Az Orbán-kormány legnagyobb bűne nem a rossz gazdaságpolitika, hanem a rossz kommunikáció és emellett a tudatos gazdaságpolitika teljes hiánya - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Mozgó Világ szeptemberi számában szombaton megjelenő interjúban.
A Lehet Más a Politika embertelennek, alkotmányellenesnek és értelmetlennek tartja azt a Belügyminisztérium (BM) honlapján nyilvánosságra hozott törvényjavaslatot, amelynek célja az utcán élő hajléktalan emberek elleni rendőri fellépés lehetővé tétele.
A Jobbik szerint Felsőzsolca fideszes polgármesterjelöltje az általuk támogatott független politikust lejárató plakátok terjesztésére adott megbízást. Az ellenzéki párt feljelentést tesz.
A Fidesz szerint "megható az MSZP hirtelen támadt érzékenysége a nyugdíjasok iránt, huszonhárom nappal az önkormányzati választás előtt". Úgy vélik, hogy kormánypártként 3000 nap állt az MSZP rendelkezésére, hogy tegyen a nyugdíjasokért.
Katonai bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tett az országos rendőrfőkapitány a közúti balesetben augusztusban elhunyt tatai rendőrmotoros ügyében - tájékoztatott az ORFK pénteken.
Visszahozná a pedagógusoknak adható minőségi bérpótlékot a városban a győri MSZP - hangzott el a párt polgármesterjelöltjének pénteki sajtótájékoztatóján.
Tiltott módszerrel, gereblyézéssel zsákmányolt mintegy ötven kilogramm halat akart ellopni két szegedi orvhorgász; állatkínzás és lopás miatt büntetőeljárás indult ellenük - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.