Belföld

A távol lévő számítógépek összekötésére és kommunikációjára irányuló P2P technológia egész ágazatokat alakíthat át. Vannak, akik egy második, még szabadabb internet születését várják tőle.
2001. 04. 13. 17:46
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) visszaél erejével, így központosítja a helyi mikrohitel alapok forrását az Országos Mikrohitel Alapba. Eddig félmilliárd forint folyt be nyolc helyi vállalkozói központból (HVK).
2001. 04. 13. 17:15
(FN) Az ÁPV Rt. kizárólagos tulajdonában lévő Magyar Hajózási Rt. csütörtöki ülésén döntés született arról, hogy Szalma Botond helyett Somlóvári László lesz a hajózási társaság vezérigazgatója . A váltás oka az volt, hogy az eddigi igazgatóság nem tudta teljesíteni ígéretét, miszerint nagy mértékben csökkenti a cég veszteségeit. Somlóvári László végzettségét tekintve közlekedési üzemmérnök, építőmérnök, valamint a Magyar Vasúti, Vízi és Légiközl
2001. 04. 13. 16:04
(FN, MTI-Eco) A német kereskedelmi óriás, a Metro bejelentette, hogy nemzetközi terjeszkedési startégiájának jegyében vegyes vállalatot alapított a japán Marubeni Corporation-nel , Cash and Carry élelmiszer nagykereskedelmi hálózat létrehozására. A Marubeni kereskedőház 20 százalékos részesedéssel vesz részt a vállalkozásban. Az első Cash and Carry áruházat a tervek szerint 2002-ben nyitják meg, majd ezt három újabb követi 2003-ban. A 44 milliá
2001. 04. 13. 16:00
(FN, MTI-Eco) Az orosz kormány egyezségre jutott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a következő egy év orosz költségvetési és általános gazdaságpolitikai irányvonaláról - jelentette be Mihail Kaszjanov orosz kormányfő. A több havi egyezkedés után megszületett megállapodást még csütörtökön ütötték nyélbe a felek. A részleteiben nem ismertetett egyezség annak ellenére jött létre, hogy Oroszország korábban elutasította az IMF készenlétihitel-csomagjá
2001. 04. 13. 15:55
(FN) 124,33-as árfolyamról 123,58-as szintre esett a japán jen dollárral szembeni árfolyama a New York-i kereskedésben csütörtökön. Az esés a japán kormány által nemrég nyilvánosságra hozott rossz gazdasági kilátások hatására következett be. A japán valuta ezzel egyidőben az euróval szemben is gyengült 110,75-ről 110,3 eurónkénti árfolyamra. Az európai közös valuta jelenlegi árfolyama az amerikai dollárhoz viszonyítva 89,08 cent.
2001. 04. 13. 15:40
(FN) Az amerikai gazdaság lassulásának újabb jeleként esett ez Európa harmadik legerőssebb gazdaság, Olaszország ipari termelése februárban . Az elemzők 0,7 százalékos várakozásával szemben a februári adat csak 0,3 százalékkal gyengébb a januárinál. figyelembe véve, hogy az amerikai és a japán gazdasági lassulás mindenképpen hatást gyakorol az olasz gazdaságra, a kormány a korábbi 2,9 százalékos növekedési előrejelzését 2,5 százalékra módosította
2001. 04. 13. 15:26
(FN) A korábbi híresztelésekkel ellentétben a Yahoo! nemhogy nem pornósít tovább, de az eddigi szexet tartalmazó adatait is törli rendszeréről . Így ilyen termékeket sem vásárolni nem lehet majd a cég oldalain, sem az ilyen tartalmat hordozó videókra és DVD-kre nem lehet majd licitálni. A társaság közleményében a döntés okaként azt nevezték meg, hogy a számos kérés érkezett saját felhasználóiktól, hogy távolítsák el az ilyen tartalmú elemeket. A
2001. 04. 13. 15:12
