Folytatódik az M43 autópálya építése Makótól az országhatárig, kiírta a kapcsolódó kivitelezői közbeszerzést a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Emeli bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol. A benzin ezzel új történelmi csúcsra kerül, míg a gázolaj beállítja a régit.
Európa számos államfője a nemzeti zászló mellé az uniósat is kitette újévi beszéde idejére. A mi Schmitt Pálunk mögött tavaly még feltűnt a csillagos lobogó, idén már nem. Megkérdeztük, miért.
Január 11-én utazik Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonba, hogy az IMF vezérével is tárgyaljon. A kormány csak előfeltételek nélküli tárgyalásra hajlandó.
Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával akarják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.
Elsősorban a forint gyengülése okozta az államadósság rátájának növekedését az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy látják a mutatót felfelé tolta a Központi Statisztikai Hivatal GDP-revíziója is.
Az LMP idén is készül a 2011. december 23-ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt "híd akar lenni az utca és a parlament között" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Schiffer András.
Az idén majdnem minden ünnepnap hétköznapra esik. Magyarországon évente 10 ünnepnap van, amelyek közül húsvét- és pünkösdhétfő biztosan pluszszabadnapot jelent.
Az MSZP szerint Orbán Viktor mára olyan helyzetbe kormányozta az országot, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ezért az ellenzéki párt szerint a miniszterelnöknek mennie kell.