Belföld
Élő
Vannak nemzetek, amelyeket a történelem lehúz a mélybe, és vannak, amelyek minden hullámverés után újra felemelkednek.
2025. 10. 23. 11:08
Élő
„Nagyon hálás vagyok Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának, amiért mindig szeretettel és nyitottsággal fogadott minket, és segített megérteni, miért fontos, hogy ne csak emlékezzünk, hanem értsük is a múltat” – írta közösségi oldalán Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki fiával látogatott el október 23-a alkalmából az 1956-ban kivégzett miniszterelnök egykori otthonához.
2025. 10. 23. 11:00
Élő
(…) békét akarunk, büszke nemzeti közösséget akarunk — köszöntötte a hangszórókon keresztül a mai nap jelszavaival Huth Gergely kormánypárti újságíró a menetelőket, hozzátéve, hogy “a másik oldal rossz emberek gyülekezete”.
2025. 10. 23. 10:59
Élő
A felvonulásra szolgáló egyik bicikliúton egy O1G logó és a Pedofidesz szöveg fogadta az érkezőket.
2025. 10. 23. 10:58
Élő
Karácsony Gergely bukósisakban, a biciklijét tolva áthaladt a Margit hídon, miközben a békemenetelők pár méterrel arrébb már készülődnek az indulásra.
2025. 10. 23. 10:41
Élő
Nem kap kedves megjegyzéseket.
2025. 10. 23. 10:31
Élő
Fél órával az indulás hivatalos időpontja előtt érezhetően nagy lett a mozgolódás, a békemenetelők csoportjai településtáblákkal a magasban vonulnak fel a hídra felsorakozni.
2025. 10. 23. 10:30
Élő
Kollégánk szúrta ki véletlenül csütörtök délelőtt, hogy Nagy Feró a 4-6-os villamossal közelíti meg a Békemenetet, a Nyugatinál szállt fel a Margit híd felé tartó járműre.
2025. 10. 23. 10:23
Élő
A Margit hídon felállt a menet eleje, az úttesten már akkora a tömeg, hogy mozdulni sem lehet, a 4-6-os villamos és a buszok mégis járnak még a hídon – lépésben haladnak.
2025. 10. 23. 10:18
Élő
Az indulásra várakozva egy idős úr, egy budapesti csángó egyesület titkára az általuk kiadott lap korábbi számait, és az Orbán Viktorról írt könyvüket árulja egy fa tövében.
2025. 10. 23. 10:10
Élő
Szűkszavú, lényegretörő üzenet az egykori igazságügyi minisztertől, akit bár nagyon vár a fideszes elit, egyelőre nem tér vissza a politikába.
2025. 10. 23. 09:59
Élő
Hatalmas színpadon zajlik az ünnepi műsor főpróbája, egyelőre maroknyi érdeklődő előtt.
2025. 10. 23. 09:58
Élő
A békemenetelők egyik kedvelt eljutási eszköze a kiindulóponthoz a 4-6-os villamos, amelyen a megszokotthoz képest érzékelhetően több ember utazik nemzeti színű vagy székely zászlóval, vagy éppen magyarországos pulóverben.
2025. 10. 23. 09:56
Élő
Kommentár nélkül.
2025. 10. 23. 09:46
Élő
Katonai tiszteletadással, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69.
2025. 10. 23. 09:32
Élő
9 órakor indult a gyülekező, egyelőre még elég kevesen állnak a téren, a zászló- és kokárdaárusok viszont nagy számban képviseltetik magukat.
2025. 10. 23. 09:21
Élő
Orbánék a mi adóforintjainkból utaztatnak.
2025. 10. 23. 09:12
Élő
A lyukas zászló az 1956-os forradalom talán legszebb szimbóluma.
2025. 10. 23. 09:02
Élő
Közleményben jelezte csütörtök reggel a Demokratikus Koalíció, hogy a párt aktivistái és politikusai, október 23-án hajnalban a Margit hídnál fújták fel a „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratot, hogy „a Békemenet útvonalán is szembesítsék a fideszeseket a Szőlő utcai pedofilbotránnyal, amire a mai napig nem kaptunk válaszokat”.
2025. 10. 23. 08:50
Élő
Akiket a programok kevéssé érdekelnek, csak szimplán élveznék a négynapos hosszú hétvégét a fővárosban, azoknak lesz okuk a bosszankodásra, mivel az október 23-i rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében, október 26-ig bezárólag.
2025. 10. 23. 08:43
Élő
„Ma az ellenzék a Hősök terén gyűlik össze és az valóban praktikusabb helyszín, jobb közlekedéssel, mint Hatvanpuszta.
2025. 10. 23. 08:33
Élő
„Sajnos ma csak Újpest-Központban lesz pult, valami félreértés miatt bevittek a rendőrök hajnalban 3 újpesti passzivistát, Editet, Kárment és Botit, miközben békepárti üzenetekkel láttuk el a békemenet útvonalát.
2025. 10. 23. 08:22
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
