy maximálisan tiszteletben tartották az eredeti terveket. „Másfelől a hivatalok engedékenységére példa, hogy hagyták az eredetileg körfolyosós ház tetejét üveggel befedni” – mondja a főépítész. Összességében így új funkciót találtak az épületnek, legalább olyan fontosat, mint a régi, kávéházzal kombinált irodaház volt.
Happy end – az évtizedekig aládúcolt, lakatlan palota a város szívében szinte már a siralomházban kapott kegyelmet. Hiszen ha egy épület Magyarországon üresen áll, akkor halálra van ítélve – így lehet összegezni, miért is vannak veszélyben azok a műemlékek, amelyeket pénz hiányában nem lehet helyreállítani, viszont az őket védő jogszabály miatt új funkciót sem kaphatnak. A New York Palotának szerencséje volt.
A magyarországi műemlékekért felelős KÖH elnökhelyettese, Fejérdy Tamás szerint általános szabály, hogy egy műemléknél az a legjobb, ha eredeti rendeltetését tölti be, ami az egyházi tulajdonoknál – jellegükből adódóan – többnyire meg is valósul. „Ha az eredeti funkciót nem lehet érvényesíteni, leginkább valami ahhoz közelit kell keresni. De még a legkevésbé jó használat is jobb a semminél, mert az épületet legalább őrzik, fűtik” – mondja Fejérdy.Jelentkező azonban alig van. A miértre a válasz összetett. „Mivel a jelentkezők elsősorban mihamarabb profitot szeretnének a műemlékekből, a megkötések nagyrészt hátráltatják őket” – ad magyarázatot a KÖH elnökhelyettese arra, miért nem állnak hosszú sorokban a hivatal előtt azok, akik műemléket vennének az államtól.
Hasznosításra leginkább a kastélyok kínálják magukat, de sok helyen évek óta kórház, idősek otthona, vagy egyéb szociális intézmény működik a szebb napokat látott épületekben. Mielőtt az új, méltó és hosszú távon is fenntartható rendeltetést biztosító felújítás egyáltalán szóba kerül, az ideiglenes bérlőknek, használóknak kell új helyet találni, amire az önkormányza-
toknak csak ritkán van pénzük.
„Nem arról van szó, hogy az állam ráül ezekre az épületekre, és nem adja senkinek. Azt szeretnénk, hogy mindegyiket jó célra használják” – szögezi le Fejérdy Tamás. Ehhez pedig több szempontot figyelembe kell venni: meg kell határozni, mi az, amit az épületből eredeti állapotban kell meghagyni, és mi az az átalakítás, funkció, amit semmiképp nem engedhetnek meg. Mindazonáltal nem lehetetlen nyereségesen működtetni hasonszőrű épületeket, de – Fejérdy szerint – a jelentkezőknek be kell látniuk, hogy ezek hosszú távú befektetések.
A Várkert Bazár Duna felõli oldala. Az Unesco a világ száz legveszélyeztetebb mûemléke közé sorolta.
Néha azonban hiába látnák be. Jelenleg a legtöbb üzlet a kiszemelt épületben lakó állandó „bérlők” vagy az ingatlan katasztrofális állapota miatt hiúsul meg. Ha pedig ez nem akadály, a törvényi megkötések miatt fut világgá az érdeklődő befektető. A tulajdonosi jogokat gyakorló Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pedig legtöbbször azért kénytelen kikosarazni a kérőket, mert azok megfelelő pénzügyi garanciák nélkül szeretnének kiemelt épületekhez jutni. De a Budavári Önkormányzat kisebbségi és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) többségi tulajdonát képző Várkert Bazárról még csak ez sem mondható el: itt a jelenlegi állami tulajdonosok elképzelései térnek el. Ám miközben az illetékesek vitatkoztak, az egykori képcsarnok és ifjúsági szórakozóhely egyre jobban omladozó romhalmazzá vált. Olyannyira, hogy sikerült felkerülnie az UNESCO-által összeírt, a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé.
