Belföld

Jancsó: A pucér nőkről

Balla István

2010. 01. 19. 14:46

Jancsó Miklós tagadja, hogy Mátyás-filmet készített, viszont elismeri, hogy véletlenek kellenek az életben maradáshoz és a filmtörténetbe kerüléshez. Szerinte nem tanulunk semmit a történelemből, és a mai langyos sár nem kedvez a kreativitásnak. Oda az igazság című filmje nyitja az idei filmszemlét. Interjú.

Amikor telefonon beszéltünk, tiltakozott a „Mátyás-film” kifejezés ellen. Miért?

Az Oda az igazság nem Mátyás-film. Ha az ő életéről akartunk volna filmet csinálni, ahhoz sokkal több pénz kellett volna. Másrészt ki a fenét érdekelné, ha a folklór Mátyás-királyáról csinálok filmet? Talán a gyerekeket. A Mátyás-legenda a három részre szakadt országban kelt életre, jó vigasz volt, hogy bár itt a nyakunkon a török és a Habsburg, nem kell bánatosnak lennünk, mert volt egy nagy királyunk. Heltai Gáspár megírta a Mátyás-történeteket, amelyekben mellesleg fellelhetők más kultúrák meséinek motívumai. Az igazság az, hogy nem nagyon szerették Mátyást a saját korában, mert óriási adót vetett ki. A pénz egy részét a reneszánsz épületekre, kultúrára, könyvtárra fordította, de a nagyja a hadseregre kellett. Óriási sereget tartott fenn, és az nagyon drága. Nem csoda, hogy halála után a saját emberei árulták el. Legelőször is Kinizsi Pál, ő a filmben is feltűnik. Ha olyan filmet csinálok, amelyben bemutatom, tulajdonképpen milyen is volt Hunyadi Mátyás, akkor mindenki nekem ugrik, hogy jövök én ahhoz, hogy „leleplezzem”? Még akkor is, ha a „leleplezés” végül is csak a tények feltárása. A folklór nem szereti a tényeket. Nekünk magyaroknak ő a „Nagy Király”. Tény, hogy ő volt az utolsó függetlennek tűnő királyunk, utána már csak a szar jött történelmileg. Szóval, az Oda az igazság nem Mátyás-történet, inkább egy történelmi reflexió arra, hogy a 15. században hogy működtek a hatalmi mechanizmusok. Hozzáteszem, ezek azóta sem változtak.

Szokta is mondani, hogy a történelemből nem tanulunk semmit…

Van egy bonmot: aki nem tanul a történelemből, arra van ítélve, hogy újra megélje azt. Ez egy elég erős, de nem valami vigasztaló mondat. Úgy néz ki, mi is egyfolytában erre vagyunk ítélve. Ma is ugyanazok a hatalmi játszmák folynak, mint a 15. században. De a film nem akar politizálni, csak elmesél egy történetet. Van egy másik, egy írói bonmnot is: ha tudom, hogy ilyen rosszul végződik a dolog, meg sem írom ezt a könyvet. Ez jut sokszor eszembe a magyar politikai változásokról is.

1921-ben született, azóta igen sok politikai rendszert megélt. Úgy látja, hogy nem változott semmi?

Azt azért nem mondhatom, hogy az égvilágon semmi nem változott. Például a demokartizálódás és – bár ezt ma nem divatos mondani – a szabadság óriási dolog.
Képgaléria (Gáti András-FN.hu)

Képgaléria (Gáti András-FN.hu)


Az Oda az igazság szakít a rendszerváltás utáni Kapa-Pepe-filmekkel, és visszatérés a régebben megszokott stílusához: hosszú snittekkel ábrázol, néptáncosok, lovasok tűnnek fel. Bár ezúttal nem sok, de egy meztelen nő is átfut a képen. Ugyanakkor tele van iróniával. Új Jancsó-korszak kezdődött?

Vannak kollégáim, akik mindig találnak filozófiai magyarázatokat, mit, miért ábrázoltak. Én nem szeretem magyarázni, csak csinálni a filmeket. Tudom, hogy ezek nem olyanok, amikért manapság megrohanják a jegypénztárakat az emberek. A vasfüggöny mögött még más volt a helyzet. Akkor éreztük, hogy sokunk filmjei, könyvei, színházi darabjai valamiféle ellenállást jelentenek. Volt valami közösségi élmény egy-egy ilyen megjelenésében. Ma már nincs ilyen. Kit érdekel ma már egy magyar film, könyv? Az Avatarral senki a világon nem tudja felvenni a versenyt. Ha ez így van, akkor a maga kisszerűségében próbál valamit mondani az ember a világról.

Nekem úgy tűnt, hogy az Oda az igazság egyfajta tablónak is tekinthető: felvonul benne majd’ minden kedvenc színésze, előkerülnek az előbb említett Jancsó-stíluselemek. Valóban erről volt szó?

