Belföld

Medgyessy Péter szerint a jelenlegi magyarországi politika öngerjesztő, tartósan feszült viszonyokat teremt és a politikusok nem az emberekkel, hanem egymással vannak elfoglalva. A volt szocialista miniszterelnök hangsúlyozta: arról, ami a politika legnagyobb kihívása és lehetősége, vagyis hogy az ország miként tud élni az uniós csatlakozásból fakadó előnyökkel, szó sem esik.
2007. 10. 14. 08:27
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után szombaton.
2007. 10. 13. 17:19
Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az MTI-vel az etikai bizottság elnöke.
2007. 10. 13. 16:55
Az MSZP-frakció azt a verziót szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január 1-jétől lépjen életbe az a szabályozás, hogy a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI.
2007. 10. 13. 16:25
A Fidesz azt követeli a kormányfőtől, hogy váljon meg Veres János pénzügyminisztertől, akinek egyik cége az 1990-es években fiktív számlák alapján igényelt vissza mintegy 55 millió forint áfát.
2007. 10. 13. 12:07
Szombaton változóan felhős lesz az ég. Eleinte néhol, majd később legfeljebb a délkeleti országrészben fordulhat elő futó záporeső. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos lökései is lehetnek.
2007. 10. 13. 10:06
A szocialista és a szabad demokrata frakció lényegében megállapodott azokról az indítványokról, amelyek Gyurcsány Ferenc hét pontja alapján készülnek, ezek finomításáról még szombaton tárgyal az MSZP képviselőcsoportja - tudta meg a miniszterelnökhöz közel álló forrásokból az MTI.
2007. 10. 13. 08:45
Nem követett el bűncselekményt az ügyészség szerint Szilvásy György, "amikor állítólag fenyegető hangon megpróbálta rávenni Topolánszky Ákost az őt érintő nyilatkozatának visszavonására" - adta hírül pénteken a Magyar Televízió Híradója.
2007. 10. 13. 08:41
A Magosz közleményben fejezte ki megdöbbenését a szervezet országgyűlési képviselőjéről, Kispál Ferencről (Fidesz) megjelent pénteki sajtóhírek miatt. Mindezt annak tudtában, hogy a Kispál már beismerte tettét és lemondott.
2007. 10. 12. 18:28
A kormányfő péntek délután érkezett meg a Szegedi Tudományegyetem épülete elé, hogy megnyissa az "Utak a tudásalapú társadalomhoz" című konferenciát. Gyurcsány Ferencet a közelben csaknem húsz, árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lengető tüntető várta.
2007. 10. 12. 16:58
A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az Európai Unióban eltöltött első három év; Magyarország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a Szonda Ipsos adataiból.
2007. 10. 12. 16:38
Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok képviselői mandátumomról – tudatta Kispál Ferenc közleményében.
2007. 10. 12. 16:17
A gyűlöletbeszéd szankcionálására vonatkozó törvénymódosítási javaslatot szakmailag elhibázottnak tartja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet szerint a Ptk. tervezett módosítása „pártpolitikai célokat szolgáló barkácsolás”. A FigyelőNet szakértője szerint is megkérdőjelezhető a javaslat egy demokráciában.
2007. 10. 12. 16:10
Első fokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítés és egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását indítványozta az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken.
2007. 10. 12. 13:52
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság.
2007. 10. 12. 13:47
Átfogó nyugdíjkoncepciót készített a KDNP; a parlamenthez benyújtott javaslat olyan stabil, hosszú távú, áttekinthető nyugdíjrendszert tartalmaz, amely megoldás többek között a kedvezőtlen demográfiai és foglalkoztatási tendenciákra – közölte Semjén Zsolt, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője.
2007. 10. 12. 12:13
Olvasói sztorik