Szórakozás

Demcsák Zsuzsa villámló szemekkel esett neki a nőverő Curtisnek

Az erőszakoskodó rapper múltbéli hibáit szeretné helyrehozni, amelyről a Mokkában próbált beszélni, de a műsorvezetők letámadták.

Nyáron történt, hogy Majka zenésztársa, Curtis ököllel ütötte meg barátnője arcát, ami állítólag már nem az első eset volt. A botrány kirobbanása után a 25 éves rapper bocsánatot kért, most pedig azt találta ki, hogy segélykoncertet szervez a családon belüli erőszak áldozatainak. Azt állítja, megbánta a tettét és nem szeretné, ha az emberek egyszerűen nőverőnek titulálnák. Terveiről a Mokka adásában szeretett volna mesélni, de amit ott kapott, azt nem tette zsebre.

A mai adás egyik műsorvezetője ugyanis Demcsák Zsuzsa volt, aki köztudottan, maga is a családon belüli erőszak áldozata volt hosszú évekig, így nem véletlen, hogy érzékenyen érintette a beszélgetés. A témáról könyvet is író Demcsák már a felvezetésben is érezhetően feszült volt, az interjú során pedig kicsit sem leplezte hitetlenségét és ellenszenvét, amihez kollégája, Vujity Tvrtko is csatlakozott.

Curtis próbált megbánást tanúsítani és a jövőbeni tervekre koncentrálni, de egy ponton már megelégelte a bíráskodást: “Nem értem, hogy most miért kell engem támadni. Nem ezért jöttem ide.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik