Élet-Stílus

Szárnyal a fapados biznisz

A fapadossal repülő turisták negyede, az üzleti úton szárnyalók közel egytizede mondta, hogy nem utazna, ha nem lett volna ilyen olcsó lehetőség. A diszkont járattal érkezők egy része viszont elkölti másra, amit megspórol a jegyen.

A magyar légi közlekedés felépülőben van a 2001-2002-es mélypont után – derül ki a KPMG legfrissebb felmérésében. A Ferihegyi repülőtér tavaly, Bécs és Prága után, a régió harmadik legforgalmasabb légikikötőjévé vált: rekordszámú, 6,5 millió utast regisztráltak, ami 28 százalékos növekedést jelent a 2003-as utasforgalomhoz képest. Mindössze másfél évvel budapesti megjelenésük után a fapados társaságok, az utasszámot tekintve, immár a teljes piac 15 százalékát mondhatják magukénak, és a reptér tíz legnagyobb légitársasága közül öt fapados. A külföldre utazni kívánó magyarok csaknem 14 százaléka választ fapados társaságot, szemben a tavalyi 5 százalékos aránnyal.

A KPMG tanulmánya is azt igazolja, hogy a diszkont-légitársaságok megjelenése Magyarországon új utazócsoportot hozott létre. „Felmérésünkben a turisták negyede, míg az üzleti utazók 8 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem utazott volna, ha nem lett volna ilyen olcsó lehetőség” – idézte Andrea Sartori cég partnere a tanulmány egyik megállapítását.


Szárnyal a fapados biznisz 1

Nem csak az ár miatt

Az utazók többsége egyértelműen az olcsó repülőjegy miatt választja a fapadosokat. Ugyanakkor 24 százalékuk a rugalmasabb menetrend miatt döntött mellettük, míg 9 százalékuk azért repült diszkont-légitársasággal, mert csak nekik volt járatuk a kívánt célállomásra. Néhány, fapadost választó üzletember pedig azzal indokolta döntését, hogy egyre több üzleti partnere működik olyan reptér közelében, amelyet a fapadosok használnak. A nagyvállalatok azonban továbbra is a hagyományos légitársaságokat részesítik előnyben – a válaszadók szerint ugyanis a cégvezetők más szolgáltatásokat is elvárnak: ilyen a rugalmasabb jegyfoglalás, az üzleti váró, a színvonalas ellátás a fedélzeten. Ráadásul a fapadosok által használt repterek gyakran messze esnek az üzleti negyedektől, városközpontoktól.

Összességében ugyanakkor elmondható: mivel Magyarországon mind a turisták, mind az üzleti utazók számára az ár az egyik legmeghatározóbb tényező, a diszkont-légitársaságok forgalma a közeljövőben is nőni fog. A diszkont-légitársaságok piaci részesedése Magyarországon a jelenlegi 15 százalékról 2010-re várhatóan 35 százalékra nő, ami 4 millió utast jelent majd.


Szárnyal a fapados biznisz 2

Nem rontja a hagyományos bizniszt

A felmérésből az is kiderült, hogy a fapadosok megjelenése – a közhiedelemmel ellentétben – az egész szektorban növelte az utasforgalmat, azaz nemcsak a hagyományos légitársaságok utasainak „elszipkázása” volt jellemző. Ennek jele például, hogy számos hagyományos társaság, olcsóbb jegyek mellett, jelentősen növelte járatainak számát néhány útvonalon.

Az egyre erősebb verseny egyetlen nyertese az utazó” – foglalta össze felhasználói oldal híreit Andrea Sartori, a KPMG partnere kiemelte. Szerinte a fokozódó verseny a Malévot és a többi hagyományos légitársaságot is arra kényszeríti, hogy újrafogalmazzák árképzési stratégiájukat és üzleti modelljüket. Néhány nagyobb nemzetközi társaság már el is indult ezen az úton: egyesek átalakítják működésüket, mások a színvonalas szolgáltatásokat igénylő utasokra koncentrálnak (a British Airways és a Lufthansa prémium szolgáltatásokat kínál a „business class”-utazóknak, az SAS három utazóosztályt hozott létre), megint mások a szolgáltatás egyszerűsítésével próbálnak versenyelőnyt szerezni (például az ír Aer Lingus törölte a business-osztályt, és csak turistaosztályt üzemeltet járatain).



Szárnyal a fapados biznisz 3

Vendéglátói tanulságok

Magyarország könnyebb elérése légi úton – egyéb okok mellett – egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a hazai szállodák tavaly rekordszámú vendéget regisztráltak: a vendégéjszakákat tekintve a három-, négy- és ötcsillagos hotelek 4,6, 6,2 és 9,8 százalékos növekedést könyvelhettek el az előző évhez képest, míg bevételeik összességében csaknem 11 százalékkal nőttek egy év alatt.

A hazai vállalkozók többsége úgy látja, hogy a diszkont légitársaságok működésével a korai és kései órákra kitolódtak a szállodai be- és kijelentkezések, esetenként kiugró vendégszám-növekedést tapasztaltak Nagy-Britanniából és Skandináviából, továbbá nőtt az előszezonban a forgalom a négy- és ötcsillagos szállodákban, ami éves szinten javította a szállodák kihasználtságát is.

A KPMG felmérése arra figyelmeztet, hogy a jövőben a szállodaiparnak, illetve minden, a turizmusban érdekelt félnek jobban kell figyelnie a diszkont-légitársaságok utasaira, és e növekvő szegmens igényeinek megfelelően alakítani kínálatát. A szállodák például saját piaci helyzetüket javíthatják, ha a fapadosokkal közösen alakítanak ki kapcsolt ajánlatokat. A felmérés azt igazolta, hogy a diszkont légitársaságokkal utazók a repülőjegyen megtakarított összeget gyakran más turisztikai szolgáltatásra, például drágább hotelre költik.

„A fokozódó verseny a reptérfejlesztőkre is kihat – komoly fejlesztésekre van szükség mind a Ferihegyi repülőtéren, mind a városközpontba irányul közlekedésben ahhoz, hogy Budapest profitálhasson a bővülő légi közlekedési piacból. Komoly lehetőségeik vannak a regionális repülőtereknek is, amelyek alacsonyabb díjaik miatt lehetnek vonzóak a diszkont-légitársaságok számára”- hangsúlyozta Andrea Sartori.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik