Kincseket mosott elő a cunami

Páratlan régészeti leletek kerültek elő azután, hogy decemberben szökőár pusztított India partjainál. A most felszínre került relikviák egy homokpadba ásódtak be, és évszázadok óta vártak a felfedezésükre. Alighanem a helybéli lakosság lemondott volna erről a

tudományos szenzációról, hiszen sokezren haltak meg a szumátrai földrengés miatt keletkezett, Dél-Ázsia nagy részét végigdúló szökőárban miatt.

Az Indiai Régészeti Szolgálat (Archaeological Survey of India, ASI) szakértői lakossági bejelentések nyomán szálltak ki a helyszínre, az ország déli részén lévő ősi kikötőbe, a Tamil Nadu tartományban lévő Mahabalipuramba. (Ez a város mintegy 70 kilométerre délre található Madrastól, a legközelebbi metropolisztól.) A bejelentések azután érkeztek az ASI-hoz, hogy a helybéliek a cúnami időleges visszahúzódásakor épületromok váltak láthatóvá a tengerparton, miután szökőár magával sodorta a homokpad egy részét is.

Titokzatos Pallavák Mahabalipuramot a nyugati utazók közül elsőként valószínűleg a brit J. Goldingham írta le, aki 1798-ban kereste fel a dél-indiai várost. A tengerészek Hét Pagodaként emlegették a települést templomai miatt. Mahabalipuramban és Dél-Indiában a Pallava-dinasztia uralkodott a Kr. e. I. századtól a Kr. u. VIII. századig. Egyes források szerint viszont csak Kr. u. 500-800 között uralkodtak a Pallavák, akik talán pásztortörzset alkottak egykor. Megint mások szerint a Kr. u. I. századtól uralták a térséget, és a dravida építészet legszebb emlékei tulajdoníthatók nekik. Valójában azonban arról van szó, a Pallavák legrégebbi leletei, említései korábbi korokból származnak ugyan, fővárosuk, Kanchipuram például a IV. században jöhetett létre, de ténylegesen csak a VI-VII. század folyamán építették ki hatalmukat Dél-India nagyobb térségeiben. Egyik legnagyobb uralkodójuk Narasimhavarman volt, aki 630-ban foglalta el a trónt, és két év múlva hatalmas győzelmet aratott ellenfelein. Mamalla melléknéven is emlegették őt, s miután számos templomot épített Mahabalipuramban is, talán róla nevezték el egy ideig Mamallapuramnak a települést.

A kőoroszlánok

Az Indiai-óceán félig-meddig lecsupaszított homokpadjából azóta számos relikvia került elő, így például egy kőépület maradványai, egy félig befejezett dombormű, amely egy elefántot ábrázol, továbbá a már említett két, hatalmas gránitoroszlán. Az egyik ülő helyzetben maradt fenn az utókornak, a másik viszont „támadóállásban” várta a felfedezőket. Mindkét oroszlánszobrot egyetlen gránittömbből faragták ki.

Ugyanakkor még érdekesebb felfedezésnek tűnik, hogy a cúnami a partra sodort egy bronz Buddha-szobrot egy bambuszból készült tutajhoz erősített kosárban. Ez a szobor nem az ősi Indiából származik, hanem minden bizonnyal a távoli Thaiföldről vagy a valamivel közelebb lévő Burmából sodorta át a szökőár a Dekkán-félszigetre.

Az ősi dravida kultúra legszebb építményei

Mahabalipuram régóta ismert műemlékváros: 1200 éves temploma már felkerült a világörökség listájára. Egykor virágzó kikötője volt a városnak, s most a régészek abban bíznak, hogy feltárhatják a hajdani, körülbelül VII. századi kikötőt. (A most előkerült leletek ugyanis nagyjából erre az időszakra datálhatóak.)

A mahabalipurami templom az egyike a legősibb dravida emlékeknek Indiában. A dravidák annak a népcsoportnak a tagjai, akik a hindik előtt uralták a Dekkán-félszigetet. Az ősi kikötőváros feltárása immár három éve zajlik Mahabalipuramban, ahol indiai és brit búvárok merültek rendszeresen a víz alá, hogy felderítsék az egykori kikötőt. Most a cúnami részben megoldotta a régészek problémáját.