Pedig az Ybl Miklós által tervezett épületegyüttes újrahasznosítására lenne magánbefektető. Ezt egy kormányhatározat is lehetővé tenné, amely kimondja: a fokozottan védett műemléket állami költségvetési eszközökből és befektetői tőkéből kell megújítani, úgy, hogy a helyszínen egy többfunkciós rendezvényközpont is helyet kapjon. A feladatra a Foundation Kft. vállalkozna. A KVI és a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. 2002 végén előszerződést is kötött a kanadai-angol befektetők alapította céggel, amely ezt követően kezdte meg a konkrét tervek kidolgozását – tájékoztat Szamkó Katalin, az ingatlan vagyonkezelését végző kht. ügyvezetője. A Várkert Bazár állami tulajdonban maradna, miközben a cég a megépítést követő 60 éven keresztül üzemeltetné azt a haszonélvezeti jog birtokában. A Foundation Kft. 2003 őszén be is nyújtotta a terveit az általa megálmodott, vegyes – kereskedelmi, vendéglátó, szórakoztató és iroda – funkciót ellátó épület engedélyezésére, az abban szereplő beépítési százalék azonban meghaladta az előírtat. Ekkor a kerületi polgármesteri hivatal a tervek átdolgozását kérte.
Amikor ez megtörtént, az önkormányzat további aggályokkal állt elő. Ezzel egy időben lakossági fórumokon is felerősödtek olyan kifogások, amelyek tulajdonképpen az önkormányzat sérelmeinek felhangosításai voltak: „plaza felhúzására készülnek a vállalkozók”, „az új épület látképileg olyan hatású lenne, mintha belecsúszna a Dunába” stb. „Az NKÖM-nek nem voltak effajta kifogásai az épülettel” – hangsúlyozza ugyanakkor Ács Tamás gazdasági helyettes államtitkár, aki a kompromisszum híve. Azt mondja, jó, ha nem születik döntés, amíg az összes kifogást nem orvosolták, ugyanakkor nem érti, miként lehet az, hogy végre van egy komoly pénzügyi háttérrel rendelkező befektető, még sincs előrelépés az ügyben. Az időhúzás Ács álláspontja szerint maradandó károkat okoz az épületben, amelynek üressé tételére, illetve jogi helyzetének tisztázására az állam eddig is 1 milliárd forintot költött. A Foundation Kft. pedig a tervek előkészítésébe 700 millió forintot ölt, a várhatóan 15 milliárdos projekt részeként – közli Farshad Khazei, a cég ügyvezetője.
Bővülő források
Állami tulajdonban lévõ épületek
Mindez nem kevés, ha azt vesszük, hogy jelenleg költségvetési forrásból évente átlagosan 2-3 milliárd forint jut az összes műemlék rendbe tételére, értve ez alatt azok felújítását, kutatását vagy a hasznosításukra, illetve az eladásukra kiírt pályázatok előkészítését. Ehhez évente – nagy átlagban – ugyanennyit pályázatokból is meg tud szerezni az állami tulajdonban lévő műemlékek tulajdonosi jogait gyakorló KVI.
A második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében – KVI-s álmok szerint – 2007 és 2012 között több lehetőség lesz. Salamin Kálmán, a kincstár vezérigazgatói tanácsadója szerint nem lehetetlen, hogy jövőre egyedül pályázatokból 10 milliárd forintot is sikerül majd műemlékek csinosítására és eladására nyerniük.
Ma egy átlagos műemlék Magyarországon befektetési szempontból kevesebbet ér, mint egy normál épület. Ezzel szemben például Franciaországban fordított a helyzet, és bár ott is vannak megkötések a megóvás érdekében, a vásárló hosszú távon komoly állami támogatásra számíthat. Nálunk a műemlékek tulajdonosai – az egyelőre apadó tendenciát mutató – közvetlen pályázati forrásokra támaszkodhatnak. A műemlék-hasznosítások, a helyreállítási támogatások és kedvezmények rendszere még várat magára. Nem beszélve arról, hogy sokszor a műemlékek környezete (például a helyi infrastruktúra) hagy kívánni valót maga után.
