Belföld

Idén Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója is részt vesz a BrandFestival WorshopWorx konferencián. A tavalyi év után, idén mindkét fél nagy örömmel várja a közös munkát.
2009. 09. 29. 15:49
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte, és tíz évre a közügyektől is eltiltotta azt a 42 éves férfit a Debreceni Ítélőtábla, aki brutális kegyetlenséggel ölt meg egy másik férfit, aki korábban homoszexuálisnak állította be őt. Sértett és vádlott korábban együtt volt börtönben.
2009. 09. 29. 15:29
A szabad demokrata Gulyás József vezeti a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti tényfeltáró munkacsoportot - döntött az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kedden. A liberális képviselő elmondta, hogy a bizottságnak az ügy hátteréről készített jelentése várhatóan október 31-re készül el.
2009. 09. 29. 14:52
Magyarország a világon az első, ahol a lakosság 20 százalékát be lehet oltani október elejére - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján, az ÁNTSZ XI. kerületi kistérségi intézetében, ahol ekkor kezdődött meg az influenza elleni vakcinák kiszállítása.
2009. 09. 29. 14:41
Október 1-jétől településőröket alkalmazhatnak azok az önkormányzatok, ahol nincs közterület-felügyelet. A településőrök fizetését az állam biztosítja, ahogy két további közterület-felügyelőjét is ott, ahol már működik ez a szervezet.
2009. 09. 29. 14:37
Kökény Mihály szerint az ellenzék kampánytémává teszi az egészségügyet, ami megnehezíti, hogy ésszerű, közös megoldások születhessenek az ágazat aktuális problémáira. Mikola István szerint ugyanis „fiskális terror" van az egészségügyben.
2009. 09. 29. 14:35
A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) kollégiumának tagjaként a Magyar Államkincstárat képviselő delegált 2006-ban késleltette annak a levélnek a továbbítását, amelyet a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek pályázati anomáliái miatt akartak elküldeni a felügyeletet ellátó minisztériumnak. Erről az NCA kollégiumának egyik tagja vallott kedden a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben.
2009. 09. 29. 14:15
Összeütközött két, gabonát szállító kamion a 86-os főúton Zalalövő és Pórszombat között. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták. Az MTI információ szerint a balesetben egy ember súlyosan, egy könnyebben megsérült.
2009. 09. 29. 13:14
Cáfolja az oktatási tárca, hogy Hiller István miniszter a jövőben nem dönthet önállóan pénzügyekben. A keddi Magyar Nemzet az Oszkó Péter által benyújtott salátatörvényre hivatkozva közölte ezt az információt.
2009. 09. 29. 12:37
Magyarország a világon az első, ahol a lakosság 20 százalékát be lehet oltani október elejére, derült ki, miközben megkezdődött az influenza elleni vakcinák kiszállítása. Az FN.hu által megkérdezett háziorvosok egyelőre keveset tudnak.
2009. 09. 29. 12:27
Az érettségit és a tankönyvvé nyilvánítást továbbra is az oktatási miniszter felügyeli, nem kell fizetni az általános és középiskolás felvételikért – áll az oktatási tárca közleményében, cáfolva és nevetségesnek nevezve a Magyar Nemzet állításait.
2009. 09. 29. 11:52
Nagymamáját, élettárását és kilenc hónapos fiát ölte meg az a 23 éves férfi, akinek ma kezdődött a büntetőpere. A szegedi buszsofőrt több emberen elkövetett emberöléssel vádolják, amiért akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.
2009. 09. 29. 10:01
Kigyulladt egy raklapgyártó üzem kedd reggel Nyíradonyban, a tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A tűzoltók kiemelt, 5-ös fokozatú riasztást kaptak. Arról egyelőre nincs információ, hogy lakott területet veszélyeztetnek-e a lángok.
2009. 09. 29. 09:49
Szinte valamennyi, pénzügyekkel kapcsolatos hatáskörétől megfosztja a kormány Hiller István oktatási minisztert – írta keddi számában a Magyar Nemzet az Oszkó Péter pénzügyminiszter által benyújtott salátatörvényre hivatkozva.
2009. 09. 29. 06:54
Kommunikációjában lényegében már a kampány kezdete előtt feladta a 2010-es választásokat az MSZP. Szakértők szerint a Fidesz kétharmados győzelmével való riogatással igyekeznek mozgósítani a szocialisták, a stratégia viszont a Jobbikot is erősítheti.
2009. 09. 29. 06:45
Rendőrökkel akart bejutni irodájába hétfőn reggel Mádly Zsolt, Fót bírósági határozattal felfüggesztett polgármestere - írja a Népszava.
2009. 09. 29. 06:45
Olvasói sztorik