Belföld

[FN, MTI-Eco] Német pénzügyi szakértők szerint az ország idei gazdasági növekedése csak jobb esetben éri el az 1 százalékot . A Der Spiegel című lap berlini pénzügyminisztériumi szakértőkre hivatkozva tette közzé a kormány várakozásának felét sem elérő növekedési jóslatot. A rendkívül szerény jóslatot Németországban a gazdaságkutatók már augusztusban közzétették, bár az ő prognózisukban még 1-1,5 százalék közötti növekedésről esett szó - írja a d
2001. 09. 24. 12:02
[FN] Erzsébetváros elsőként teszi meg a szükséges lépéseket az intelligens kerület kiépítésére , az elektronikus közigazgatás létrehozására, mondta dr. Szabó Zoltán polgármester sajtótájékoztatóján. Az önkormányzat az ehhez szükséges infrastruktúrát már megteremtette, a kábeleket lefektette, és megszületett az elhatározás is ahhoz, hogy 2002 januárjától - amint elfogadják az elektronikus aláírásról szóló törvény végrehajtási utasítását - a rendsz
2001. 09. 24. 11:53
[FN, MTI-Eco] Novemberre másfél százalékos, januárig visszamenőleges nyugdíjemelést javasol a Pénzügyminisztérium , az előterjesztésről következő ülésén dönt a kormány - jelentette ki Varga Mihály szakminiszter hétfőn. Közölte, hogy az emelés 19,7 milliárd forintba kerül, és éves szinten átlagosan 15,9 százalékos növekményt jelent. Varga Mihály hozzátette, hogy a döntés a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozna.
2001. 09. 24. 11:39
[FN] A Deutsche Bank AG vezetése elfogadta azt a javaslatot, hogy a társaság vásárolja meg a Zürich Financial Services AG alapkezelő üzletágát#>
2001. 09. 24. 09:22
[FN] Az Ikarus Járműgyártó Rt. elnök-tulajdonosa, Széles Gábor szerint olyan tulajdonostárssal, mint az Atex, nem lehet biztos jövőt építeni . Ezzel szemben Igor Knjazev, igazgatósági tag az orosz fél képviseletében rámutatott: amint az Ikarusz visszaadja az Atexnak a korábban befektetett 50 millió dollárját, az orosz cég azonnal távozik a járműgyártóból - olvasható a Napi Gazdaság Magyar Vállalatok című rovatában.
2001. 09. 24. 09:14
[FN] A vizsgálódás középpontjába került a nemzetközi bankrendszer az amerikai terrortámadást követően , hogy kiderítségk, milyen pénzügyi útvonalon jutnak el az anyagi források a támadókoz. A vizsgálatok természetesen hazánkat sem kerülhetik el, azonban a részletekről az ORFK illetékes osztálya nem kívánt nyilatkozni - hivatkozva az ügy jellegére. A Magyar Bankszövetség főtitkára, ifj. Nyers Rezső nem tud az újabb keletű banki vizsgálatokról, de
2001. 09. 24. 09:02
[FN] Az egyes cseh és ukrán acéltermékekre érvényben lévő behozatali kvóták mellett további ukrán és orosz árukra sürget importvédelmet a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE). Tóth László, az érdekképviselet elnöke és egyben a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója a minap erről tárgyalt a Gazdasági Minisztérium illetékeseivel. Továbbiak a Világgazdasá
2001. 09. 24. 08:55
[FN] Noha az amerikai Fed hét eleji kamatcsökkentését a legtöbb nyugat-európai jegybank követte, itthon az elemzők nagyobb része nem számít kamatvágásra a következő hetekben. Ennek legfőbb oka a forint gyengülése: a magyar fizetőeszköz a sávszélesítés óta leggyengébb szintjére süllyedt pénteken, ez pedig már a kormány inflációs célkitűzéseit is veszélyeztetheti.
