Belföld

[FN, MTI-Eco] Horvátországi élelmiszerellenőrök 150 üzletben találtak szalmonellával fertőzött Merci csokoládét . A Vecernji list című horvát napilap zágrábi egészségügyi minisztériumi értesülésekre hivatkozó pénteki beszámolója szerint a német gyártmányú édesség fogyasztói eddig nem kaptak szalmonellafertőzést. A horvátok a németországi Storck-cégcsoport figyelmeztetésének hatására kezdtek vizsgálatot a Merci márkájú csokoládék ügyében.
2002. 01. 04. 14:15
[FN, MTI-Eco] Az előzetes adatok szerint a központi költségvetés 2001-ben 413,2 milliárd forint hiánnyal zárt a privatizációs bevételek nélkül - derült ki a Pénzügyminisztérium pénteki budapesti tájékoztatóján. Ez a múlt évi költségvetés módosított előirányzatának 85,9 százaléka. A deficit a GDP 2,8 százalékát teszi ki. Az előző évben, 2000-ben a központi költségvetés egyenlege 368,4 milliárd forint hiányt mutatott.
2002. 01. 04. 14:05
A britek elbizonytalanodtak. A kincstár igazgatója szerint az euró angliai bevezetése politikai döntés lesz. Arra célzott, hogy folyamatosan veszítenek a fonton, és ezt jobb lenne elkerülni, bárhogy vérzik is szívük a pennyért.
2002. 01. 04. 14:05
[FN, MTI-Eco] Több mint 15 millió eurós beruházással az AOL Time Warner és a Viva Medien AG közös tévés zenei adót indít, Viva Plus néven . A veszteséget hozó Viva 2-t pótló adó január 7-én startol, és szerkezetileg a CNN hírcsatorna mintájára épül fel. A Handelsblatt pénteki kiadásában ágazati körökre hivatkozva azt jelentette, hogy az AOL már kifizette a 49 százalékos részesedéséért járó 40 millió eurót.
2002. 01. 04. 13:50
[FN] A teljes indiai bankszektor 600 ezer dolgozója szüntette be munkáját a Standard Chartered Bank döntése okán , mely 30 adminisztratrációs munkatárs erőszakos áthelyezését eredményezi. A banki foglalkoztatottak több mint 70 százaléka nem ment dogozni, hogy ezzel kifejezze ellenállását a népszerűtlen döntéssel szemben. A sztrájk teljesen lebénította az ország pénzügyi életét, egyedül a State Bank of India működött zavartalanul.
2002. 01. 04. 13:30
[FN] Hat hónapos esés után decemberben valószínűleg nem változott az infláció Európában - állítják a gazdaságkutatók. Ez nagyban csökkenti a Európai Központi Bank által meghatározott kamatláb újabb kurtításának esélyét. Az eurót bevezető 12 országban 2,1 százalékkal emelkedtek az árak novemberben és decemberben a korábbi évhez képest. Az ECB 2 százalék alá szeretné vinni az inflációt, ami már 2000 májusa óta nem sikerül. &#
2002. 01. 04. 13:16
[FN, MTI-Eco] A kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly az első tíz hónapban 5,7 százalékkal, októberben 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - hozta nyilvánosságra pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Az októberi kiskereskedelmi forgalom 499,9 milliárd forint volt, az év első tíz hónapjában pedig 4285,527 milliárd forintot tett ki. A Gazdasági Minisztérium korábban jelezte: a tárca előzetes számításai szerint a tavalyi éves f
2002. 01. 04. 13:01
Izgalmas dolog született a könyvkereskedelem és a műkincspiac "házasságából". Bár a hazai antikkönyvüzlet még gyerekcipőben jár, amikor egy-egy példány milliós áron kel el, arra azért felfigyelnek a befektetők.
2002. 01. 04. 12:50
[FN, MTI-Eco] A nagyságra második amerikai légitársaság, a United Airlines (UAL) öt gépfenntartó központját tervezi a közeljövőben bezárni , és ezzel mintegy 900 állást megszüntet. A United Airlines chicagói bejelentése szerint a február végével záruló kapacitáscsökkentés után a cég még 12 fenntartó központtal rendelkezik majd, ahol 4500 főt foglalkoztat.
2002. 01. 04. 12:49
[FN] A KLM Royal Dutch Airlines NV 10 százalékos esést jelentett a decemberi utasforgalomban , de lassult a csökkenés a novemberihez képest, amikor is 18 százalékos zuhanást mértek. A szeptemberi 11-i eltérítés óta most újra mernek az emberek repülni. A vállalat részvényei 5,8 százalékkal emelkedtek. A holland légiutaztató 9 százalékkal csökkentette kapacitását és 73,3 százalékos kihasználtsággal üzemeltette gépeit, ami 0,3 százalékpontos esés a
2002. 01. 04. 12:31
[FN] Sir Edward George, a Bank of England elnöke felkészült a kamatláb emelésére , hogy ezzel gátat szabjon majd a költekezésnek, ha a világgazdaság magáratalál. Nagy-Britannia fejlődik majd a leggyorsabban a Hetek Csoportjában, a legfőbb ipari országok között - nyilatkozta a Nemzetközi Valutalap egyik képviselője a múlt hónapban. A fogyasztók vásárlása ugyan fejlődésben tartja az ország gazdaságát, de a gyártási eredmények gyengülnek.
