Belföld

[FN] Elhárult az utolsó akadály is a Chevron és a Texaco elől, miután a Royal Dutch/Shell és a szaúd arábiai Aramco 3,8 milliárd dollár értékben kivásárol a Texacoból két vegyes vállalatot. Az utolsó pillanatban megszületett megegyezést hónapok óta próbálják meg előkészíteni, mivel ez jelentette az utolsó akadályát a két nagy amerikai olajvállalat összolvadásának.Az ügylet két finomító és marketing tevékenységgel foglalkozó vállalatot érint (Equ
2001. 10. 09. 16:10
[FN] A futures indexek optimistább hangulatot előlegeztek meg, ám az amerikai befektetők még kivárnak, így az indexek enyhe esést mutatnak. A tengerentúli tőzsdék emelkedéssel kezdték a mai kereskedést: a Dow Jones és a Nasdaq 0,5 százalékkal erősödött. A tőzsde első perceiben aztán elkezdtek esni az árfolyamok. A nap híre a Motorola harmadik negyedéves eredményközlése lesz, az elemzők 7 centes részvényenkénti veszteségre számítanak - szemben a
2001. 10. 09. 15:45
[Mti-eco] Hozzávetőleg egy éven belül kilábal jelenlegi mély válságából a nemzetközi polgári légiközlekedés - jósolta kedden a Légitársaságok Nemzetközi Szövetségének (IATA) vezérigazgatója. Pierre Jeanniot hongkongi sajtóértekezletén azt mondta: az IATA a szeptember 11-ei terrormerényletek előtt is 2,5 milliárd dolláros összesített veszteséget valószínűsített 2001-re 275 taglégitársaságának - ez lesz az első veszteséges év az ágazatban 1993 ót
2001. 10. 09. 15:20
[Mti-eco] Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága keddi ülésén 17 igen és 7 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a villamosenergiáról szóló törvényjavaslatot. Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az EU-konform jogszabályjavaslat célja az ágazat versenyképességének fokozása és a fogyasztók igényeinek jobb kielégítése. Az előterjesztés szerint a piacot lépésről lépésre nyitják meg, így az 2003.
2001. 10. 09. 15:10
[FN,Mti-eco] Augusztusban szezonális kiigazítással 2 százalékkal nőtt Németország ipari termelése júliushoz képest - szezonális kiigazítás nélkül viszont 1,3 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz viszonyítva- közölte kedden a német pénzügyminisztérium. Elemzők augusztusra 0,2 százalékos havi emelkedést, és 3,3 százalékos tizenkét havi csökkenést vártak. Az ipar augusztusi eredményéhez hozzájárult a fogyasztási javak termelésének 3,3 százalék
2001. 10. 09. 14:46
[Mti-eco] A közép- és kelet-európai országok a folytatódó szerkezetátalakításnak és a külföldi befektetéseknek köszönhetően elég jó helyzetben vannak ahhoz, hogy átvészeljék a jelenlegi világgazdasági lassulást - mondta kedden az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Jean Lemierre egy prágai konferencia utáni sajtóértekezletén azt mondta: az EBRD szerint a térség egészében átlagosan mintegy fél százalékponttal csökkenhet a gazda
2001. 10. 09. 14:39
A történeti pillanat részleteit már ellepte a feledés köde, egy dolog azonban bizonyos: 1971 őszén küldte el Ray Tomlinson a világ első e-mailjét. Az elektronikus posta azóta forradalmasította a kommunikációt.
2001. 10. 09. 14:22
[Mti-eco] Az idei év első nyolc hónapjában 37 százalékkal nőtt az eladott Budapest Kártyák száma, ami így meghaladta a 60 ezer darabot - tájékoztatta a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. (BTH) közleményben az MTI-t. A vizsgált időszakban a turisták 37 százalékkal többször használták kártyájukat az ingyenes belépést biztosító partnereknél. Nőtt a turisták múzeumlátogatási aktivitása, és ezzel együtt a Budapest Kártyával látogatók részarány
2001. 10. 09. 14:20
[Mti-eco] A magasabb szolgáltatási színvonal érdekében a DHL Magyarország Kft elindította első rendszeres repülőgép járatát Belgrádba, míg Budapest kiemelt területein motoros futárokkal kezdték a csomagok kézbesítését A cég tájékoztatása szerint a bevételek növekedését egyrészt ügyfélkapcsolataik rugalmasabbá tételétől várják, és remélik hogy növelni tudják forgalmukban az országból kimenő, exportküldemények importhoz viszonyított arányát. Az or
2001. 10. 09. 14:10
[MTI] Rövidesen kinevezik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó Agrármarketing Centrum (AMC) Kht. új, végleges vezetését - tájékoztatta az MTI-t kedden Imrédy Szabolcs, az agrártárca szóvivője. Az eddigi megbízott ügyvezető Szánthó Attila mandátumát nem hosszabbították meg, utóda megbízás alapján Tóth Gedeon eddigi marketing igazgatóhelyettes lesz. A szóvivő a vezetőcserét nem hozta direkt összefüggésbe a Ko
2001. 10. 09. 13:50
[Mti-eco] A Magyar Posta reményei szerint a Postabank tulajdoni átvétele fél éven belül lezárul - közölte Böröcz István, a Magyar Posta Rt. általános vezérigazgató-helyettese kedden az MTI-vel. Böröcz István elmondta: a Posta tulajdonában jelenleg 0,00337 százaléknyi Postabank-részvény van, amelynek névértéke 650 ezer forint. A tervek szerint ezt a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium
2001. 10. 09. 13:45
Egyre több fizikus és matematikus foglalkozik a tőzsdei árfolyamok mozgásával. Magyarországon is vannak cégek, amelyek a pénzszerzés reményében természettudósokat alkalmaznak. Lehet pénzt keresni ezzel a speciális tudással?