A rendszerváltás óta csak egy filmet, a Kék Duna Keringőt csináltam a régiekkel. (A Kapa-Pepe filmeket nem számítom ide, azok inkább kis marháskodások.) Arra gondoltam, hogy azokra építem a filmet, akikkel eddig dolgoztam. Felkértem Cseh Tamást is, hogy énekeljen a filmben, nagyon örült neki, de már sajnos nem érhette meg a forgatást. Akik benne voltak a korábbi filmekben, nagyon tudják ezt a modort, ahogy én dolgozom. Ahogy egy-egy ilyen előre megkomponált hosszú snittben mozogniuk kell. A Cserhalmi például nagyon profi ebben. Kiugrani, beugrani, ide-oda szaladgálni a kamera előtt, kamera alatt…

Amellett, hogy ez egy véres történet, egy királydráma, időnként a színészek odafordulnak a kamerához, és belemondják az arcunkba a mondandójukat. Mint egy reklámban. Ezáltal nem is lehet komolyan venni az egészet…

Lehet a világon bosszankodni, lehet mérgelődni, szomorkodni a történelmen, de ne vegyünk már mindent olyan komolyan! Ez nem történelmi film, de talán el lehet gondolkodni rajta egy kicsit. Persze a néző nem szeret gondolkodni, nem arra van szoktatva. Nem is kell, mert valahol fel kell oldani az életét. Én sem szeretem a rossz végű filmeket, azt szeretem, ha jó vége van egy történetnek.

A filmtörténeti könyvek az elsők között idézik a jancsói filmnyelv elemei között a hosszú snitteket. Úgy tudom, hogy ezt eredetileg a cenzúra miatt találták ki, mondván, hogy így nehéz kivágni egy-egy mondatot a filmből. Igaz ez?

Többek között valóban ezért találtuk ki. De azért nem ilyen egyszerű a történet. Az ember meg van verve azzal, hogy „valakinek” hiszi magát. Valaki pedig attól lesz, hogy mást csinál, mint a többiek, hogy fölfigyeljenek rá. Hernádi Gyulával sokat gondolkoztunk, mi lehet az, amitől érdekesebb lenne a filmünk. Elkezdtük figyelni a nagy mesterek filmjeit. Akkoriban még mindig a klasszikus montázst használták a filmesek. Talán Antonionit kivéve, ha nem is olyan „koreografált mutatványokat”, mint én, de alkalmazott hosszú snitteket. Akkor jöttünk rá arra is, hogy Magyarországon nincs tenger, nincs hegy, de a hatalmas síkság érdekes és egzotikus lehet a filmben. Kialakult hát a síkságon játszódó, hosszú snittekkel operáló stílusunk. A kamera leállása nélkül felvett, akár több mint tízperces jeleneteket mellesleg valóban nehéz (de nem lehetetlen) cenzúrázni, megvágni. És még egy előnye volt. Így gyorsabban lehet dolgozni. Egy egész nap készítettünk ugyan elő egy-egy ilyen felvételt, de alkonyat előtt meg tudtuk csinálni.
Képgaléria (Gáti András-FN.hu)

Képgaléria (Gáti András-FN.hu)


És abból mi igaz, hogy a meztelen lányok szerepeltetését a korábbi neje, Mészáros Márta piszkálódása váltotta ki?

Az így volt. Márta azzal piszkált minket, hogy a mi filmjeinkben nincs női főszereplő. Mondtuk neki, hogy jó, akkor a következő filmben lesz. Sőt nemcsak hogy lesz, de sok meztelen nő lesz.

Így születnek a tankönyvek fejezeteit megalapozó filmnyelvi kifejezések…

A kritikusok, esztéták mindig keresnek jelentést az ilyenekben. Arany János balladáinak egy korabeli méltatója írta, hogy „a költő arra gondolt”, hogy így meg úgy. Mire Arany visszaírt, hogy „gondolta a fene”.

Nem csak a filmjeiben politizált. A rendszerváltás idején pártok közelében is feltűnt, majd egy sor közéleti, társadalmi, civil kezdeményezés mellé odaállt. Politikus nem akart lenni soha?

Politikus szerencsére soha nem akartam lenni. Rengeteg változást éltem meg életemben. És –én naiv – mindig azt hittem, hogy a változás után jobb lesz. Miközben egyáltalán nem biztos, hogy jobb lett. A rendszerváltás kivétel, az egy alapvető és pozitív változás volt, akárki akármit mond. Ha ma az embernek van egy kicsi pénze, mondjuk annyi, hogy nem lóg ki a feneke a nadrágjából, és eléggé tájékozott, akkor mindenképp jobb. Az emberek nagy része persze nem ilyen sehol a világon. A szegénység nagyon nagy, a tájékozottságot pedig a média befolyásolása homályosítja, torzítja el.

Most van valamilyen párt, mozgalom, ami mellé odaállna?

Felesleges. A názáreti történet 2000 éves. Lett belőle valami? Nem nagyon. Erős szervezetek épültek a nevében, de nem igazán jött be az eredeti ideológia. Mi mellé álljak oda? Én már annyi mellé odaálltam, de mind becsődölt.

Van arra prognózisa arra, hogy mi lesz itt 20 év múlva?

