Szórakozás

A Dal: Csalással vádolják a továbbjutó Spoont

Spoon (spoon, a dal, )
Spoon (spoon, a dal, )

Az egykori x-faktorosok hétvégi szereplése alkalmával állítólag be sem volt kapcsolva az énekes mikrofonja.

A köztévé eurovíziós dalválasztó műsorában a közönség juttatta középdöntőbe a Spoont, akik körül most kisebb botrány kerekedett. Nézők és szakértők ugyanis egyaránt úgy látták, az énekes, Grósz Marci mikrofonja nem volt bekapcsolva a dal előadása alatt, és ez nyilvánvalóvá is vált, mikor elvétette a szöveget.

A Bors által felkért szakemberek szerint gyanúsan tiszta volt minden hang, és playback-gyanúsnak tartják az alábbi videón is látható/hallható produkciót.

Ugyanakkor az MTVA és az együttes egyaránt cáfolja azt, hogy ilyen – egyébként a verseny szabályaival ellenkező – eset előfordulhatott volna.

“A dalfesztivál alapszabálya, hogy csak élő emberi hang szólalhat meg a színpadon. A Dalban élőben énekelnek az előadók. Ezen kívül a zenei producer ellenőriz minden zenei alapot, hogy ne legyen rajta emberi hang. Marci rosszul léphetett be” – nyilatkozta a csatorna illetékese, míg a Spoon énekese tulajdonképpen megtisztelőnek érzi a véleményeket.

“Az említett résznél valóban rosszul léptem be, de utána egyből folytattam a vokállal együtt. Nagyon nagy elismerés a két, neve elhallgatását kérő zenei szakértőtől, hogy ennyire tetszett nekik az ének és a vokál is. Remélem, kiemelten fognak figyelni minket szombaton a középdöntőben is, azon leszünk, hogy még jobban teljesítsünk, mint az elődöntőben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik