Válságos állapotban van az a kismama, akinél tegnap császármetszést hajtottak végre a Kútvölgyi kórházban – hangzott el a köztelevízió Ma reggel című műsorában.
A magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította Barack Obama amerikai elnök Afganisztán-stratégiáját szerdai washingtoni látogatásán, és kijelentette, hogy továbbra is számíthatnak Magyarországra mint erős szövetségesre.
Magyarországnak még mindig szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására, de nem hív le több pénzt az IMF hitelkeretéből - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Washingtonban.
Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség.
Az elsődleges információk szerint sofőrjét ütötte el egy elszabadult BKV-busz Budapesten, a XI. kerületben szerda este; a férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Rövid eljárás keretében januárig elnapolta Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, csaknem egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás felelősének kiadatási tárgyalását a dublini felsőbíróság.
Egy földbe elásott nagy értékű autót találtak rendőrök Szentendrén a Lupa tó és a 11-es út között. A még 2007-ben ellopott BMW-t a tűzoltók segítségével szabadították ki.
Az ombudsman diszkriminatív jogalkalmazást, több visszásságot tárt fel a szeptember 5-én, a Meleg Méltóság Menete napján tartott budapesti rendezvényekkel és azok rendőri biztosításával kapcsolatban.
Elmarad a csoporttársa megölésével és további három ember megsebesítésével gyanúsított pécsi diák csütörtökre tervezett kihallgatása - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Saját döntése volt Draskovics Tibornak, hogy lemondott. Az elmúlt két évet sikeresnek értékeli, utódjáról pedig csak akkor mondja el véleményét, ha Bajnai kikéri. Jövőjét a magánszektorban képzeli el, de csak annyit árult el, hogy már volt konkrét ajánlat.
Tovább emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma: a heti jelentés szerint 18 százalékkal többen betegedtek meg, mint az azt megelőző héten - közölte az egészségügyi miniszter.
Az FN.hu által megkérdezett szakértők szerint Draskovics még a ciklus vége előtt új utakat keresett magának, hiszen nem valószínű, hogy az MSZP ellenzékben számítana rá, de Bajnainak sem tartozott „hűséggel”. Távozása mindenesetre rossz üzenet, indoklása pedig, hogy elvégezte feladatát, az egész kormányra érvényes lehet.
Súlyosan sértette az alkotmányos alapjogokat a tatárszentgyörgyi - két halálos áldozatot követelő - fegyveres támadás utáni rendőri intézkedés - állapította meg a Független Rendészeti Panasztestület.
Az ifjúsági szakterület komoly politikai nyomásnak volt kitéve az ifjúsággal és a sporttal foglalkozó minisztériumban és utódszervezeteinél - mondta Topolánszky Ákos tanú a Zuschlag-per szerdai tárgyalási napján.
Az iskolarendőri hálózatnak is köszönhető, hogy sikerült leleplezni egy gyermekekből álló rablócsoportot, amely heteken át félelemben tartott egy férfit a Borsod megyei Hernádnémetiben.
Jogászok szerint nem lehet felelősségre vonni azokat az orvosokat, akik nem ajánlják az újinfluenza elleni védőoltást a pácienseknek. Czeizel Endre egy 21 éves terhes nő halála után azt mondta, ha egy orvos nem javasolja a kismamának a vakcinát és később ebből baja származik, akkor az akár foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés is lehet.