Provence az a hely, ahol tikkasztó a nyár, de olyan erős a misztrál, a metsző szél, hogy lefújja a fület a szamarak fejéről. Provence-ban minden olyan bajnak, amit nem lehet a politikusok nyakába varrni, az „átkozott szél” az oka. Az emberek errefelé provanszálul beszélnek, a falusi kocsmákban is rafinált étel járja, a jó szakács híre országos. 
A helyi iparosok munka előtt eljönnek szemrevételezni a feladatot, többen is, gesztikulálva elvitatkoznak a megoldáson, kézbe csapnak, aztán a megrendelő bottal ütheti a nyomukat. Ha mégis munkába kezdenek, akkor szélvészként dolgoznak, miközben bőbeszédűen magyarázzák szakértelmük csínját-bínját.
A kecskeversenyen fogadni lehet a hármas befutóra, a boules-verseny szabályai: kötelező inni, csalni szabad, és minden dobásnál kötelező elvitázni a golyó távolságán. Errefelé utálják a turistákat, a természetvédelmi terület határán elriasztásukra „Vigyázat! Viperák!” táblát helyeznek ki a, és bár az öreg Renuault-kal eszeveszetten száguldanak a kacskaringós utakon, nyáron szerintük csak az idegen lehet a hibás.
|
A Vaucluse megyében található Aptból induló, nagyjából kétnapos túránk sokak szerint az igazi Provence faluin és útjain halad át. Bár a turisták egyre nagyobb számban rohamozzák meg a területet, a május és a június még nem annyira tömött. Az óváros és a lassan már legendás szombati piac megtekintése után innen a kelet-nyugat irányban húzódó N 100-as nemzeti úton haladhatunk tovább, majd követjük a D 48-at Saignon felé. Az úton a csúcs felé haladva még felülről visszatekinthetünk Apt nagyvárosias zsongására, de egy gyönyörű hegygerincen végigkocsikázva hamarosan apró falvak, Auribeau és Castellet kerülnek az utunkba.
Ezután a D 232 vezet majd Bonnieux-be, ám előtte tegyük le az autónkat a D 113-as út leágazásánál, és alig tízperces sétával közelítsük meg Buoux falut. Bonnieux megszámlálhatatlan templomtornya csodálkozásra készteteti az odalátogatót, vajon hol fér el köztük a város? Aprócska hely, és úgy tűnik, évszázadok óta ilyen, utcáit csak felfelé kapaszkodva lehet bebarangolni. A város tetején álló 11 századi román templom, a Vieille Eglise és a temető mellett adódik a Bonnieux-re a legszebb kilátás, a város lentebbi részein, a kicsi tereken leülhetünk a hegyeket csodálni, és pihenni a platánfák alá.
Lacoste felé a D 109-es vezet, az utunkba eső hegyet a De Sade család vára koronázza, amelyhez virágszegélyezte kőutak vezetnek fel. Innen 6 kilométerre tovább, egy síkságon fekszik a festői Ménerbes. Bár jó pár sokkal szebb falucskát is találhatunk a közelben, neve az angol író, Peter Mayle révén bejárta az egész világot. Az odalátogatók azóta is az „Egy év Provence-ban” című könyv szereplőiről próbálják kitalálni vajon melyik Ménerbes-i lakó lehet az.
A síkságon keresztül a D 188 segítségével jutunk el Oppéde-le-Vieux-be. Egyedül a kávéház néhány vendége és műhelyeikben dolgozó művészek láttán lehet arra következtetni, hogy ezen a helyen emberek is laknak. Maubecen és Robionon keresztül érjük a sárgadinnyéjéről híres Cavaillonba. Éredmes venni a fáradságot, és felkapaszkodni a Saint-Jacques kápolnáig, ahonnan nemcsak a Lubéron leglátványosabb hegyére, a Mount Ventoux-ra tekinthetünk rá, hanem szemünkkel az északra fekvő Alpokot is befoghatjuk.
Tíz kilométer a kocsiút Cavillon és L’Isle sur-la-Sourge között, ahol egykoron a Sorgue folyó 70 óriási vízkereket is meghajtott. A régiségárusok zarándokhelyét a D 25-ön Carpentras irányba hagyjuk el, amelyik nem sokkal utána Fontaine-de-Vaucluse felé kanyarodik el. A parkolásnál itt azonnal csapjon le az első helyre az a szerencsés autós, aki talál ilyet. A roppant méretű szikla tövében megbújó kisvárost ugyanis állandó emberáradat lepi el. A folyó széles zöld szalagját lehűtik a föld mélyében lakozó karsztvizek, folyama a városkába érve meghajtja az öreg papírmalom vízkerekét. Gallerie Vallis-nak hívják a Fontaine igazi turistacsapdáját, ahol megszámlálhatatlan üzlet és egy hűvös santon (Provence jellemző kézzel faragott kis faszobrai) múzeum várja az idegeneket. A várost máskülönben csak temérdek kő és a még nyáron is zubogó Sourge tölti be.
A D 100-ason és a D 2-esen az ember nagyon gyorsan eljut Gordes-ba, a Vaucluse-fennsík meredek sziklaoldalához. Sokan ismerik anélkül, hogy eljutottak volna Provence-ba, hiszen Gordes látványa valóban képeslapra illő. 12 századi kastélyán a bézs kövek a reggeli napfényben narancsszínben égnek, bástyaszerű malmában a turistáknak is megmutatják az olajsajtolás mindennapi menetét.
