Belföld

Az Orbán Viktor családjának meggazdagodását vizsgáló bizottság MSZP-s tagja, Szabó Zoltán mentelmi jogára hivatkozva nem fújta meg az alkoholszondát. Utólag beismerte, hogy hibát követett el.
2005. 08. 02. 08:04
Majd minden családot érint Magyarországon a rosszindulatú daganatos betegség: köznapibban a rák. Sokan félnek a diagnózistól, pedig ha korán felismerik, a rák ma már többnyire gyógyítható. Felismerés és szembenézés: ez tehát a rákból – különben valamennyi betegségből – való felgyógyulás legbiztosabb esélye. Ehhez nyújthatna segítséget az új képalkotó diagnosztikai eszköz, a PET/CT. A drága vizsgálatot azonban csak kevés helyen végzik
2005. 08. 02. 07:50
A parlagfű az idén több területet fertőzött meg, mint eddig bármikor, ugyanakkor 2005-ben először szisztematikus munka indult meg a gyom visszaszorítására - mondta Juhászné Halász Judit, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke.
2005. 08. 01. 14:54
Az Európai Unióban nem adható korlátozott vagy szűkített tartalmú állampolgárság, és az állampolgárság megadása nem lehet etnikai alapú – hangsúlyozta Avarkeszi Dezső kormánymegbízott, egy hét végi szakértői konferencia főbb megállapításait összegezve.
2005. 08. 01. 13:34
Harminckét halálos áldozatot követelt péntek reggeltől vasárnap estig az utakon és a vizekben a kánikulai hétvége - közölte a rendőrség. 21 közúti balesetben 24-en vesztették életüket, 8 holttestet emeltek ki a vízből, és 5 embert még keresnek a tavakban és folyókban.
2005. 08. 01. 11:59
A szakértői vélemények szerint célzottan szúrt át kardjával a 17 éves Mortimer május 8-án a Moszkva téren a buszon egy roma fiút - közölte a nyomozást vezető Szigeti József őrnagy hétfőn a közszolgálati televízióban. Mortimer vallomása szerint azért szúrta át áldozatát, mert a busz hirtelen elindult.
2005. 08. 01. 10:02
A Nyugat-Európából érkező román és szerb vendégmunkások, a Forma-1 magyarországi futamára érkező vendégek, valamint a horvátországi turnusváltások miatt a hétvégén rekordszámú utas lépte át a Magyar Köztársaság határátkelőit.
2005. 08. 01. 09:08
Gyurcsány Ferenc rokonszenvindexe hat pontos emelkedésével díjazták a választópolgárok azt ahogy a miniszterelnök vitára hívta az ellenzék vezetőjét és ahogyan a vitán szerepelt – derült ki a Szonda Ipsos Népszabadságban megjelent felméréséből.
2005. 08. 01. 08:43
Magyar úszóaranyérmest avattak a montreali vb-n: Cseh László 4:09.63 perces Európa-csúccsal nyerte a 400 m vegyesúszás döntőjét, így ő lett a magyar úszósport nyolcadik világbajnoka.
2005. 08. 01. 08:21
Néhány hete próbaüzemben működik Szombathelyen az ország első elektronikus önkormányzati rendszere. Bár a nagyközönség számára egyelőre kevés hivatali szolgáltatás elérhető, és az elektronikus azonosítás kapcsán is vannak még teendők, november 1-jétől élesben működik a program.
2005. 08. 01. 07:00
A negyedik helyről rajtoló Kimi Räikkönen nagy fölénnyel nyerte az 56. Forma-1-es világbajnokság Magyar Nagydíját, mögötte a hétszeres világbajnok, s edzéselső Michael Schumacher, valamint Ralf Schumacher végzett a második, illetve a harmadik helyen.
2005. 07. 31. 16:31
Nem sikerült a magyar férfi vízilabda-válogatottnak megismételni a lányok pénteki sikerét. A döntőben nagy harc után 8-7 arányban vesztett a magyar csapat a szerb válogatott ellen a montreali világbajnokságon. Ezzel nem tudtuk megvédeni világbajnoki címünket.
2005. 07. 30. 21:59
Augusztus 20-ig tartó éhségsztrájk kezdődött szombat délután Budapesten, az Országház előtti pázsiton a Független Kisgazdapárt XVIII. kerületi szervezetének kezdeményezésére, nem messze a hónapok óta demonstráló Baumag-károsultak sátraitól.
2005. 07. 30. 15:32
A Fidesz szóvivője szerint pártállami időket idéző módon fonódik össze az MSZP és a Gyurcsány-kormány propagandája, amire szerinte a rendszerváltás óta nem volt példa Magyarországon. Révész Máriusz erről az MSZP Köztársaság téri székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
2005. 07. 30. 11:48
Olvasói sztorik