Belföld

OKM: megint hazudott a Magyar Nemzet

Az érettségit és a tankönyvvé nyilvánítást továbbra is az oktatási miniszter felügyeli, nem kell fizetni az általános és középiskolás felvételikért – áll az oktatási tárca közleményében, cáfolva és nevetségesnek nevezve a Magyar Nemzet állításait.

Az oktatási tárca nevetségesnek, és a legalapvetőbb ismeretek hiányát mutatónak nevezi a keddi Magyar Nemzet cikkét, amelyben az Oszkó Péter által az Országgyűléshez benyújtott úgynevezett „salátatörvény” közoktatást érintő passzusairól ír a lap.

A módosuló közoktatási törvény minden egyes javasolt paragrafusát a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium készítette – szögezi le a dokumentum. A „salátatörvény” idézett rendelkezései csupán egyértelművé teszik azokat a már létező felhatalmazásokat, amelyek alapján a kormány, illetve az oktatási miniszter rendeletet adhat ki, az illetékes hatóság pedig igazgatási szolgáltatási díjat szedhet. Pontosító, felhatalmazó rendelkezések szerepelnek a tervezetben.

A tárca szerint minden alapot nélkülöz a Magyar Nemzet azon feltételezése is, hogy a kormány elvonja az oktatási miniszter jogköreit az érettségi szabályozásával, illetve működtetésével kapcsolatban. Az iskolai, óvodai létszámhatárok átlépésével kapcsolatos szabályok eddig is érvényben voltak. A továbbiakban – a változás értelmében – nem kell engedélyt kérni az Oktatási Hivataltól. Az általános és középiskolai felvételi eljárásnak nem volt és nem is lesz miniszteri rendeletben meghatározott díjazása – áll a közleményben.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) már többször helyreigazítási kérelemmel fordult a Magyar Nemzethez. A helyreigazításoknak a törvényi határidőn belül nem tett eleget a napilap, ezért az OKM minden alkalommal megtette a szükséges jogi lépéseket. Jelenleg több sajtó-helyreigazítási per is folyamatban van az OKM és a Magyar Nemzet között. A perek közül eddig négy zárult le első fokon. Mind a négyet megnyerte a minisztérium.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.