Már innen is világít Roussilon vörös, rózsaszín, sárga és okker köveivel, házaival és cseréptetőivel. A kisváros melletti parkban egy órás sétával nézhetünk körbe a régebben okker-bányászatra is lehetőséget adó vörös sziklaképződmények között. Végső célpontunk Saint-Saturnin-lés-Apt, tipikus lubéroni falvacska a végtelen levendulamezők között. Bár különösebb látványosságokat nem ígér, a falu közelében van néhány különleges kör alakú „borie”, a mezőkön talált, zavaró kövekből minden cél nélkül összetákolt kunyhó.
A festők hazája
Bár az impresszionizmus Párizsban jelentkezett először, 1875 és 1920 között Provence vált ennek a művészetnek az olvasztótégelyévé. Monet-t és Renoirt, a mozgalom két vezéralakját elbűvölte ez a megkapó táj és a részegítő déli napsütés. Őket azután a francia és külföldi posztimpresszionisták követték, Van Gogh-tól Gauguinen át Cézanne-ig. Nyomukban jött az avantgárd művészek csapata – Picasso és Braque, illetve Chagall, Matisse és Dufy.
Van Gogh és Gauguin Arles-ban lakott – Gauguint barátja vette rá, hogy költözzön délre, miután azonban Van Gogh rátámadt, rögtön visszamenekült Párizsba. Matisse itt indította útjára a fauve-ok mozgalmát, akiket harsány színeik miatt neveztek a vadaknak. Picasso az Azúrparton élt, Antibes-ban és Juan Les Pins-ben, Braque-kal együtt a kubizmus megteremtésén fáradoztak.
Cezanne – a sok bevándorló művésszel szemben – Provence szülötte. „A szín hegyeket mozgat meg” – hirdette. Nemhiába, Cezanne világa kék kőfejtőkből, vörös agyagból, sötétzöld fenyőkből és napsütötte, geometrikus sziklaalakzatokból áll. Megszállottan festette az ősi mészkőhegyeket és a regényes kastélyokat. Aix-en-Provence városában a festő nyomába szegődhetnek és felkereshetik életének jelentős mérföldköveit, többek között a Cateau-Noir-t és a Mont-Ste-Victoire-t.
|
A messzeföldön híres Provance-i konyha egyszerre pikáns és könnyű, bővelkedik zöldségekben és vitaminokban, húsait a dél fűszereivel gazdagítják, sajtjai és borai, bár a francia határokon kívül nem a legismertebbek, mégis híven őrzik a tájegység zamatait. A dél-franciaországi szakácsművészet bőven bánik a különböző ízű olívaolajokkal; használ bazsalikomot, fokhagymát, rozmaringot és zsályát. Az ételek ízében külön hangsúlyt nyernek a kiváló helyi alapanyagok, a szakácsok nemcsak az összeállításra és az elkészítésre figyelnek, de minden hozzávalót azon a helyen szereznek be, ahol a legjobb. A kenyér, a hús, a bor, a zöldség és a sajtárusok egyben gasztronómiai szakértők is, akik azt is tudják, hogy áruik egy-egy fajtája milyen ételhez illik.
Nyaranta a vendéglők asztalán előételként gyakran szolgálnak fel articsókaszivet, lisztbe forgatott és kisütött szardíniát, tejszínes sózott tőkehalat, pácolt gombát, tintahalt, pástétomot és melléjük zöldségként olívabogyót, paprikát, zellert, csicseriborsót, retket és paradicsomot. Főételként jellemző a fokhagymaszeletekkel tűzdelt bárány, esetleg zöldbabbal és hagymás burgonyalepénnyel, vagy óriási tálakban olajtól gyöngyöző salátákkal. A főételeket szőlőlevélbe burkolt sajt és desszert követi. Az étkezés
elején a könnyebb, asztali, a végén pedig a testesebb és jobb borokat fogyasztják. Híres a fűszeres cassisi fehérbor vagy a rosé vagy a Provence szívében termelt Chateauneuf-du-Pape. Bár a nyári ételei jóval ismertebbek, Provance téli parasztkonyhája is ízletes, ámbátor dús és inkább laktató. Egy tipikus téli menü kezdődhet többféle – ezen a tájékon is népi éteknek számító – házi készítésű pizzával. Ezután jönnek a nyúl-, vaddisznó és rigópástétomok, a törökölypálinkával bolondított sertéshúspástétom, a borsszemekkel borított kolbász (saucissons), majd a vadgombával körített pecsenyehúsok és nyúlragu kerülnek az asztalra friss paradicsommártásban pácolt édes hagymákkal. Utóételként pedig fokhagymás olívaolajban sütött kenyérdarabok zöldsalátával és kecskesajttal. A töménytelen étel elfogyasztásához az igen kedvelt ánizslikőr, a pastis, a törkölypálinka, illetve bor ágyaz meg a gyomorban.
Hasznos linkek:
• http://www.beyond.fr/
• http://www.frommers.com/destinations/provenceandtheriviera/
• http://www.crt-paca.fr/fre/accueil_flash.jsp