2001. 09. 24. 08:53
[FN] Több, a közgyógyellátási listán szereplő gyógyszer hatékonyságát is megkérdőjelezik magyar szakemberek azután, hogy Japánban klinikai vizsgálatok eredményeire alapozva hatástalannak minősítették a Richter gyógyszergyár által forgalmazott tablettás Cavintont - olvasható a Magyar Hírlapban. A Cavinton Magyarországon a legnagyobb forgalmú gyógyszerek között van. Az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) adatai szerint 2000-ben 5 millió 384 ezer d
2001. 09. 24. 08:48
[FN] A hivatalos összesítés szerint az élelmiszer-ágazat pozitív eredménnyel zárta a tavalyi évet . Az egészében kedvező mérleg hátterében azonban változatlanul számos ellentmondás húzódik meg. Az adatok alaposabb vizsgálata után kiderül: a legkedvezőtlenebb helyzetben változatlanul a mezőgazdasági- alapanyag-termelők kénytelenek gazdálkodni - fogalmaz a Népszabadság. A hivatalos összesítés szerint a három fő területet felölelő élelmiszer-gazdasá
2001. 09. 24. 08:39
[FN] A kormány címzett támogatásként jövőre 43 önkormányzati beruházás elindítására hárommilliárd forintot kíván biztosítani - jelentette be a kormányszóvivő. A kedvezményezett helyhatóságok 2003-ban 16,3, 2004-ben pedig további 14,6 milliárd forinthoz jutnának - írja a Népszabadság. A parlament elé terjesztendő javaslatból kiderül, hogy a 43 program közül mintegy harminc olyan településen valósulna meg, amelyet a koalíció polgármestere irányít.
2001. 09. 24. 08:37
[FN] A közösség elleni izgatásról szóló paragrafus szigorítását indítványozza Kaltenbach Jenő , a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Szerinte változtatni kell a jogszabályokon, ha sikeresen akarunk fellépni a rasszizmus és a gyűlöletkeltés ellen. A hivatalos személyek esetében különösképpen súlyos büntetést helyez kilátásba - olvasható a Népszabadságban.
2001. 09. 24. 08:33
Magyarország piacvezető expressz szállítási cége, a TNT Worldwide Hungary Kft. szeptember második felétől elindította globális PDA szolgáltatását, amelynek segítségével az elküldött dokumentumok és csomagok útját az ügyfelek immár digitális asszisztensükön is nyomon követhetik.
2001. 09. 24. 00:00
Erzsébetváros elsőként teszi meg a szükséges lépéseket az intelligens kerület kiépítésére, az elektronikus közigazgatás létrehozására, mondta dr. Szabó Zoltán polgármester mai sajtótájékoztatóján.
2001. 09. 24. 00:00
A csevegőprogramok 35 év alatt szédületes fejlődésen mentek át. A mai szoftverek már nemcsak intelligensek, hanem roppant szórakoztatóak is. Beszélgetőpartnerünk lehet a hálón Elvis vagy akár John Lennon "szelleme".
2001. 09. 23. 17:00
Hiába közösítette ki már jó néhány éve hírhedt terrorista tagját, Oszamát a Bin Laden család , az 5 milliárd dolláros éves bevételű üzleti birodalom most, a terrorakció után komoly veszélyben van.
2001. 09. 23. 12:00
Munkakör Gazdasági terület Munkavégzés helye Hirdetés dátuma Villamosmérnök Egyéb Budapest Sep 20 2001 12:00AM Ipari Mérnök Egyéb Budapest Sep 20 2001 12:00AM SMD Process Owner Egyéb Budapest Sep 20 2001 12:00AM Senior Controller Assistant Egyéb Budapest Sep 20 2001 12:00AM Számviteli Munkatárs Egyéb Budapest Sep 20 2001 12:00AM Controller Biztosítás Budapest Sep 20 2001 12:00AM [...]
2001. 09. 21. 17:59
[FN,CNNfn] New York város önkormányzata a városi nyugdíj alapok 800 millió dollárját amerikai részvényekbe kívánja fektetni. Rudolph Giuliani, a város főpolgármestere, bízik az amerikai piacok gyors felépülésében, ezért az általuk kezelt pénzek 1 százalékát az amerikai piacon helyezi el. A gazdasági szakértők szerint a fogyasztás további csökkenése a gazdaságot átmeneti, de mély recesszióba sodorhatja. Az amerikai tőkepiacok az elmúlt héten foly
2001. 09. 21. 17:17
Olvasói sztorik