Soha nem jött be, amit a jósok mondtak. Nem lehet megmondani, mi lesz húsz év múlva. Az élet önmaga csinálja saját magát. De az biztos, hogy nagy szerencse kell az élethez. Nekem például óriási szerencsém volt sokszor: megbetegedtem az orosz fogságban, s ezért hazajöhettem, majd kigyógyultam a betegségből. Nem voltam itthon 56-ban, mert épp Kínában voltam egy filmes rendezvényen. Sorolhatnám a véletleneket, szerencséket… Nem lehet tudni, mi lesz a nyugati típusú globalizáció végeredménye. Már látható az ez ellen ható nyomás, mondjuk muzulmán, kínai részről, de egyre inkább az oroszok felől is. Akár megint kettészakadhat a világ. De az nem látszik egyelőre, hogy ha ketté is szakad, milyen alapon.

És a film területén mi lesz húsz év múlva?

A filmesnek mindig meg van kötve a keze. Annak idején a „politikai producer”, ma a pénzügyi producer köti meg a kezét. Mindig kordába van szorítva, ebben kell megtalálnia a helyét. Ma van egy gyökeres kulturális változás, a digitalizáció. Az egész ifjúság ebben nő fel. Ma már mindenkinek van kamerája, de mindenki készíthet filmet fényképezővel is, telefonnal is. De hogy ez mit jelent a film jövőjét tekintve, az nem látszik. Én mindig érdeklődtem az amatőr filmesek munkái iránt. Régebben már csak azért is újdonság volt az amatőr film, mert a mi nehézkes, nagy kameráinkhoz képest ők könnyű kamerákkal dolgoztak, s számunkra elképzelhetetlen dolgokat tudtak így megvalósítani. És a gondolkodásmódjuk is más volt, nem kötötte őket semmilyen producer, bármit csinálhattak, és annak idején csináltak is. Ma viszont úgy látom, nem hoznak újat. Formailag ismétlik, amit láttak, abban semmi újdonság nincs. A technika nem érdekes már. Gondolkodásukat tekintve pedig a mai világ által szuggerált dolgokat köhögik vissza.

 

Ez miért van? Hova tűnt hirtelen a kreativitás a független, amatőr filmesekből?

A béke egy mocsár, amiben az ember nyugodtan el tud lenni. Persze, én örülök, hogy béke van, az ember békére született, nem háborúra. De akkor lesz mondanivaló, ha majd konfrontálódni kényszerülnek az emberek valamivel.

Azt állítja, hogy nem a háborúban, hanem a békében hallgatnak a múzsák?

Marha nehéz békeidőben olyan különöset csinálni, ami túlmutat azon a sáron, amiben az ember benne van. Abban a korban, amikor az elnyomó és az elnyomott viszonya tiszta volt, az elnyomottak táborán belül erős összetartozás volt. Akkoriban a nyomás alatt egy frontot alkottunk, együtt ültünk egy asztalnál olyanokkal, akikkel ma nem köszönünk egymásnak az utcán. Akkor filmezni is egyszerűbb volt. Nem biztos, hogy ma meg lehetne csinálni a Szegénylegényeket. Más a gondolkodásmód. A békében, a meleg sárban, ami most van hál’Istennek, nehezebb kitalálni, hogy mi a fene van. Ma is vannak szörnyű történetek a romagyilkosság-sorozattól a „macsétás” gyilkosságig, pécsi lövöldözőig, de ezek nem a rendszerről szólnak. Nem lehet megfogalmazni a fölöttünk lévő állandó nyomást.

Az Oda az igazság nyitja az idei filmszemlét február 2-án. Ez jelent valamit önnek?

Van egy bizottság, ami ezt a filmet választotta. Ennyi. Kicsit túl vagyok rajta sajnos, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak neki.

Mi lesz a következő filmje? Van terve?

Van. De jobb nem beszélni róla. Majd, ha elkészül.

Jancsó Miklós

(született: Vác, 1921.) kétszeres Kossuth-díjas, számos hazai és nemzetközi díjat elnyert magyar filmrendező, forgatókönyvíró. Az egyik legismertebb magyar filmkészítő.

1950-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát.
1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. 1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól az évtől állandó alkotótársa lett egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig.
Az Oda az igazság a 30. nagyjátékfilmje. Az 1965-ös Szegénylegényekre és később több alkotására felfigyeltek a külföldi kritikusok is. Sajátos stílusa, allegorikus kifejezésmódja nemcsak a hazai, hanem a világ filmtörténeti gondolkodásmódjára is hatással volt.
A rendszerváltás után leginkább – saját meghatározása szerint – „marháskodásokat”, a Kapa-Pepe-sorozat epizódjait készíti.
2010-ben szakít ezzel a sorozattal, a filmszemlén mutatják be a régi alkotótársaival készített Oda az igazság című filmjét, ami több elemében visszatérés a hagyományos Jancsó-stílushoz, ugyanakkor a filmet ironikus, groteszk elemek is színesítik
1988 óta címzetes egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1990 és 1992 között a Harvardon tanított.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.