2001. 10. 09. 13:34
[NYT,FN] Az idei fizikai Nobel-díjat és az ezzel járó 943 ezer dollárt Carl E. Wieman, Eric A. Cornell, és Wolfgang Ketterle kapta - jelentette be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A 39 éves Eric A. Cornell a Colorado szövetségi állambeli NIST (Országos Szabványügyi és Technológiai Intézet) kutatója és az ugyancsak coloradói Boulder egyetemének tanára. Carl E. Wieman (50)szintén a boulderi egyetem fizikaprofesszora. Wolfga
2001. 10. 09. 13:11
[FN, CNNMoney] Kedden kerülnek először a boltokba az AMD legújabb mikroprocesszorával ellátott PC-k . Az 1,53 GHz sebességű chip az Intel Pentium 4-es processzorával kíván versenyezni. Az AMD 20 százalékos piaci részesedése ugyan messze elmarad az Intel csaknem 80 százalékos hányada mellett, az Athlon chipek egyre nagyobb kihívást jelentenek a piacvezető számára.
2001. 10. 09. 12:44
Afganisztán gazdaságának motorja a kábítószer-termelés. Az ország harmadmagával (Iránnal és Pakisztánnal) az Arany Félhold ópiumtermelő övezethez tartozik. A tálibok csak a fogyasztást tiltják, de nem az előállítást.
2001. 10. 09. 12:43
[FN, CBS] A technológiai vezetők római konferenciájukon továbbra is borúlátóan nyilatkoztak a szektor kilátásairól . A technológiai cégek vezérigazgatói és a kockázati cégek képviselői még egyelőre nem látják a fényt az alagút végén. Még nincs vége a vállalatok bezárásának, és nem kizárt, hogy a szakma nagy nevei közül is páran lehúzzák a rolót.
2001. 10. 09. 12:22
A statisztika szerepe Ahhoz, hogy megértsük a fizika berobbanását a pénzügyekbe, kitérőt kell tenni a viktoriánus tudományos laboratóriumok és előadótermek világába, ahol a tudósok először használták a statisztikát. A természettudósok abban az időben fordultak az adatok felé. Például ha kutyákat figyeltek meg, listákat vezettek súlyukról, magasságukról. Ezek után olyan grafikont rajzoltak, ahol mondjuk a magasságot [...]
2001. 10. 09. 12:19
[FN] Az utazáshoz kapcsolódó internetes oldalak látogatottsága szeptemberben megdöbbentő méreteket öltött - derül ki a Nielsen/Netrating felméréséből. A tíz legnagyobb utazási site, köztük a Delta Air Lines, a United Airlines, a Hotwire és az American Airlines, az elmúlt hónapban 7-32 százalékkal látogatottabb volt, mint általában. A legnagyobb, 32 százalékos növ
2001. 10. 09. 12:04
[Mti-eco] Magyarország az eurózónába való belépésig folyamatosan csökkenti devizatartalékait - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy keddi rendezvényen Budapesten. Járai Zsigmond szerint a Monetáris Unió tagjaként elég lenne 1 milliárd eurós jegybanki tartalék a jelenlegi 13,1 milliárd euró helyett. A jegybankelnök úgy vélte, jelenleg 11-13 milliárd euró tartalékr
2001. 10. 09. 11:26
[Mti-eco] A svájci Credit Suisse Group pénzügyi csoport a kedvezőtlen piaci fejlemények miatt veszteséget vár az idei év harmadik negyedére. A pénzügyi szolgáltató csoport - amely magában foglalja Svájc második legnagyobb bankját és a Winterthur biztosítót is -, 300 millió svájci frank (202 millió euró) nettó veszteséggel számol. A veszteség okaiként a Credit Suisse az amerikai befe
2001. 10. 09. 11:20
[Mti-eco] Hétfőtől öt napra leállította termelését a lengyelországi Fiat Auto Poland SA. A termelés felfüggesztését az autók iránti csökkenő kereslettel magyarázta a cég, amelynek mindkét lengyelországi üzemét érinti a leállás. A Fiat - amely 3800 dolgozójával a legnagyobb autógyártó Lengyelországban -, a lanyha piaci kereslet miatt az év végéig 700 fős elbocsátást jelentett be. Tav
2001. 10. 09. 11:10
[Mti-eco] A napi kitermelési kvóta 700 ezer -1 millió hordó közötti csökkentéséről folynak egyeztetések a Kőolajexportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül - közölte a Reuters. Az OPEC-olajok referenciaára a héten tovább esett, de a keddi értesülésre a határidős Brent ára emelkedni kezdett. A meg nem nevezett forrás szerint a kartell tagállamainak szakminiszterei között már folynak a konzultációk, de az időzítésről még nincs egységes álláspont.
2001. 10. 09. 10:57
[FN, BBC] Az ausztrál üzleti bizalmi index, a terrortámadásoknak köszönhetően, eddigi legnagyobb zuhanását élte át, szeptemberben összesen 26 százalékkal csökkent. Az Ausztrál Nemzeti Bank közlése szerint a legnagyobb visszaesés a kis- és nagykereskedelemben, a biztosításoknál, és a turizmusban tapasztalható. Az export augusztusban 2 százalékot csökkent és a turista utak foglalásában 25 százalékos a kiesés. A bizalom csökkenésével párhuzamosan a
2001. 10. 09. 10:45
Olvasói sztorik