Belföld

Ezt “takargatja” a Fidesz 2006 ősze ügyében

A Népszava szerint a zavargások hangadói kapcsolatban álltak a Fidesz politikusaival.

Noha négy éve ellenzékből még hevesen követelte, ma már szóba sem hozza a Fidesz-KDNP a 2006 őszi események utáni néhány nemzetbiztonsági ülés anyagának nyilvánosságra hozását – írja a Népszava.

A lap szerint azért, mert az időközben kiszivárgott telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy az október 23-i zavargások hangadói – akik kapcsolatban álltak fideszes politikusokkal – “utasításba” kapták: húzzák magukra a rendőröket az Astoria, azaz a Fidesz-rendezvény felé.

Ezzel a Fidesz akkor sem büszkélkedett, ma pedig kormányon – a 2006 őszi eseményeket vizsgáló parlamenti bizottságban – is inkább azt hangoztatja, hogy a zavargásokért a Gyurcsány-kabinet a felelős – írja a Népszava.

Négy éve, a szeptember 18-i tévészékház-ostrom, illetve az október 23-i utcai összetűzések után tartott nemzetbiztonsági bizottsági üléseken kiderült, hogy a mindkét eseményt előidéző szélsőséges szervezetek vezetőivel az akkori ellenzék több tagja tartotta a kapcsolatot – emlékeztet az újság.

A Fidesz akkor “elterelő akciónak” minősítette, hogy Szilvásy György 2006 novemberében a Nemzetbiztonsági Hivatal információira hivatkozva azt állította, az október 23-i zavargók egyik jogi tanácsadójával az Orbán-kormány volt tagja tartotta a kapcsolatot.

A bizonyítékokat a bizottság zárt ülésén a képviselők elé tárták, de az ülésen elhangzottakat 80 évre titkosították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik