Belföld

Ismét Gúr Nándort választotta az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé a szocialista párt megyei szövetsége a szombaton tartott tisztújító küldöttgyűlésen.
2010. 06. 19. 21:20
A hírműsor szerint a tavaly bezárt Gyorskocsi utcai épület teteje beázik, amit hetven millió forintból lehetne megcsináltatni, utána pedig újra működhetne a börtön. A két büntetés-végrehajtási intézet újranyitását az új kormány szigorúbb büntetéspolitikája és a zsúfoltság csökkentése indokolhatja – hangzott el a híradóban. Pintér Sándor belügyminiszter a hét elején Az Este című tévéműsorban beszélt arról, [...]
2010. 06. 19. 20:31
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elmondta: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium előző vezetése több milliárdos nagyságrendben kötött szerződést az utolsó hetekben. Ezek közül vizsgálják azt az informatikai szerződést, amelyet a Microsofttal kötöttek szoftver licencek vásárlására összesen 1,2 milliárd forint értékben. Az államtitkár hozzátette, ezen kívül vizsgálják azt a 98 millió forintos szerződést is, amelyet vízállásfigyelésre kötöttek. [...]
2010. 06. 19. 19:35
Az EMEF-et a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közösen alapította, így a két társelnök éppen e két szervezet vezetője, Markó Béla és Tőkés László. Semjén Zsolt hivatalos romániai látogatását jó alkalomnak találták arra, hogy a kincses városban meghívják őt a testület szombati ülésére. Az EMEF-et annak idején azért [...]
2010. 06. 19. 19:30
Eltűnt egy kerekes székkel közlekedő 57 éves férfi a seregélyesi idősek otthonából; az intézményből pénteken reggel távozott, oda azóta nem tért vissza - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
2010. 06. 19. 19:14
Az ázsiai országban tett látogatása során ugyanis a tárcavezetőnek tett jelentésekből kiderült, nem szerezhetik be időben a magyar katonák számára korábban megígért páncélvédett lakókonténereket, és a logisztikai kiképzésre szakosodott csoportunkhoz sem érkeztek meg az előzetes technikai megállapodásban szereplő páncélozott terepjárók. Szinte minden magyar köteléknél nagy gondot jelent az afgán tolmácsok hiánya is.
2010. 06. 19. 18:07
Közlése szerint az LMP az őszi választások során fővárosi és megyei szinteken nem fog együttműködni más parlamenti pártokkal. Arra a felvetésre, hogy a sajtóban megjelent Jávor Benedek, mint lehetséges főpolgármester-jelölt neve, azt mondta: a képviselő kiváló jelölt, de rajta kívül más kiváló jelöltjeik is lehetnek párton belül, illetve kívül azok közül, akik hitelesen képviselik az [...]
2010. 06. 19. 17:57
LMP
A vidékfejlesztési tárca még a nyári rendkívüli parlamenti ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege: földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga - jelentette be Fazekas Sándor miniszter szombaton Jászladányban, a helyi gazdakör felújított székházának átadásakor mondott beszédében.
2010. 06. 19. 16:59
Az akciót eredetileg két héttel korábban hirdették meg, de szerdán indult újra. Erre azért volt szükség, mert időközben 1500 fővárosi rendőrt vezényeltek árvízi védekezésre. A ellenőrzésekben a napi szolgálaton túl több mint 100 rendőr és 50 polgárőr vesz részt. Ezalatt közösen ellenőrzik egyebek mellett az aluljárókat, főpályaudvarokat, és a bevezető utakat is, de az akció [...]
2010. 06. 19. 16:52
Több bicikliút, kerékpárkölcsönző-rendszer és KRESZ-módosítás. Többek közt ez szerepel a Fővárosi Önkormányzat terveiben, melyekkel a kerékpárosok helyzetét szeretnék megkönnyíteni. A Fidesz és a kerékpáros szövetségek szerint is van még mit fejlődni e téren. A kerékpárosok pedig elégedetlenek.
2010. 06. 19. 16:30
Önálló főpolgármester-jelöltet indít az októberi önkormányzati választáson a Lehet Más a Politika (LMP), de nevekről hivatalosan még nem beszéltek a párt szombati rendkívüli kongresszusán – mondta a budapesti tanácskozáson tartott szimpátiaszavazás eredményét ismertetve Csiba Katalin választmányi szóvivő. Közlése szerint az LMP az őszi választások során fővárosi és megyei szinteken nem fog együttműködni más parlamenti pártokkal.
2010. 06. 19. 16:10
Az érintett, Szalay Péter a Magyar Nemzettel közölte: semmilyen módon nem működött közre a reklámban, amelyet egyébként Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadója végzett 5 millió forintért. Az angyalföld.blog.hu értesülése szerint egyébként a reklámra a szocialista Tóth József 2010-es országgyűlési választási kampányához volt szükség. AZ MSZP-s vezetésű angyalföldi önkormányzat imázsát egyébként nemcsak a Braun-cég építette: [...]
A Komárom-Székesfehérvár, a Zirc-Veszprém, a Pápa-Csorna, a Karcag-Tiszafüred valamint a Lajosmizse-Kecskemét vonalon július 4-én indulnak el ismét a vonatok. A Hír Televízió úgy tudja: a kormány további két, a Putnok-Szilvásvárad valamint Hidasnémeti-Abaújszántó vonalon is újraindította volna a személyszállítást, ezek a szakaszok azonban megsérültek az árvízben – először helyre kell állítani azokat. A döntést hétfőn a [...]
2010. 06. 19. 15:50
Aki 2008 nyarán vett fel devizahitelt, az még 140 forint körüli frankárfolyammal számolhatott, aki pedig 2007-ben döntött a frankhitel mellett, az 150 forintért kapta az alpesi fizetőeszközt. Az elemzők szerint a tegnapi erősödés egyik oka az, hogy a svájci jegybank nem hajlandó tovább küzdeni a drága frank ellen. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy látja, [...]
2010. 06. 19. 15:38
Várhatóan július 10-től ismét járnak vonatok Sárospatak és Sátoraljaújhely között, a két zempléni várost az árvíz miatt május közepe óta vonattal nem lehetett megközelíteni, az ár ugyanis elmosta a pálya egy részét - mondta Hörcsik Richárd (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Sárospatak polgármestere szombaton.
2010. 06. 19. 15:07
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arra figyelmeztetett, hogy még mindig kevesen tudnak az egykori kényszermunka táborokról, ezért fontos, hogy az oktatás, a filmkészítés mellett a volt kitelepítettek közvetlenül is átadják megrázó emlékeiket a mai fiataloknak. Az államtitkár szerint ugyanakkor az is fontos, hogy az állam felelősen viselkedjen, ezért – mint mondta – [...]
2010. 06. 19. 15:00
Olvasói sztorik