Az Országgyűlés keddi ülésén a szövetkezetek létrehozásáról, a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetéséről és az egészségügyi újjászervezésről is tárgyal. A képviselői összeférhetetlenségről is voksolnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint az elmúlt 24 órában egy halálos baleset történt az ország útjain, 9-en súlyosan, 18-an pedig könnyebben sérültek meg balesetekben.
Megyénkben is az árfeltüntetés hiánya volt a leggyakrabban előforduló mulasztás a húsvét előtti fogyasztóvédelmi ellenőrzések során. Emellett többször előfordult, hogy a csomagolást is hozzámérte a kereskedő a termékhez.
Leállhat a munka a nyár közepén – tudta meg a Hír24. Egy az építkezés vezetésében dolgozó informátor szerint a BKV elaludt, ami akár az uniós támogatás egy részének megvonásába is kerülhet.
A Vörösmarty Színház különleges programmal készül a költészet napjára. Mobilvers pályázatot hírdettek, a győztes alkotásokat pedig ingyenesen láthatjuk a Pelikán Kamaraszínházban.