(FN) A Merrill Lynch & Co. 1000 fős létszámleépítést hajt végre, a hírek szerint a karcsúsítással 400 millió dollárt takarít meg a társaság . Az elbocsátások elsősroban a bróker részlegnél váhatók, de továbbiak is elképzelhetők más osztályokon, mint például a kutatási részlegnél. Az elmúlt hónapokban megközelítőleg 3000 munkahely szűnt meg a Wall Street cégeinek körében reorganizációk következtében. Ez mintegy másfél százalékát jelenti az ágazat
2001. 04. 13. 15:02
(FN, MTI-Eco) A kormány döntésének értelmében azok is kaphatnak támogatást lakáshitelük törlesztéséhez, akik 1989. előtt kötöttek szerződést az OTP-vel - tájékoztatott Molnár Ilona, a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Az adósságkezelésre a tárca és az OTP által létrehozott 1,4 milliárd forintos alapból 200 milliót különítenek el az 1989. előtt felvett kölcsönök visszafizetésének támogatására. A támogatást eredeti
2001. 04. 13. 14:01
(FN, MTI-Eco) Az egri Városgondozás Kft. az első kommunális feladatokat ellátó cég Magyarországon, amelyik teljes tevékenységi körére megszerezte az ISO 9002-es minőségi és 14001-es környezetvédelmi tanúsítványt - jelentették be Egerben, amikor a cég vezetője átvette az auditor Magyar Szabványügyi Társaság által kiállított okiratokat. Sós István ügyvezető igazgató elmondta: a társaság a város önkormányzata és a dolgozók által létrehozott alapí
2001. 04. 13. 13:19
(FN) A gazdaság gyengélkedése ellenére jól indult az idei turisztikai idény Törökországban . Az ágazati miniszter közölte, hogy az év első három hónapjában már 1,3 millió látogató kereste fel az országot, ami 15 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Nem jó hír a turistáknak, hogy a török kormány az idén mintegy 50 százalékos inflációval számol, és a gazdasági növekedést is legfeljebb egy százalékosra teszik. A borúlátóbb e
2001. 04. 13. 13:01
(FN, MTI-Eco) Többségi részesedést szerzett a román Banca Agricolában az osztrák Raiffeisen Zentralbank . A megállapodást csütörtökön este írták alá, a megerősítésre április 20-án kerül sor. A Banca Agricola Románia harmadik legnagyobb bankja, 226 fiókkal, mintegy 3600 dolgozóval és 362 millió eurónak megfelelő mérlegfőösszeggel. A Raiffeisen Zentralbank a Romanian American Enterprise Funddal együtt február elején jelentette be, hogy érdeklődik a
2001. 04. 13. 12:24
(FN, MTI-Eco) A szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke túlságosan hosszúnak tartja a felvételre váró országok számára az Európai Unió által javasolt 5+2 éves átmeneti időszakot az EU munkaerőpiacára való belépésre . Peter Wiess úgy véli: megalapozatlanok azok a félelmek, hogy az olcsóbb munkaerő elárasztja az EU-országokat, hiszen szociológiai felmérések már megmutatták, hogy az EU térségének munkahelyei iránt érdeklődő kelet-európaiak sz
2001. 04. 13. 12:17
(FN) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elemzők előrejelzése szerint felfelé mozgott délelőtt, jelenleg 6947 ponton áll . A TVK tovább folytatja szárnyalását: a korábbi napok erőteljes növekedése pénteken sem állt meg. Délben a papír elérte a 4450 pontot, amely eddig közel 3 és fél százalékos erősödét jelent. A Rába papírjai hasonlóan jól teljesítenek - valószínűleg a kedvező 15 százalékos osztalékjavaslat hatására. A nemzetközi tőzsdék -
2001. 04. 13. 12:00
Az internet számos kutató szerint a hagyományos médiumok eltűnéséhez vezet. Elképzelhető, hogy 5-10 év múlva a fogyasztók egyetlen berendezés segítségével válogatnak majd a mindent kínáló "média-salátabárban".
2001. 04. 13. 12:00
(FN, MTI) A japán kormány április havi jelentése szerint a szigetország gazdasága gyengül, és a kilátások sem túl jók . Az áprilisi előrejelzésben immár a harmadik egymást követő hónapban fest Tokió borúlátó képet a gazdaság állapotáról és kilátásairól. Bár a gazdaság tovább halad a kilábalás irányába, a termelőüzemek és bányák lassuló kibocsátása, valamint a zsugorodó vállalati befektetések korlátozzák ennek igazi esélyét, és az exportnövekedés
2001. 04. 13. 11:51
(FN, MTI-Eco) A Borsodchem részvényeit április 17-től jegyzik a Newex-en . A zömmel közép-kelet-európai papírokkal kereskedõ bécsi Newex (New Europe Exchange) tőzsde bejelentése szerint ugyancsak április 17-től a KGHM Polska Miedz lengyel réztermelő részvényei is a bécsi tőzsdére kerülnek. A Newex alakulása előtt is már sokan tartottak attól, hogy az új szakosított tőzsde elvonja a tőkét más országok részvénykereskedelmétől. Kezdetben, az
2001. 04. 13. 11:36
(FN, Prim) Az olasz Tiscali internetszolgáltató 77,1 millió euróért megveszi a német távközlési szolgáltató, a Viag Interkom internetrészlegét, a Planet Interkomot . Az ügyletben 15 millió eurót készpénzben fizetnek, a vételár többi részét pedig 4,142 millió új kibocsátású Tiscali-részvénnyel fedezik. A Tiscali a vétellel hatmillió aktív ügyfelet és 2,8 milliárd perces havi internetforgalmat szerez, így ezzel Németország negyedik legnagyobb inter
2001. 04. 13. 11:34
(FN, Prim) A korábbi megrendelések és a költségcsökkentő program segítették hozzá az amerikai General Electric óriásvállalatot ahhoz, hogy az idei év első negyedében 16 százalékkal nagyobb bruttó nyereséget könyvelhetett el az egy évvel korábbinál. A nettó nyereség azonban kissé csökkent. A vállalat teljes bevételei csupán félmilliárd dollárral (azaz 2 százalékkal) lettek nagyobbak 2000. első negyedévénél, megközelítve így a 30,5 milliárd dollár
2001. 04. 13. 11:15
(FN, Prim) A 77,5 százalékban a holland KPN távközlési társasághoz tartozó német E-Plus mobilcég 20 banktól összesen 2,5 milliárd euró értékben vett fel hitelt . A KPN csütörtökön közölte, ebből 1,5 milliárd eurót a már folyó fejlesztések finanszírozására fordítanak, a maradék pedig mobilhálózatok kiépítéséhez szükséges. Ezzel az E-Plus üzleti tervét a jelenlegi GSM-hálózatok és a harmadik generációs UMTS-mobilhálózatok tekintetében is teljes egé
2001. 04. 13. 11:08
(FN, Prim) A Big Fish Kft. két vezetőjének tragikus autóbalesetét követően a cég élére új vezetők kerültek Rácz Kristóf és Barcsay Erik személyében , akik a Big Fish Kft. régi munkatársai. A Big Fish a mai nappal indította el két, korábbról már ismert portáljának továbbfejlesztett változatát. A mobil.big.hu néven ismert mobilportál új néven, új címmel és új szolgáltatásokkal 900.hu-ként (
2001. 04. 13. 10:57
(FN, NSZ) Gyémántcsiszoló manufaktúrát létesít Szentendrén a haifai székhelyű Caprice nemzetközi vállalatcsoport . Arik Herman ügyvezető igazgató szerint négymillió dolláros befektetésről van szó. Az új üzem júniusban nyílik. A manufaktúrában nemcsak gyémántcsiszo-lással és ékszerkészítéssel foglalkoznak majd, hanem termékeiket helyben meg is lehet vásárol-ni. Mindemellett állandó kiállítás mutatja be a magyarországi ékszerkészítés történetét. A
2001. 04. 13. 10:52
(FN, MTI-Eco) A Gazdasági Minisztérium elemzése szerint a magyarországinál magasabb foglalkoztatási rátát az Európai Unió országaiban több részmunkaidős dolgozó alkalmazásával érik el , viszont a teljes munkaidőre átszámított uniós mutató már alig haladja meg a magyart. Az átszámítás nélkül megállapítható, hogy a közösségben a 15-64 éves népesség 62,1 százaléka foglalkoztatott. Amennyiben viszont a részmunkaidősöket is a teljes munkaidő szerint s
2001. 04. 13. 10:34
Olvasói sztorik