Szórakozás

Dopeman: Bajnai nem alkalmas miniszterelnöknek

dopeman (dopeman)
dopeman (dopeman)

A rapper elárulta a Hír24-nek, hogy egy kicsit sem érdekli, hogy lassan közellenséggé válik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Zala megye három rádióadója nem játssza többet Dopeman dalait. Állítólag nem politikai szerepvállalása miatt, hanem azért, mert “egyetlen közéleti szereplő sem mutathat olyan példát, amely az erőszakot és a brutalitást emeli követhető és elfogadott mintává”. A Helikon Rádió igazgatója egyébként nem más, mint Halász Gábor, akit a Barátok közt rajongók régről ismerhetnek, ő alakította ugyanis Hoffer Misit.

A felháborodást egyébként az okozta, hogy a Szolidaritás kormányellenes tüntetést tartott hétvégén, ahol Dopeman elénekelte a Bazmeg című dalát, miközben a tüntetők ledöntötték Orbán Viktor szobrát, amit akkor állítottak fel. A produkció nemcsak a jobb oldalon verte ki a biztosítékot, de még Bajnai Gordon is bírálta a rappert.

Fotó: Berecz Valter

“Egyáltalán nem zavar, hogy közellenség lettem. De sokaknak csak interneten nagy a szája, de nem baj, mert a gyűlölőim nekem dolgoznak. Halász Gábor azaz Hoffer Misi egyébként annak idején rendszeresen járt a koncertjeimre, szóval jól ismeri a számaimat” – mondta Dopeman, akinek Bajnai Gordonról is megvan a véleménye.

“Bajnai bebizonyította, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek. A jelleme gyenge. Olyan, mint egy bokszoló, aki bevisz egy ütést, de meghátrál, mert nem esett össze rögtön az ellenfél. Mindezt miért? Mert abban bízol, hogy megszerzed azokat a Fideszes szavazatokat amelyekre úgysem számíthatsz. Teadélutánnak beillő rendezvényekkel nem lehet választást nyerni. Rengeteg támogatóm van, sokan akarnak változást ebben az országban, de Bajnai sem képes a baloldal összefogására” – magyarázta a rapper, aki egyébként partnerként tekint az ellenzéki pártokra.

Dopeman: Orbán látványosan belehazudik a pofánkba

A KDNP csak egy alibipárt, a Jobbik sátánista, Gyurcsány olyan, mint a Nike, Mesterházy jó fej, Bajnait pedig simán megenné vacsorára.

Ha érdekli egy korábbi, 18 pluszos interjúnk a pártalapításra készülő Pityinger László Dopemannel, akkor kattintson IDE.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik