Belföld

Az országban mindösszesen három olyan település található, ahol évek óta nem történt bűncselekmény; mind a három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található - írta az Észak-Magyarország szombaton.
2008. 04. 19. 11:23
A Kuncze Gábor volt pártelnök visszatérése mögött felsorakozó liberálisok szerint csak így lehet betemetni a párttagok között egyre mélyülő árkokat. Korábban Kuncze ajánlotta Kókát, most Kóka ajánlja Kunczét. Így visszatértével Kóka továbbra is befolyásos maradhatna – írja a Népszabadság.
2008. 04. 19. 11:08
Cáfolta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azokat a sajtóban pénteken megjelent információkat, amelyek szerint elvi megállapodás született volna a kormány és a háziorvosok között a vizitdíj kompenzációjáról.
2008. 04. 18. 20:54
Szilvásy György feloldotta annak a nem nyilvános kormányhatározatnak a titkosítását, amellyel Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint a kormány az önkormányzatok megfigyelését készítheti elő.
2008. 04. 18. 18:37
Változatlanul ellátják a készenléti szolgálatot a MiG-29-esek, a Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatása szerint nincs szükség a típus korlátozására - mondta el a honvédelmi miniszter újságíróknak Tatán, a honvédség fennállásának 160. évfordulójára rendezett pénteki ünnepségen.
2008. 04. 18. 16:40
A pénteki BKV-sztrájk valójában az ország gazdaságát büntette jelentette ki Demszky Gábor, aki többmilliárdosra becsülte az okozott kárt. Mivel több tízezren vettek ki kényszerűen szabadságot, remekül lehetett autóval is közlekedni a fővárosban. A szakszervezetek később döntenek egy esetleges újabb sztrájkról.
2008. 04. 18. 16:11
Néhány villamos a sztrájk ellenére továbbra is közlekedik a fővárosban; a Nagykörúton pedig pénteken a korábbi 14 óra helyett várhatóan éjfélig biztosan jár néhány villamos - közölte a BKV.
2008. 04. 18. 13:39
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság április 17-én meghozott kiegészítő végzésében megállapította, hogy nem tekinthető jogszerűnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) további 1,1 százalékos bérfejlesztésre szóló sztrájkkövetelése.
2008. 04. 18. 11:47
A BKV-sok 95 százaléka részt vesz az egész napos sztrájkban, néhány járat azonban elindult. Két villamosremizt megtámadtak. Dugó sehol sincs, mindenki biciklire pattant. Nézze meg videónkat és kövesse a nap eseményeit a FigyelőNettel!
2008. 04. 18. 11:40
Már áprilisban és májusban átadja a főváros az éves költségvetésében a cég számára elfogadott, áfa nélkül 9,7 milliárd forintos önkormányzati támogatását, hogy segítsenek a BKV kritikus pénzügyi helyzetén.
2008. 04. 18. 11:37
Ökumenikus istentisztelet keretében felavatták az első imaszobát az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti Teve utcai székházában. Az eseményen mind a négy történelmi egyház képviselője, valamint Bencze József országos rendőrfőkapitány is jelen volt.
2008. 04. 18. 11:30
Válaszul a BKV-sztrájkra, egész napos utassztrájkot hirdet a (nem létező) Budapesti Utasok Szakszervezete: felhívásuk szerint mintegy 1,5 millió tagjuk hétfőn térítésmentesen veszi igénybe a közlekedési társaság járatait. Az e-mailen terjedő felhívást persze nem kell komolyan venni, a nemlétező szervezet nevében terjesztett e-mail nem több, mint pesti tréfa.
2008. 04. 18. 11:27
Miután a miniszterelnök pikánsnak nevezte, hogy a korábban az MSZP által delegált alkotmánybírákat most a Fidesz javasolja a talláros testületbe, Navracsics Tibor blogjában arról ír, hogy a miniszterelnök politikai támadást intézett az alkotmánybírák ellen.
2008. 04. 18. 11:09
Szombaton is esős, szeles időre számíthatunk, a hőmérséklet 16-18 fok között alakul. Vasárnap kedvezőre fordul az idő, a napsütéses meleg mellett csupán gyenge szélre számíthatunk.
2008. 04. 18. 09:34
A Legfelsőbb Bíróság is elnök nélkül maradhat, ha az államfő továbbra is egyeztetés nélkül jelöl a posztra. A poszt várományosaként emlegetett Baka Andrással szemben ugyanis az MSZP-nek vannak fenntartásai - értesült a Népszabadság.
2008. 04. 18. 08:43
Nem sokkal fél nyolc után folyamatosan lehet haladni a Budapestre bevezető utakon és a belváros útjain. Nyolc előtt csökkent a zsúfoltság, egyre enyhébb a forgalom.
2008. 04. 18. 07:58
Olvasói sztorik