2002. 01. 04. 12:17
[FN] Franciaország vásárlói bizalma nem változott a múlt hónaphoz képest , így már második hónapja a legmagasabb július óta. Ez reménytkeltő az európai gazdaság feltámadására nézve. A novemberi minusz 11-es eredményt az év utolsó hónapjában is sikerült elérni - jelentette a nemzeti statisztikai hivatal. A termelők között mért bizalmi mutató 19 hónapja először emelkedett decemberben. A szeptermber 11-i támadások után három éve nem látott mélységbe
2002. 01. 04. 12:04
[FN, MTI-Eco] A munkanélküliségi ráta a múlt év szeptember-novemberében 5,5 százalék volt , 0,5 százalékponttal alacsonyabb mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Augusztus-október hónapok átlagában a munkanélküliségi ráta ugyancsak 5,5 százalék volt, 0,7 százalékponttal maradt el a megelőző év azonos időszakától.
2002. 01. 04. 11:51
[FN, MTI-Eco] Meghalt Alfred Heineken, a holland sörkonszern volt elnöke , aki világmárkává fejlesztette a céget. Heineken Noordwijkben lévő házában 78 éves korában csütörtökön hunyt el. Heinekent tavaly áprilisban szélütés érte, és azóta egészségi állapota igen megromlott. A Heineken söröket Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában árusítják. A múlt év első felében a konszern 4,449 milliárd eurós forgalmat bonyolított le.
2002. 01. 04. 11:36
[FN] Az AOL Time Warner Inc.-nek, melynek nem sikerült az AT&T-vel egyesülni, a mozicsatorna megrendeléssekkel együtt is csökkenő gyarapodása lesz a felhasználók számában - mondta a vállalat vezetője. Glenn Britt, a cég vezetője új szolgáltatások fejében szeretné megnégyszerezni az USA második legnagyobb rendszerének havi előfizetési költségét. Az évi négy újdonsággal bővülő megrendelés havonta 230 dollárba kerülne. A vállalatnak a meglévő felh
2002. 01. 04. 11:18
[FN] Már második napja javul a jen árfolyama, miközben az euró és a dollár is gyengül. A növekvő részvényeladás folytán nagyobb a japán fizetőeszköz utáni kereslet. "A tőzsde egyértelmű katalizátora volt a jen erősödésének" - nyilatkozta Folker Hellmeyer, a frankfurti Landesbank Hessen-Thuering legfőbb pénzügyi szakértője. A jen tovább erősödik míg el nem éri a dolláronkénti 128-at, majd újra gyengülni fog. •
2002. 01. 04. 11:01
[FN, MTI-Eco] A General Motors (GM) decemberi járműeladása 7,2 százalékkal nőtt éves szinten , de gépkocsi értékesítése 19,1 százalékkal csökkent. A cég teherautó eladása a tavalyi év utolsó hónapjában 31,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Dow Jones. A Genaral Motors gépkocsieladásai tavaly 10 százalékkal, ezen belül decemberben 19 százalékkal csökkentek.
2002. 01. 04. 10:29
[FN, MTI-Eco] A Budapesti Értéktőzsde azonnali piacán 2001 decemberében 21 százalékkal emelkedett a forgalom az előző hónaphoz képest , a határidős piac forgalma pedig 31 százalékkal nőtt a novemberihez viszonyítva - derül ki a BÉT összesítéséből, amelyet a Magyar Tőkepiac közölt. Az azonnali piacon decemberben 314,2 milliárd forint kétszeres árfolyamértékben kereskedtek a brókercégek, szemben a novemberi 259,8 milliárd forintos forgalommal. Az e
2002. 01. 04. 09:44
Ingyenes internetet szolgáltatni nem egyszerű, ezen a helyzeten az új törvényi keretek sem változtattak. A kiwwi mellett a piac másik szereplője, a Freestart is nehézségekkel küzd.
2002. 01. 04. 09:12
[FN] A Sport 1 Televízió 75 százalékos részesedését megvásárolta az Axel Springer-érdekeltségű Vinton Filmgyártó és Filmforgalmazó Kft. - erősítette meg a Magyar Hírlap értesülését a Világgazdaságnak a tulajdonrészétől megváló UPC sajtóosztálya. A kábeltelevíziós hálózatokat fenntartó társaság részvényeinek 25 százalékát megtartotta a működésének második évébe lépő sportcsatornában.
2002. 01. 04. 09:10
[FN] Kormányzati körökben ismét felvetették a Népstadion esetleges lebontásával kapcsolatos elképzeléseket - tudta meg a Világgazdaság. A kabinet hivatalba lépése óta napirenden lévő téma végére kerülhetne pont, amennyiben a Népstadion sorsával kapcsolatos döntést valóban meghoznák. Ez idő szerint azonban a koncepció "kikristályosodása" ellenére is bizonytalan még, hogy a konkrét te
2002. 01. 04. 09:05
Az OPEC kvótacsökkentése ellenére a kőolaj világpiaci ára stabil, nem emelkedik. A Merrill Lynch is a korábban vártnál olcsóbb olajra számít 2002-ben.
2002. 01. 04. 09:00
[FN] Átlagosan vagyonuk 19 százalékát tartották magyar részvényekben a Kelet-Európára specializálódott befektetők a tavalyi év végén. A térségben a tíz legnépszerűbb részvény között megtalálható a Matáv, az OTP és a Mol is. A legtöbb pénzt az orosz tőzsdére vitték. •
2002. 01. 04. 09:00
[FN] A tavaly november végén csődvédelem alá került amerikai Enron pénzügyi összeomlása megrendítette a társasággal kapcsolatban álló cégek százait . A világ legnagyobb energia-nagykereskedőjének csődje ugyanakkor a politikában is vihart kavar. A szenátus kormányzati ügyekkel foglalkozó albizottsága egy évtizedre visszamenően kért be dokumentumokat az Enronról, többek között a Bush-k
2002. 01. 04. 08:52
Olvasói sztorik