Szórakozás

Okirat-hamisításba csöppent Demcsák Zsuzsa

Egyre kuszább a TV2 műsorvezetőjének válási ügye. Már okirat-hamisítás is van a dologban.

Demcsák Zsuzsa azt állítja, hogy a volt férje ellopta tőle milliókat érő óráját és laptopját is. A műsorvezető szerint ezek a tárgyak nem a magántulajdonai, így nem képezték a házastársi közös vagyont, hiszen azokat szponzori szerződések alapján kapta. Ezzel a szponzori szerződés léte és aláírásának időpontja kulcsfontosságú bizonyítékká vált.

Az ügy a bíróság előtt van, ahol érdekes dolog történt. Kiderült, Demcsák az értékes órával kapcsolatban valóban benyújtott egy szponzori szerződést – amelyet állítása szerint 2011 őszén kötöttek az óra forgalmazójával. A bírónak azonban szemet szúrt, hogy a 2011. őszi dátumú szerződésen Demcsák dokumentumai között az a személyi igazolvány szerepel, amelyet 2012. február 1-jén adott ki a hatóság, azaz szerződéskötéskor nem létezhetett.

A bíró megkérdezte Demcsák Zsuzsát, hogyan lehet egy korábbi dátumozású szerződésen egy később kibocsátott okmány száma, azonban erre a műsorvezető nem tudott magyarázatot adni.

A műsorvezető férje a Borsnak elmondta, okirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik