Szórakozás

A Dal: Wolf Kati újra a döntőbe jutott

Wolf Kati (wolf kati, )
Wolf Kati (wolf kati, )

A 2011-ben az Eurovízión már színpadra lépő énekesnő és Gájer Bálint mellett kevésbé ismert előadók kaptak lehetőséget kijutni az idei bécsi megmérettetésre.

A Dal második középdöntőjén is túl vagyunk; a múlt heti adásban döntőbe jutott Szabó Ádám, Csemer Bogi, Mujahid Zoli és a Spoon mellé újabb négy előadó csatlakozhatott.

Az est az eddig megszokott séma szerint haladt: Tatár Csillacsinos volt és kissé bakizgatós, Pierrot szigorú és beszólogatós, a dalok pedig az enyhe változtatások ellenére sem hoztak túl sok újdonságot.

Szűcs Gabi kezdett; az énekesnő új outfitben érkezett és 33 ponttal távozott a színpadról. Az Other Planet tagjai nem vettek fel új koktélruhát, mégis magasabb pontszámot sikerült elérniük, ezúttal 40 pontot kaptak. Dallos Bogi kicsit áthangszerelt dalával 38 pontot kapott a zsűritől és a közönségtől.

Oláh Gergő kissé átfogalmazott szövegű dalával 39 pontot ért el, őt pedig Ív követte Fire című dalával. A Csiszár Jenő által nem elég tüzesnek ítélt nóta végül 41 ponttal az addigi első helyen végzett.

Éliás Gyula Jr. feat Fourtissimo a színpadon; a produkció az együttes pontozás során 37 pontot ért. Wolf Kati dalát egyaránt kedvelte a zsűri és közönség is, így az egykori x-faktoros 44 pontot szerzett, ezzel pedig az est első továbbjutója lett.

A Passed kissé megosztotta a zsűrit, de az együttes végül így is 43 pontot szerzett, és ezzel máris a döntőbe került. Gájer Bálint Gatsbyként ismét lenyűgözte a zsűrit, legalábbis Rúzsa Magdi önálló showműsort adna az énekesnek. Az Eurovízióra viszont már kevesebb eséllyel indult, ezúttal csak 38 pontot sikerült szereznie. 

A versenydalok után sztárvendégként Zoránt láthattuk és hallhattuk.

A döntőbe végül a zsűri pontjai alapján tehát Wolf Kati, a Passed és Ív került be, a nézők szavazatai alapján pedig Gájer Bálint jutott tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik