Belföld
(Bloomberg) Javított a Merrill Lynch a Matáv részvények ajánlásán. A befeketési ház legfrisebb elemzésében "óvatos vételről", "vételre" változtatta a Matáv papírokra vonatkozó ajánlatát. Ezzel egy időben 1600 forintban jelölte meg a részvény egyéves célárát, vagyis a Merril 12 hónap alatt több mint 30 százalékos áremelkedést prognosztizál. A kedvező hír ellenére a Matáv árfolyama 10 forinttal, 1220 forintra esett.
(Mti) A Carnation Internet Consulting Rt. 2000-ben 114 millió forintos árbevételt ért el, ami 120 százalékkal haladja meg az előző évi 50 millió forintos árbevételét. Szekfű Balázs, a társaság elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Compaq Computer Magyarországgal meglévő stratégiai partnerségüket kibővítik, és ezt követően a közös munkában az Oracle Hungary is részt vesz. A partnerség lényege az, hogy a három társaság a n
(FN) A BUX fél százalékos emelkedéssel, 7845 ponton nyitott. A pesti börze tehát követi az európai tőzsdeindexek növekedését. A vezető részvények közül a Rihter jegyzése csaknem 2 százalékkal drágult.
Elmaradt a nagy profitrepatriálás (+3). A régiók csak jövőre jutnak megtermelt forrásaikhoz? (-1) Szerelősztrájk Ferihegyen (-1). Emelkedőben a FigyelőBarométer.
(VG) A Magyar Exporthitel Biztosító végső eszközként orosz kárbehajtó segítségével próbálja visszaszerezni Leningrád megyétől 120 Ikarus busz több mint 10 millió dollárra rúgó ellenértékét. A tavaly nyereséggel záró Mehib kedvezményes kis- és középvállalkozói exporthitel-biztosítással lépett piacra.Részletek a Világgazdaságban >>
(VG) A kincstári vagyon átadásával kapcsolatos jogszabály módosítását kezdeményezi a vámhatóság. Szeretné, ha az elkobzott autók, informatikai eszközök közül az arra alkalmasak a rendőrséghez vagy más költségvetési szervhez kerülnének. Közbeszerzési pályázattal keresnek komplex megoldást az elkobzott termékek kezelésére. Részletek a Világgazdaságban >>
(VG) India jelentős tőkebefektetésre készül Magyarországon. Ennek nyomán várható az ázsiai ország számítógépes programozóinak itteni megjelenése is - hangzott el India külügyi államminiszterének tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.Részletek a Világgazdaságban >>
(NSZ) Az OTP Bank tegnap küldte meg ajánlatát a Postabank teljes állami tulajdonrészének átvételére. Senki sem cáfolta, de nem is erősítette meg a Népszabadság szombati hírét a Postabank áráról, amely - a Népszabadság korábbi közlése szerint - 24-26 milliárd forint közötti árat tartalmazhat. Kormányzati körök szerint az ajánlat nem jelent végleges árat.
(NSZ) A CIB Bankhoz közel álló jogászok szerint nem jött létre titkos megállapodás a BorsodChem (BC) és a Szibur között. Csupán arról lehet szó, hogy a két vállalat közötti egyezményt minősítették üzleti titoknak, ami megszokott eljárás. Ez válasz arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) állítólag szerződésen belüli titkos megállapodásra gyanakszik a részvevők között.
(NSZ) Hatszázezer ember hiányzik Magyarország egészségügyi térképéről. Ők azok, akik egyetlen családorvoshoz sem adták le tb-kártyájukat - derül ki az Egészségfejlesztési Kutató Intézetben (EFKI) készült összefoglalóból.Részletek a Népszabadságban >>
Kudarcba fulladtak a béremelési tárgyalások. Hétfő este megkezdődött Ferihegyen a repülőgép-szerelők sztrájkja, miután délben kudarcba fulladt az utolsó egyezkedési kísérlet is a béremeléssel kapcsolatban. A szerelők követelése változatlanul 15 százalék, a Malév-tulajdonú Aeroplex Kft. pedig nem ajánl többet 7+2 százaléknál. A Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete határozatlan időre hirdette meg a munkabeszüntetést. A Malév repülőinek kar
A német médiabirodalom, a Bertelsmann átveszi az irányítást az Európa legnagyobb televíziós és rádiós hálózatát üzemeltető RTL Group fölött. A tranzakció hazai vonatkozása: a Népszabadság főtulajdonosa összeütközésbe kerülhet a hazai médiatörvénnyel.
A stop! nyereményjáték naponta nyerési lehetőséggel várja a site-ra látogatókat. Az internetes portál reklámjain olvasható jelmondat: "Ugorj be és nyerj!" A február folyamán játszható játék célja a stop! logó-ban található színes körök összegyűjtése, amelyek véletlenszerűen jelennek meg az oldalak tetején. A köröket "egy képzeletbeli kosárba" sikeresen begyűjtők - a szükséges regisztráció után - naponta Pannon Praktikum-mal ellátott, wap-os mob
(FN) Újabb, a gazdaság lassulásáról árulkodó makroadat látott napvilágot az USA-ban. A szolgáltatási menedzser index januárban a várt 55 pont helyett, 50,1 pontra esett. Az előző hónapban még 61,1 ponton állt az indikátor. Az amerikai indexek vegyesen reagáltak a hírre, a Dow Jones (+0,3%) emelkedett, a Nasdaq (-1,2%)viszont esett.
(FN, Bull) Több mint 2 százalékos gyengüléssel kezdődött a hét a Budpesti Értéktőzsdén, a BUX 7801 ponton zárt. A forgalom közepes volt, 9,3 millirád forintnyi részvény cserélt gazdát. Az összes vezető részvény veszített értékéből. A legnagyobb vesztes az OTP (-3,9%)lett, elsősorban a Postabank megvásárlásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt. A Richter, mely ma tette közzé a várakozásokat meghaladó gyorsjelentését, a nap eleji maximumáról (15
(Mti) Hétfőtől Draskovics Tibor az ABN Amro Magyar Bank Rt. vezérigazgatója. A vezérigazgatói posztról leköszönő Bernard Yoncourt továbbra is tagja marad az igazgatóságnak. Draskovics Tibor eddigi
vezérigazgató-helyettes megbízatása a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. és az ABN AMRO Bank jogi egyesüléséig szól. A két bank egyesülésével létrejövő új pénzintézet élén Rejtő E. Tibor, a K&H jelenlegi vezérigazgatója áll majd. Draskovics Tibor az egybe
(Mti) A Westel Mobiltávközlési Rt. és az Ericsson Magyarország Kft. stratégiai partnerségük jegyében mintegy 15 milliárd forintos keretszerződést kötött. Sugár András, a Westel vezérigazgatója elmondta, hogy a keretszerződés hétfői aláírásával tovább folytatódik a két fél közötti 1993 óta tartó stratégiai kapcsolat. Fodor István, az Ericsson vezérigazgatója elmondta, hogy a keretszerződés alapvetően korszerű technikai, ezen belül hálózatfejleszt
(Mti) A Mol Rt. szerdától 6 forinttal csökkenti a gázolaj árát, s ugyancsak 6 forinttal, de emeli a motorbenzinekét. A cég az árváltozást a nemzetközi termékárak változásával magyarázza. Az elmúlt hetekben a nemzetközi kőolajtermék-piacokon tovább csökkent a gázolaj ára, amit leginkább az indokol, hogy a tüzelési célú gázolajkészletek decemberben feltöltötték. Ugyanakkor Európában és Észak-Amerikában viszonylag enyhe a tél, így mérsékelt e term
Az elmúlt héten a FED kamatcsökkentése határozta meg a világ tőzsdéinek alakulását. A pesti börzét azonban továbbra is a pangás jellemzi.
(Magyar Tőkepiac) A TVK tavalyi nettó eredménye az árbevétel növekedése ellenére is elmarad a várakozásoktól. Ennek oka, hogy a nemzetközi számviteli sztenderdek szerint készülő konszolidált eredménykimutatásban a külföldi
műanyag-feldolgozóinak és a 2000. április elsejétől önálló leányvállalatként működő műanyagfeldolgozó egységeinek értékesítésekor értékvesztést kell elszámolnia a cégnek. Ez pedig nem szerepelt a TVK tavalyi eredményéről ko
(FN) A világ vezető tőzsdéin pesszimista hangulat uralkodik, a BUX csaknem 2 százalékos mínuszt mutat. Nem felejtették el a hétvégén a befektetők az amerikai börzék múlt pénteki zuhanását. A sort a japán tőzsde kezdte, Tokióban 2,3 százalékkal esett az index. Az európai piacokon jellemzően félszázalékos gyengülést mutatnak. Az áresést a technológiai részvények vezetik. Hiába lett a
A múlt heti piaci pletykákra alaposan rácáfolva kiváló Richter-eredmény látott napvilágot. A részvény erősödése szinte biztosra vehető.
(MNB) Az elemzői várakozásoknál kedvezőbben alakult a fizetési mérleg hiánya 2000-ben. A tavalyi évi deficit 1,917 milliárd euró lett, míg a piac csaknem 2 milliárdra számított. Olvassa el értékelésünket! >>
- 14:15 Ez volt az egyik legszárazabb április 1901 óta: tizedannyi eső esett, mint amennyi szokott
- 13:58 A Veszprém edzője csapata rendhagyó bajnokija után: Nem akarunk beleszólni mások küzdelmébe
- 13:47 Media1: nyomoz a rendőrség, miután a Szivárvány TV tulajdonosának állítása szerint leköpte őt a Hír TV műsorvezetője
- 13:37 Nagy Ervin: Értem a nepotizmus szót, de Melléthei-Barna Márton az első másodperctől kezdve ennek a mozgalomnak a magjában volt
- 13:22 MKKP: Wáberer úr, annak a százasnak lenne ám jobb helye, ha már úgyis visszakapta!
- 13:04 Magyarok százezreinek nincs érvényes tajszáma, és a fejük felett a NAV-behajtás is ott lebeg
- 12:49 Anglia két legjobbja verseng egymással – az Arsenal vagy a City roppan össze az eszelős nyomás alatt?
- 12:25 Magyar: Radnai Márkot és Rost Andreát kormánybiztosnak kértem fel
- 12:03 Papundeklipolisztól a földalattiig – képeken a millenniumi nagyüzem díszletei
- 11:48 Rosszkor, rossz helyen: húsz hónapra eltiltották az olimpiai bronzérmes atlétát
- 11:47 Vitézy: Lázár a leköszönése előtt újabb két vasútfejlesztés tenderét vonta vissza
- 11:43 Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét
- 11:06 Magyar Péter: Az alakuló ülésen is fognak zenélni a sükösdi tamburás srácok
- 10:59 Udvardy Panna: Ha valaki el akarja rabolni az anyámat, az nem fedi fel, hogy mire készül, és merre van
- 10:58 Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
- 10:58 Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában
- 06:44 Népszava: Nem is szavaztak Orbán lemondásáról
- 07:59 Búcsúajándékot ad a kormány a távozó állami vezetőknek
- 10:11 Orbán: A kormány nem hajtja végre a EU-bíróság gyermekvédelmi ítéletét
- 06:09 Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
- 05:30 Kvíz: Denzel Washington filmjeiből mindenki látott már egyet – ki tud ezekről a legtöbbet?
- 10:36 Meghalt a kitartás példaképe, Alex Zanardi
- 09:40 Molnár Áron belsős NKA-s levelezést hozott nyilvánosságra
- 06:01 Börtönbüntetésre ítélték a katolikus papot, aki leitatott, majd szexuálisan bántalmazott egy üzletembert
- 07:57 Havas Henrik: Orbán Viktor gyenge jellemű, zsarolható figurákra épített