Nálunk még éppen csak kibontakozóban volt a Cabernet Sauvignon őrület, amikor a sógorok a korábban lenézett és a nyugati szaksajtó számára ismeretlen Blaufrankischt, azaz a kékfrankost tették meg Burgenland jelképének. Magyarország sok borvidékén problémát jelent a sajátos karakter, a borvidéki imázs kialakítása, a leghűségesebb város a túloldalon jól felépített marketingnek köszönhetően viszonylag könnyű helyzetben van, hiszen a burgenlandi és a soproni valójában egy borvidék. Így a soproniaknak, ha jót akarnak, most csak követniük kell a határon túli trendet. A mérce így elég magasan van, a soproniak által választott mottó: “Sopron a Kékfrankos fővárosa” mégis azt sugallja, hogy nemcsak felzárkózni akarnak, hanem az élre törni.
Ez a vállalkozás talán nem teljesen lehetetlen, hiszen sokak szerint a magyar oldalon lévő termőterületek legalább olyan jók, ha nem sokkal jobbak, mint az osztrák oldalon. A tó által visszavert napsugárzás és a palás talaj, valóban kiváló termőhelyet sejtet. A burgenlandi bormarketingnek hála megvan az, ami a legtöbb magyar borvidékről hiányzik: a termőhely neve szorosan összekapcsolódik egy fajta nevével, a kékfrankossal, ami által a borvidék jól megkülönböztethető, egyedi karakterre tehet szert. 
Jellemző, hogy Magyarország legelterjedtebb kékszőlőfajtája még 7-8 évvel ezelőtt is lenézett, megtűrt szőlő volt, amely helyett igyekeztek jobban eladható, divatosabb nemzetközi fajtákat telepíteni a borászok. Ezen a trenden Weningerék 97-es kékfrankosa változtatott. Az osztrák borászcsalád balfi birtokán készült bor gyümölcsös volt, koncentrált és a soproni borokhoz kötődő sztereotípiákkal szemben nagyon testes, ami így meghálálta az új fahordós érlelést is. Azóta a balfi pincét vezető ifjabb Franz Weninger ráunt az újvilági stílusra és inkább szikárabb, ásványosabb természetesebb borokat kíván készíteni, melyben a barique és a tanninok helyett a gyümölcsök és a talajból származó ásványos ízek dominálnak.
Sopronban a burgenlandi-stílus követőkre talált. A Gundelben rendezett kóstolón sikert aratott a Lővér pince 2002-es válogatása, Luka Enikő szép gyümölcsös 2004-es bora, és egy ezektől különböző stílusú kékfrankos a Töltl pince 2003-as évjárata. Ez utóbbi bor egyáltalán nem volt testes, színe inkább világos, illata is könnyebb légies, mégis koncentrált és gyümölcsös.
A részletes kóstolási jegyzék>>
