Belföld

Felfüggesztett három magánszemélyt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mert megítélése szerint engedély nélkül folyósítottak hiteleket. Azt, hogy magánzóként ki és milyen feltételek mellett nyújthat kölcsönt, több törvény is szabályozza, de ők figyelmen kívül hagyták ezt.
2010. 01. 20. 07:22
Hajlandó osztozni az emberi jogi küzdelmek meggyilkolt vagy bebörtönzött mártírjainak sorsában a „kiskunmajsai terminátor” – azaz Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat és a választásokon újra elinduló romapárt elnöke. Egyébként pedig ártatlannak vallja magát - írja a szerdai Népszabadság.
2010. 01. 20. 07:12
Akár 10 millió forintot is kifizethettek a BKV sztrájkalapjából a dolgozóknak, hiszen az elmúlt hétre fizetés helyett napi 5000 forintot kaptak a tagdíjaikból. Valószínűleg nem maradt sok belőle - tudósít a Népszava.
2010. 01. 20. 07:10
Mind a 26 szakszervezet vezetője aláírta a BKV vezetése által javasolt új, határozatlan időre szóló kollektív szerződést. A sztrájkolók bére nem emelkedik, a nem sztrájkolók fizetése viszont akár még nőhet is.
2010. 01. 20. 06:50
Megszökött a házi őrizetből M. Róbert, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy 2004 júniusában megölte az alvilágban „Ragyás Tóniként” ismert H. Antalt. A szökevény ellen belföldi elfogatóparancsot adtak ki - közölte a Fővárosi Bíróság.
2010. 01. 19. 18:54
Két gyermek meghalt, többen súlyosan megsérültek, amikor két személyautó összeütközött a 4-es főút 83-as kilométerénél Cegléd közelében kedden - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese.
2010. 01. 19. 17:12
Csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a hétvégi Michael Jackson-show-t követő feljelentések nyomán. A szervezők visszafizetik a jegyárat, a rajongók azt kívánják, bár sose tartották volna meg az előadást.
2010. 01. 19. 16:30
Jancsó Miklós tagadja, hogy Mátyás-filmet készített, viszont elismeri, hogy véletlenek kellenek az életben maradáshoz és a filmtörténetbe kerüléshez. Szerinte nem tanulunk semmit a történelemből, és a mai langyos sár nem kedvez a kreativitásnak. Oda az igazság című filmje nyitja az idei filmszemlét. Interjú.
2010. 01. 19. 14:46
A Jobbik-programban már szerepel a politikusbűnözés megállítása és a felelősségre vonás. A választások közeledtével azonban egyre kínosabb, hogy a párt immár hét éve késlekedik pénzügyi beszámolójának benyújtásával.
2010. 01. 19. 14:23
Nagytétény-Diósd és Budafok-Háros között a TETTYE InterCity ismeretlen személyt gázolt. A helyszínelés végéig – várhatóan 14 óráig – csak egy vágányon járnak a vonatok. 15-20 perces késések is előfordulhatnak – közölte a MÁV.
2010. 01. 19. 12:39
Jelentős késések várhatóak a Budapest – Hatvan vasútvonalon, ahol Gödöllő és Aszód között biztosítóberendezési hiba, Aszód és Tura között pedig síntörés nehezíti a vasúti közlekedést – közölte a MÁV. A szakemberek már megkezdték a hibák elhárítását, de 15-20 perces késésekkel is számolniuk kell az említett vonalon utasainknak.
2010. 01. 19. 11:20
A leghatározottabban cáfolta az fn.hu-nak Szollár Domokos kormányszóvivő azt a keddi lapértesülést, mely szerint Bajnai Gordon a vezérigazgatói posztról tárgyal a Raiffeisen Bank vezetőivel Bécsben.
2010. 01. 19. 08:37
Kedden hószállingózásra, egy-két órás napsütésre és fagypont körüli hőmérsékletre számíthatunk. Sok helyen jég és hókása nehezíti a közlekedést az ország útjain.
2010. 01. 19. 07:49
Olvasói sztorik