Mivel a természeti csapás elpusztította a paradicsomi keleti partot, úgy döntöttünk útitársammal, hogy az ország belsejében próbálunk szerencsét. Először a sziget szívében fekvő Kandyt kerestük fel, ahol egyben a buddhista világ szíve is dobog. A buddhista teológia fellegvárában őrzik hét lakat és sok géppisztoly alatt a buddhista torinoi leplet, Buddha egyik fogát.
Az ereklye körüli homály 2500 evvel ezelőtt kezdődik, ekkor hamvasztották ugyanis Buddhát, egy fogát azonban mégis sikerült kimenteni a lángok közül. 
És ezzel kezdetet vette egy hosszú utazás: a fogat össze-vissza szállítottak Sri Lankán belül és kívül, egész hadseregek szállták meg az országot a drága kincsért, míg letelepedhetett az említett Kandyben. De nem végül, mert a portugálok – az első gyarmatosítok – a 16. században, a vallási tolerancia jegyében egy nagy katolikus piromán ünnepség keretében eltüzelték a nehéz sorsú fogat. Illetve – a szingalézek szerint – rossz fogat égettek el, és az igazi a mai napig Kandyben található.
Így történt vagy úgy, a rágószervdarabkát nem láthatjuk. Hiába motoznak meg tetőtől talpig kétszer is, hiába a belépőjegy (persze csak külföldieknek), maga a fog, de meg az azt rejtő ládika sem látható. Vigyáznak rá, és ez érthető is ezek után.
A sziget
A természet mindent megtett, hogy felnőjön a hely fontosságához. Örökzöld lankák fogják, sőt ölelik körül a régi, több templomból, sétányból álló épületegyüttest, a lomha narancssárga szerzetesekkel, s az egészet kert és vizesárok veszi körül. Ez még a majmoknak is megtetszett, ezért beköltöztek családostul. Sőt még egy tó is akadt, hogy teljes legyen a kép. A kis tó közepére pár száz évvel ezelőtt valamelyik helyi király csöpp szigetet épített, és itt őrizte féltve kincseit, háremének megannyi asszonyát. És a király olykor hajóra szállt. 
A britek aztán kifüstölték a királyt háremestül, a nők helyett pedig dinamitot tároltak a szigeten. Néhány koloniál épület őrzi meg egykori jelenlétüket, és a vasút, mellyel jöttünk, és mellyel távozunk.
A nehezen megjegyezhető nevű – nekem is csak jegyzeteimbe pillantva sikerült – Nuwara Eliya 50 kilométerre fekszik Kandytol, a britek távozása óta csipkerózsika álmát alvó vasúttal ezt négy óra alatt lezavarjuk. Kétezer méter magasra kúszunk fel, felzsilipelünk a trópusi klíma minden rétegen. A buja, áthatolhatatlan vegetációt ritkásabb erdő váltja fel, eltűnnek az egyébként mindenütt jelenlévő kókusz- és egyéb pálmák, helyüket fenyőfélék foglaljak el, cédrusok és teaültetvények.
A klíma kifejezetten angolos, szeszélyes és esős. A város maga is angolos. Nem hiszek a szememnek: Sri Lanka közepére erőből angol varost építettek, viktoriánus házakkal, kertekkel, rózsabokrokkal. Érdekes, de ebből is elég egy délután, különben is Nuwara Eliya csak ugródeszka a Dambatenne teaüzemhez vezető úton. 
Csípik, nem tépik
A teaüzemet maga Sir Thomas Lipton alapította, és az inkább jó marketinggel, mint zamatos teával büszkélkedő Lipton márka ma is innen szállít. Mert ez az éghajlat kell a teának. Meleget akar, de szenvedélye a magaslati levegő, és él-hal a lejtőkert. Meg is nőne vagy tíz méteresre, de az ültetvényeken egy méterre visszavágjak. A teát nők szüretelik, mert csak ők szedik szépen le a friss hajtásokat, lecsippentik, a férfiak meg durván letépik. Nem is szívesen alkalmazzák őket. Olyan jó néha ilyet hallani.
A Lipton-féle üzemben a mai napig hagyományos módszerekkel folyik a teakészítés.
A tealeveleket először megszárítják, hogy a koffeintartalom elérje a kívánt szintet, majd egy múzeumba illő géppel összenyomkodják – nem összetörik a leveleket. Ezután ruhára terítik, és ezzel kezdetét veszi az erjedés, a fermentáció. Ennek hossza határozza meg a tea zamatát. Később a leveleket pár percig megégetik, hogy fekete teát kapjanak, majd őrlik, válogatják, és ezzel kész is. Akarnánk venni kis szuverénnek valót, de itt csak raklapnyira lehet ajánlatot tenni. Úgyhogy ajánljuk magunkat, és ahogy jöttünk, el is tűnünk a hegygerincen. 
Építészet és gasztronómia
Egynapi zötykölődés következik vasúton és buszon. A buszvezető ugyan az életünkre tört: vezetési módszereit a kaszkadőrök is megirigyelnék, de túléltük. És nem is hiába éltük túl, mert a következő nap reggelen Yapahuwa mutat meg nekünk valamit múltjából. Nem sok élte túl az elmúlt évezredeket, de a templom megérte az erőfeszítést, a vonaton kábítószert rágcsáló ordítozókat, a rengeteg beteg, vak, és rokkant kéregetővel, az életveszélyes buszozást.
A romhoz meredek lépcső vezet fel homályos kontúrú kőoroszlánok között, és a pár, idővel dacoló épületrészlet alapján kicsit belenézünk a szingaléz királyság formai elképzeléseibe. Erre egyébként több és jobb lehetőségünk is akadna, Sigirya, Seruwawila, de mi most beérjük ennyivel. 
Mert kíváncsiak vagyunk Colombóra, a fővárosra. Jól eltelt az idő, de a város nem tetszett. Zajos, szmogos, kaotikus, csúnya, az utcán géppuskafészkek, szögesdrótok. A mi fogalmaink szerint semmi tetszésre méltót nem találtunk, úgyhogy inkább gasztronómiailag ruccantunk ki. Curry és chili a fundamentuma a Srí Lanka-i konyha épületének. Erre építkezik a konyhaművészetük, a colombói architektúránál sokkal sikeresebben.
Ha rendeltem egy currys csirkét, a csirke csak az egyik tétele volt a szimfóniának. Egy étel általában négy étel vagy öt, sok kis tál az asztalon. Ez jó, ez tetszik. Az egyikben lencseféle, sárgás étel, a másikban valami krumplis krém, úgy csíp, hogy arra szó sincs, a harmadik tálban chilis kókuszreszelék van, a negyedikben akármi. Egy ilyen currys szimfóniát többször is meg kell hallgatni, hogy közelebb férkőzhessünk a lényeghez. 
És persze a cunamiról…
Az utolsó napot a napfürdőzésnek akarnánk szánni. Az utóbbi időkben a televízióban többször is látott könnycsepp alakú szigetet keletről érte a cunami. Naivul azt gondoltam, hogy a főváros, Colombo, és a fölötte fekvő területek, melyek a sziget nyugati partján helyezkednek el, nagyjából az alsó harmadánál, felénél biztonságosan megúsztak a katasztrófát.
Negombo a sziget nyugati oldalának felénél fekvő tengerparti varos a megdöbbentő cáfolat. A cunami megkerülte az egész szigetet, kétszáz méterre benyomult a szárazföldre, ledöntött sok házat, boltot, és megölt jó néhány embert. Folyik a helyreállítás, a hotelokat viszont egyelőre a külföldi önkéntes segítők töltik meg.
