Belföld

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az Egészségügyi Felügyelet álláspontját figyelembe véve visszavonta azt az augusztus 24-i határozatát, amely egyes gyógyszerek új referenciárát léptette volna hatályba november 1-jével - olvasható az OEP honlapján a határozat szövege.
2007. 09. 10. 16:19
A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött; jelenleg négy személy ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr – jelentette be Bencze József.
2007. 09. 10. 15:26
Hetedik napja keresik azt az alig kétéves kislányt, aki Emődről tűnt el. A kutatás immár más térségben is tart, bűncselekmény gyanúja ugyanakkor nem merült fel – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.
2007. 09. 10. 15:21
Lezárult a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben indított fegyelmi eljárás, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült. A határozat ellen Gergényi Péter nem élt panasszal – jelentette be az országos rendőrfőkapitány.
2007. 09. 10. 14:45
Az állami szerepvállalás helyett az erős polgárok közösségéről szólt Gyucsány Ferenc, aki négy pillérről beszélt: gazdasági növekedés és munkahelyteremtés, iskolamegújítás, egészségügy átalakítása, hétköznapi biztonság programja. Semjén Zsolt válaszában a zsidó közösséghez szólt, aki Lendvai szerint lezsidózta az SZDSZ-t.
2007. 09. 10. 14:29
Hétfőn hivatalosan is kezdetét vette az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint öt sportág - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, kajak-kenu - által létrehozott, az OLLÉ Sportszövetséggel életre keltett iskolaprogram, amelynek keretein belül a jövőben négyszáz új sportpályát adhatnak át.
2007. 09. 10. 14:05
A Fidesz és a KDNP támogatja Szabó Máté ombudsmani jelölését – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikusok ezután is a parlament folyosóján hallgatják a miniszterelnök felszólalásait.
2007. 09. 10. 13:57
Az SZDSZ szerint fontos, hogy a reformok folytatásához szükséges döntéseket az őszi parlamenti ülésszakban meghozzák – jelentette ki Kóka János; a liberális frakció ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vett.
2007. 09. 10. 13:52
Ingatlancseréről szóló megállapodást írt alá hétfőn a magyar külügyminiszter és a budapesti amerikai nagykövet. A dokumentum értelmében az Egyesült Államok visszaadja Magyarországnak a Táncsics Mihály egykori börtönét is magában foglaló épületet.
2007. 09. 10. 12:03
Százhúsz hektoliter bort, négyszázhúsz hektoliter sört, négy és fél ezer liter pezsgőt, ötszázhúsz liter vermutot, több mint hétezer liter pálinkát és egyéb égetett szeszes italt szerez be a Honvédelmi Minisztérium ebben az évben – írta a Magyar Nemzet.
2007. 09. 10. 08:27
Hét csontvázat találtak a Rákóczi téri metróállomás építésének kezdetén, a földmunkák során – írta a Népszava egy olyan videofelvételre hivatkozva, amelyet Kaliforniából juttatott el a laphoz egy idős magyar–amerikai holokauszt-túlélő.
2007. 09. 10. 08:04
Sólyom László köztársasági elnök napirend előtti felszólalásával veszi kezdetét hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az államfő felszólalásának a témája a demokratikus államszervezet értékeinek a megerősítése lesz.
2007. 09. 10. 07:36
Hétfőn délelőtt országszerte változóan napos-felhős időre számíthatunk. Délután viszont megnövekszik a felhőzet, és elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
2007. 09. 10. 07:01
Szeptember 10-e az öngyilkosság világnapja. Jelenleg Magyarországon a hetedik legmagasabb az öngyilkossági kísérletek aránya, amely jelentős javulás, hiszen évekig listavezetők voltunk. Legnagyobb részt a depresszió okolható azért, ha valaki önkezével vet véget életének.
2007. 09. 10. 07:00
Az MSZP javaslata az egyesületek bejegyzésének bírósági mérlegeléséről komoly jogi és jogelméleti aggályokat vet fel. Ha a javaslatból törvény születne, az az egyik legfontosabb alapjog, az egyesülési jog korlátozásával járhatna, a pártpolitikai érdekeknek megfelelően - áll a Károli Gáspár Református Egyetem tanárának lapunk számára készített elemzésében.
2007. 09. 10. 07:00
Ha a Duna magas vízállása miatt le kell zárni a pesti alsó rakpartot, lehetőség van a Váci út megnyitására - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
2007. 09. 09. 16:13
Olvasói sztorik