Az oktatási tárca kész tárgyalni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) alternatív tandíjjavaslatáról, ám azt a jelenlegi formájában nem tartja bevezethetőnek.
A Fidesz és a KDNP péntek délután kezdi el az aláírásgyűjtést a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. A tervek szerint október 23-ára gyűjtenék össze a 200 ezer aláírást. Az íveket már át is vették.
A budapesti közterületeken működő több mint 600 térfigyelő kamera adataiból már 300-nál több megtalálható egy térképen az interneten. A TASZ a fővárosiak segítségét is kéri: jelöljék meg, hogy az utcákon hol láttak térfigyelő kamerákat, készítsenek róluk fényképeket, és tegyék fel a térképre.
Lemondott posztjáról a hajléktalanügyi miniszteri megbízott, mert nem ért egyet a szociális törvény módosításával, amely lehetővé tette a fedél nélkül élők sátras elhelyezését.
Módosítani fogják a Magyar Gárda alapszabályát, hogy megszűnjön az a jogsértő helyzet, hogy a szervezet egyes céljai nem szerepelnek az alapszabályban – írja a Népszabadság.
Többórás napsütésre számíthatunk, csapadék sehol nem várható. A reggeli 6 fokos levegő délutánra 14-19 Celsius-fok közé melegszik. Hétvégén néhány centis hó sem kizárt.
A magyar rendszerváltás legnagyobb baja, hogy nem volt igazán katartikus pillanata, nincs startpont, és nehéz új startpontot teremteni – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Bajza szalonban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen.
Ha elfogadja az Egészségügyi Minisztérium a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium ajánlását, úgy a jövőben alig lesznek otthonszülések Magyarországon. A tárca azután kezdett egy állásfoglalás kidolgozásába, hogy az ombudsman egy tragédia miatt tájékozódni akar a kórházon kívüli szülésekről.
A több-biztosítós egészségügyi rendszer azért került a viták középpontjába, mert a politikusoknak nem érdekük, hogy a biztosítók megjelenésével világossá váljon, mi mennyibe kerül - mondta Csillag István, az SZDSZ korábbi gazdasági minisztere.
Az újpesti vasúti híd felújítása miatt lehetséges, hogy egy ideig a szentendrei HÉV-vonal egy részén közlekednek az esztergomi vonatok. A szerelvények megállnának a HÉV-megállóiban, végállomásuk a Margit híd budai hídfője lenne.
A nemzetbiztonsági szervezetek úgy értesültek, a szélsőséges csoportok látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek az október 23-ai ünnep megzavarására.
A kancelláriaminiszter azért indított sajtó-helyreigazítási pert az Élet és Irodalom (ÉS) ellen, mert a lap összefüggésbe hozta Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával.
Az 1956-os Alapítvány a 2008-as évet „a megtorlás évének” fogja nyilvánítani, és ehhez az unió támogatását is kérik – mondta Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, az alapítvány kurátora.
A rendőrök megtalálták az augusztusban a Margitszigetről eltűnt Dominik holttestét a Pest megyei Monorierdőn – tudta meg a Független Hírügynökség. A gyermekkel a család harci kutyái végeztek, ezt leplezendő találták ki szülei a Dominik eltűnéséről szóló történetet. A kisfiú holttestét saját szülei talicskával vitték az erdőbe, ahol elásták.
Orbán szerint történelmi lehetőség az Alkotmánybíróság által hétfőn jóváhagyott népszavazás. Véleménye szerint a Fidesz képes arra, hogy mindössze 48 óra alatt összegyűjtse a referendum megtartásához szükséges 200 ezer aláírást.
A magyar rendőrség méltóságteljes október 23-a ünneplésére készül – monda Bencze József országos rendőrfőkapitány, amikor tájékoztatta az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságát az október 23-ai felkészülésről.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter december közepén nevezi meg utódját a gazdasági tárca élére – mondta el az MTI kérdésére Tihanyban, az Internet Hungary konferencián.
Mivel a különböző bűnözői csoportok célkeresztjébe egyre gyakrabban kerülnek időskorú áldozatok, felmerült, hogy a büntető törvénykönyvet olyan irányba módosítanák, hogy az idősek sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény is a minősített esetek sorába tartozzon. A tárca és a rendőrség nem változtatna a Btk-n.