Belföld

A helyi fórumok után a kassai megyei építési hivatal is elutasította a Cseh-szlovák Energetikai Részvénytársaság (CES) tervét, így nagyon valószínű, hogy nem épül meg a kelet-szlovákiai Tőketerebesre tervezett új hőerőmű.
2010. 03. 08. 12:44
Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes felfüggesztette párttagságát és lemondott pártelnöki posztjáról, mentelmi joga azonban még él, így egyelőre érinthetetlen. Ám már nem sokáig.
2010. 03. 08. 12:18
Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentette a Zsanett-ügyben megvádolt rendőröket a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében. "E. Zsanett nem mindenben mondott igazat, de a vádlottak sem mondtak el mindent" - fogalmazott szóbeli indokolásában a bíró.
2010. 03. 08. 11:54
Botrányról-botrányra halad az MSZP kampánya, a mondanivalójukat rendre felülírják a korrupciós ügyekről szóló híradások, a párt pedig egyre alacsonyabb csúcsokat próbál bevenni - mondta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2010. 03. 08. 10:19
Az MSZP-s választási jelmondathoz feltűnően hasonló szlogennel reklámoz az adófizetők pénzéből a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - írja Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.
2010. 03. 08. 09:41
Olvasói sztorik