Szórakozás

Lelkesen szelfiznek a vadiúj x-faktorosok

A 16 kiválasztott versenyző mindent megtesz, hogy már az élő show-k előtt elnyerje a nézők szimpátiáját.

Hétvégén kiderült végre, kik lesznek azok a szerencsések, akik szombattól már az élő adásokban mutathatják meg magukat az X-Faktor színpadán. A biztos továbbjutókon kívül – az új szabály szerint – négy, ún. tiszta lapos versenyző is esélyt kaphat bekerülni a show-ba; erről szavazással a nézők dönthetnek majd. Így tehát 16 új, hivatalos közösségi oldalt osztottak meg a műsor Facebook-oldalán, amit a versenyzők máris lázasan töltenek fel tartalommal. 

Kállai-Kiss Zsófi, aki Little G mentoráltjaként vesz részt a versenyben, riválisaival, Nagy Ricsivel, és Horányi Julival közös fotókat posztolt. 

 

Szabó RicsiAlföldi Róbert három Richárdjának egyikeként – az énektanárát mutatta meg újdonsült rajongóinak.


Krizsma Gwendolin
az egyik leglelkesebb posztoló – szüksége is van a rajongókra, hiszen az ő továbbjutása még kérdéses. Bele is ad mindent; kutyás szelfi, főzős szelfi, Benjis szelfi egyaránt látható az oldalán.

 

A Spoon mentorukkal, Tóth Gabivalközös képet osztott meg.

 

 

Itt jegyeznénk meg, az egyetlen női mentor a csapatok “anyjaként” idén 13 fiút terelgethet a versenyben, amiről azért ő is feltöltött egy nem mindennapi képet közösségi oldalára.


Tóth Andi
zsenge kora ellenére bátran, a fürdőkádból is becsekkolt a Facebookra.

 

De kolléganőjével, Jakab-Péter Izabellával is több alkalommal szelfizett.

Ön talált már kedvencet magának a legújabb énekes-jelöltek közül?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik