Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt folytatja ismeretlen tettes ellen a nyomozást a dunaújvárosi Hankook-telek ügyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya.
A Fidesz–KDNP-frakciószövetség felszólítja az Országos Választási Bizottságot (OVB), ne akadályozza az embereket abban, hogy véleményt mondjanak a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében egy népszavazáson.
Elküldték a bejelentést a Legfőbb Ügyészségnek az elhunyt mindszenti férfi halálával kapcsolatban, amelyben két kérdés szerepel - jelentette be a hódmezővásárhelyi polgármester szerdán, a dél-alföldi városban.
A FigyelőNet fórumán olvasóink tömegesen követelték Mikola István egészségügyi miniszterré választását. A nevek között felmerült Győzike és Doktor Bubó is, egy dologban azonban egyetértés volt: ne Horváth Ágnes kerüljön a tárca élére.
Fideszes politikusok cáfolták, hogy a párt központi utasítás alapján szervezte volna az egészségügyi átalakításokról szóló határozatok bírósági megtámadását. Elismerték viszont, hogy adtak jogi segítséget a fideszes önkormányzatoknak a keresetlevél elkészítéséhez.
A költészet napja alkalmából szervezett ünnepségen szerda este kiosztják idén is a Verskultúra Lovagja címet. 2007-ben Világosi Gábort, a parlament liberális alelnökét éri a megtiszteltetés.
Ismét az Alkotmánybíróság (Ab) előtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezés. Az Országos Választási Bizottság hitelesítette ugyan a kérdőívet, a Népszabadság szerint azonban többen is megtámadták a határozatot.
Várhatóan nem mozdítják el posztjáról a Fidesz szóvivőjét, Szijjártó Pétert, akinek leváltásáról, illetve háttérbe szorításáról hetek óta jelennek meg találgatások a sajtóban.
Saját felelősségére távozott a szentesi kórházból az a 67 esztendős mindszenti férfi, aki egy mentőautóban vesztette életét Hódmezővásárhely és Szentes között – írta keddi számában a Délmagyarország című napilap.
A magyarigazolványok rendszere jól működik, ezért felesleges az igazolványokat ötévenként megújítani – jelentette ki a külügyminiszter a köztelevízió kedd reggeli műsorában.
Egyéves szünet után ismét sokat szerepel a közvélemény előtt Pokorni Zoltán, a Fidesz egykori elnöke, miközben a naponta szereplő Szijjártó Pétert a pártvezetés hátrébb szorítaná – írja a Magyar Nemzet.
A 15-16 éves diákok közel harminc százaléka nem érti, amit olvas és a matematikai teljesítményeik is egyre aggasztóbbak – erősítették meg egy 2006-os felmérés most közzétett adatai a korábbi vizsgálatokat.
Kigyulladt egy vágóhíd hétfőn reggel Lajosmizse mellett; az alumíniumborítású szerkezet szigetelése kapott lángra, a füst a környéken élők egészségét nem veszélyezteti - közölte a katasztrófavédelem.
Az elmúlt két nap több mint 80 ittas autóvezető jogosítványának bevonását hozta. A mintegy 33 ezer ellenőrzött autósból 371-en ültek volán mögé ittasan. Csak szombaton 44 jogosítványt vettek el ezen ok miatt.
Meggyilkoltak egy fideszes önkormányzati képviselőt Debrecenben; az 58 éves asszony a halálát bántalmazás okozta - közölte a hírt a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányság ügyelete.