Belföld

Az Országgyűlés nem választotta meg a legfelsőbb bíróság elnökévé a posztra korábban már jelölt és leszavazott Havasiné Orbán Máriát. Ezúttal több szocialista képviselő szavazott igennel, mint decemberben. Vélhetően a múlt heti meghallgatás győzhette meg őket. Sólyom László új jelöltet keres.
2009. 03. 09. 17:46
Mintegy 31 millió forintért vásárolt két, felső kategóriájú Audi gépkocsit az MTA Akadémiai Létesítmények Fenntartása és Üzemeltetése elnevezésű szervezet, nyílt közbeszerzésen.
2009. 03. 09. 16:59
Nesze semmi, fogd meg jól! Azt hiszem, leginkább így jellemezhetjük az ellenzék vezérének országértékelőnek nevezett semmit mondását – írja Gyurcsány Ferenc legfrissebb blogbejegyzésében.
2009. 03. 09. 16:13
Nem közeledtek tovább az álláspontok a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a hétfői bértárgyaláson, így továbbra sincs megegyezés a bérek 2009-es emeléséről - közölték a szakszervezetek vezetői az MTI-vel.
2009. 03. 09. 15:59
A vádlottak Zuschlag Jánoshoz intézett kérdéseivel, illetve a tárgyaláson elhangzottakhoz fűzött megjegyzéseivel hétfőn befejeződött az egykori szocialista politikus összesen nyolc tárgyalási napon keresztül tartó meghallgatása az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben. A bíró csaknem száz tanú kikérdezését tartja szükségesnek.
2009. 03. 09. 14:40
Három független képviselőtől várhatja az MDF frakciójuk megmentését, ám úgy tűnik, senkinek sem akaródzik az egyszerre elolvadó és kormányváltó frakció életben tartása. Gyenesei, Tóth András és Almássy már nemet mondott.
2009. 03. 09. 14:10
Konstruktív bizalmatlansági indítványt javasol Gyurcsány Ferenc ellen Dávid Ibolya. A FigyelőNetnek nyilatkozó képviselők szerint nincs realitása a javaslatnak. Navracsics kanapépolitizálásról beszélt.
2009. 03. 09. 13:34
Dávid Ibolya Bokrosra cserélné Gyurcsányt, és már aláírásgyűjtést is kezdett a bizalmatlansági indítvány érdekében. A közgazdász vállalná a kormányfői posztot. A nyugdíjasok már készíthetik is a pénztárcájukat: havi tízezer forintot fizettetne velük az egykori pénzügyminiszter egészségügyi hozzájárulásként, a minimálbér környékén keresők pedig keményebb adóterhelésre számíthatnának.
2009. 03. 09. 13:05
Életének 86. évében elhunyt Szirtes György, a Magyar Állami Operaház volt gazdasági igazgatója, az intézmény örökös tagja.
2009. 03. 09. 11:54
Nincs kilátás semmire, ami visszaadná a külföld magyar gazdaságba vetett bizalmát, különösen a tekintetben, hogy a politikusok és a lakosság képesek lesznek felelősen bánni a közpénzekkel - írja hétfői kommentárjában a Sme.
2009. 03. 09. 10:16
Ketten meghaltak, ketten megsérültek hétfőn hajnalban a 42-es számú fő közlekedési úton, Püspökladány határában, amikor egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött.
2009. 03. 09. 09:23
Zuschlag János meghallgatásával folytatódik az egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalása ma Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
2009. 03. 09. 07:25
Záporra, zivatarra, délután pedig akár viharos széllökésekre is számíthatunk. A hőmérséklet 4-12 Celsius-fok lesz.
2009. 03. 09. 07:02
Az Alkotmánybíróság nem a gyűlöletbeszédet védi, hanem a beszéd szabadságát, amennyire lehet, annak tartalmára való tekintet nélkül - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (AB) elnöke.
2009. 03. 09. 06:43
Járóka Lívia szerint a bűnözésnek sokkal több köze van a szegénységhez, mint az etnikumhoz, és az árok nem a romák–nem romák, hanem a tisztességes emberek és a bűnözők között húzódik. A Fidesz roma származású EP-képviselője szerint pártja is hibázott a romakérdésben. Bayer Zsolt írásait nem kommentálta. FN-interjú.
2009. 03. 09. 06:41
Olvasói sztorik