Szórakozás

Demcsák Zsuzsának bevonták a jogsiját, de máris vezet

Demcsák Zsuzsa (Demcsák Zsuzsa)
Demcsák Zsuzsa (Demcsák Zsuzsa)

A tévés vezetői engedélyét mindössze néhány hónapja vették el a felgyülemlett hibapontjai miatt, de máris a volán mögött ül.

Demcsák Zsuzsa még októberben ismerte el, hogy kisebb szabályszegések és gyorshajtás miatt 18 pontja gyűlt össze, amiért elvették jogosítványát. Emiatt újból le kell tennie a KRESZ-vizsgát és pszichológussal is beszélnie kell. A műsorvezető akkor azt mondta, hogy tanult a hibáiból és a jövőben figyelmesebb lesz.

A Bors munkatársa a minap meglepődve vette észre, hogy a műsorvezető újra vezet, ezért azonnal rákérdezett a dologra. Demcsák elmondta, hogy elvégezte a tanfolyamot és már vissza is kapta az okiratot, amit ha kell, be is tud mutatni. Kicsivel később azonban már nem volt hajlandó arra, hogy bizonyítsa, nála van frissen visszaszerzett jogosítványa: “Van jogosítványom! Jogszerűen szereztem és használom!” – zárta le a kérdést Zsuzsa.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A napilapnak dr. Koltai Zsuzsanna, a közlekedési jog területén praktizáló szakjogász elmondta azonban, hogy az ilyenkor fenálló féléves szüneteltetés előtt elvileg senki sem ülhetne újra volán mögé.

“Az okmányirodában kell leadni a jogosítványt, és ott lehet időpontot kérni az úgynevezett utánképzésre. Ez egy beszélgetéssel kezdődik, KRESZ-vizsgát kell tenni, és csoportokban pszichológus foglalkozik a sofőrökkel. Vidéken előfordul, hogy egy utánképzést két hét alatt lehet abszolválni, de a féléves szüneteltetés lejárta előtt senki nem ülhet újra volán mögé.”

Ezek után Demcsák közösségi oldalán ismét hangsúlyozta, hogy nem jogosítvány nélkül vezetett, de mivel ez a magánélete, ezért nem kíván róla beszélni: “Van jogsim és van jogom a magánéletem megtartani magamnak! Köszönöm azoknak, akik ezt tiszteletben tartják!” – írta a Mokka műsorvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik