A kormány tagadta ugyan, de burkolt privatizációs előkészület volt az MNV Zrt.-nek a regionális vízműtársaságok átszervezésére tett kísérlete tavaly - állítja az Index.
Már sok tízmilliárd forinttal és folyamatosan növekvő összeggel tartoznak a hazai lakossági, kis- és középvállalati fogyasztók az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatóknak - állítja a Világgazdaság.
Ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult egy kecskeméti iskolában a gyerekek hosszabb-rövidebb bezárása miatt - írja a keddi Népszabadság.
Tiba Zsolt főjegyző annak idején nem ellenjegyezte Mesterházy Ernő szerződését, amelyet mind a mai napig kuriózumnak tart - olvasható a keddi Népszabadságban.
Rövidesen 15-18 négyzetméteres LED-falakon is megjelenhet a kampány; a New York-i Times Square mintájára Magyarországon is startol a hatalmas mozgóképeket is megjelenítő technika, amit elsőként a pártok vehetnek igénybe - írja a keddi Magyar Nemzet.
Magyarország politikailag a látszat ellenére sem tekinthető egységesnek, a konzervatív szavazók mellett továbbra is léteznek baloldali választópolgárok - mondta Szili Katalin, a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke.
Kisebb erejű földrengés volt Somogy megyében hétfő délután; a Sonline.hu értesülései szerint a 2,9-es rengés epicentrumát Somogyjád és Várda között határozták. A jelenséget regisztrálták a magyar mérőállomások.
Demszky Gábor szerint Mesterházy Ernőnek az SZDSZ tanácsadójaként fontos szerepe volt az MDF és az SZDSZ közötti választási megállapodás előkészítésében.
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester kiállt korábbi főtanácsadója, Mesterházy Ernő mellett. Elismerte a BKV-ügy kapcsán politikai felelősségét, ám nem mond le. A BKV eddig 27 esetben tett feljelentést. Videó!
Bolíviában az ügyészség bejelentette, hogy kapcsolatot talált a magyar szálakkal is bíró, állítólagos terroristaügy szereplői és az amerikai hírszerzés között - közölte a hétvégi bolíviai sajtó.
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál. Steier Pál közben Demszky felelősségét feszegeti
Megtalálta a rendőrség azt a férfit, aki tavaly karácsony előtt pár nappal bombatámadással fenyegetett meg egy pécsi bevásárlóközpontot - áll a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Középiskolás drogdílert fogtak el Nyíregyházán. A 16 éves fiú a megalapozott gyanú szerint marihuánával kereskedett - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintra bírságolta a Schobert Norbert tulajdonában álló Update Zrt.–t, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte a GVH hétfőn.
Egy idős nő meghalt, egy férfi pedig megsérült, amikor tűz ütött ki egy társasház első emeletén Budán. A Szépvölgyi úton történt tragédiát feltehetően egy égve maradt gyertya okozta.
A másodfokú bíróság letöltendőről felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette annak a férfinak a büntetését, aki az emeletről dobta ki a kutyáját - tudatta a NOÉ Állatotthon Alapítvány.
A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata is a győri kezdeményezés mellé állt, miszerint szükség van a Magyarország Egyetemi Fővárosa cím létrehozására. Az a céljuk, hogy a vidéki intézmények felhívják a figyelmet a felsőoktatásban is kialakult fővároscentrikus helyzetre.
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik meg - mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn.