A cárokról és patriarchákról elnevezett utcákon gyalog egy óra alatt keresztülszelhetjük Szófia belvárosát. Nem ritkák a kisebb-nagyobb parkok, melyek kihasználtságát padon csókolózó szerelmesek növelik. Keserű szájízt adhat a dolognak, ha erről a fiatalok lakáshelyzetére asszociálunk. A parlament és a volt pártszékház közötti kötelező kör után érdemes elzarándokolni az Alabin környékére, a könyvvásáros Ignáciusz gróf utcába, a fiatalos Ivan Vazovra vagy a Szófiai Egyetem mögötti kávézókba.
A 19. század vége és a második világháború között kialakult és a szocreál által kiegészített városképet a legváratlanabb pillanatban törik meg a pazar ortodox templomok. Ezek általában Szófia fő katedrálisára, az empir stílusban épült Alekszandr Nyevszkijre hajaznak, első látásra csak méretükben térnek el egymástól. Főleg a belső teret teljes egészében borító freskók böngészése közben szembetűnő a templomok igen jó állapota; ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ezek alig öregebbek a mi kisföldalattinknál. Ennél régebbi látványosságok, mint például a római kori ásatások, már az aluljáróban tekinthetőek meg, vagy mint a freskói miatt kötelező 11–13. századi Bojána-templom, a várost övező hegyekben.
Éjszakai élet
Este tizenegykor pedig a belvárosi kávézóban ülve meghallgathatjuk a müezzin dalát a 16. századi mecset tornyából. Ekkorra már picit kiürülnek az 1,2 milliós főváros utcái, de a klubokban zajlik az élet. Az árfekvés magyar vendégek számára kedvező, csakúgy, mint a hangulat. Tánc az asztalon (bennfentes szabályok figyelembevétele mellett), profi koncert, vízipipás párnás sarok, feltűnően sok képernyő, amin vagy divatcsatorna megy, vagy a szöveg, amit énekelni kell. Az úri közönség a diszkóban is előre foglal asztalt. A legmagasabb táncos mulató per utca arány a külvárosi Szudentszki Gradában, az egyetemi kampuszból kinőtt vigalmi negyedben mérhető. Kötelező elem a táskakontroll, a leghúzósabb helyen metáldetektor kapun is át kellett mennünk. A kidobók empátiás készségét itt is helye válogatja.
Bár vidéki bolgárok szerint a szófiaiak mogorvák, ezt cáfolni szeretném. Ha megtaláljuk a megfelelő embereket, páratlan nyitottságra és vendégszeretetre számíthatunk. Addig is jól tesszük, ha “doberden”-nel kezdünk, és kinézzük mondanivalónk kulcsszavait az útiszótárunkból. Egy ügyes entrée-vel ugyanis elérjük, hogy a célszemély legalább megpróbáljon megérteni minket. Az angol „hello” ebből a szempontból kontraproduktív.
Utazzon Szófiába
Érdemes szót ejteni a várost mozgásban tartó közlekedési eszközök széles skálájáról. A villamos csigalassú és százféle. A sokszínűség a buszokra is jellemző: a legutóbb néhány hónappal ezelőtt fejlesztett buszpark az új és használt Mercedesek mellett még olyan régebbieket is üzemeltet, amin azóta is rajta maradt a berlini közlekedési társaság, a BVG matricája. És persze Ikarus. Van troli meg metró is, és libegő, ami felvisz a Vitosára. Az egyik legfontosabb nyilvános közlekedési eszköz mégis a magáncégek által üzemeltetett iránytaxi, a marsrutka.
Az átalakított minibuszoknak csak útvonaluk van, de megállójuk nincs, beszálláskor leintjük őket, leszálláskor meg azt mondjuk, hogy „Spirka tuk!”. Bár kétszer annyiba kerül, mint a normál busz, de a vezetők bátrabbak (tehát gyorsabbak), és a rádióból szól a csalga. A forgalom rendjére a nagyobb kereszteződéseknél felállított emeleti kabinban kuksoló forgalomirányító ügyel. Nem sokkal este 11 után a GTSZ (Gradickij Transzport Szofia) járművei már álmukban csengetnek, marad az egyébként nem túl drága taxi.
Verziók a meggazdagodásra
További GTSZ-en kívüli közlekedési eszköz a lovas szekér, ami éppen csak a belváros legközepébe nem hajt be (láttam döglött lovat lakótelepi út szélén), és az igen ritka bicikli. Ez utóbbival egy budapesti pont azokból az okokból nem szeretne közlekedni Szófiában, amiért egy amszterdami sem akarna cangázni Budapesten. Az autópark: csomó terepjáró, nagy Mercedes és Audi, aztán nagy szünet, és végül használt német autó, Lada. A ladás úgy tartja, ha egy autó rendszámában sok az azonos betű, az pénzt jelent, ha kizárólag ugyanaz a betű szerepel benne, azaz nagyon egyedi, az még több pénzt jelent. És mivel pénzt és még több pénzt nem lehet csak úgy keresni, ezt valószínűleg lopták. A ladásnál konszolidáltabb vélemények szerint a privatizációból legálisan is meg lehetett gazdagodni.
A belváros fő bevásárlóutcájában sorakozó márkaboltok, kávézók és a külváros – a tizenöt évvel ezelőtti Kőbányára hasonlító, ezért ismerős – „patinája” közti szakadék tényleg utal a bolgár gazdaság átmeneti jellegére. Feltűnően sok az épphogy szerkezetkészre felhúzott, aztán évekre ottfelejtett toronyház is. Az egyik helyi egyetem alapító professzora az új típusú, kapitalista szemléletváltás térhódítását vizsgálja. A kutató kedvenc példája az a magát tévesen biztonságban érző boltos, aki nem vette észre, hogy az eladástól függ a jövedelme. A skála másik végét jelenti az a háromdiplomás angoltanárnő, aki külvárosi trafikban helyettesíti barátnőjét, szemléletével egy hét alatt közel megduplázva a boltocska forgalmát.
