Belföld

[FN] Negyven százalékos profitcsökkenésről számolt be az ABN Amro Holding NV , amely többek között annak is köszönhető, hogy a holland bank több kockázatos hitelt vállalt a szeptemberi terrortámadásokkal kapcsolatos károk rendezésére. A cég nettó bevétele 476 millió euróra esett vissza. Az ABN Amro továbbra is 26 százalékos profitcsökkenést vár az idei évre, tehát számításaik szerint a tizenkéthavi nyereség 2,3 milliárd euró lesz.
2001. 11. 12. 09:38
[FN] A Henkel KGaA, háztartási vegyianyaggyártó visszafogta eredményelőrejelzését az idei esztendőre vonatkozóan , ezzel együtt bejelentette, elképzelhető, hogy a társaság 3000 fős leépítési programot indít be költségeinek csökkentése érdekében, miután harmadik negyedéves profitja 7,9 százalékkal esett vissza. •
2001. 11. 12. 09:26
[FN] Nehéz helyzetbe hozta saját tárcáját Varga Mihály pénzügyminiszter - állítja a Népszava. Utólag kell ugyanis összegyűjteni a forrásokat ahhoz, hogy igazolni lehessen azt a Világgazdaságban közölt állítást, miszerint négy év alatt összesen 5130 milliárd forintnyi többletforrással javította a kormány a lakosság és a vállalkozások helyzetét. Az elmúlt héten kétszer is napvilágot l
2001. 11. 12. 09:20
[FN] A pártok szakértőivel egyeztették pénteken a kormány titkosított, legújabb nemzeti biztonsági stratégiatervezetét . A dokumentumról hivatalosan addig semmit nem lehet tudni, amíg végleges formába nem öntik. A Népszava úgy tudja, erre csak egy újabb szakértői és egy hatpárti egyeztetés után kerül sor. Egyedül a MIÉP szakértője hiányzott pénteken arról az egyeztető megbeszélésről,
2001. 11. 12. 09:15
[FN] A Bertelsmann Népszabadságban birtokolt tulajdonrészének megvásárlásáról tárgyal a Magyarországon a Blikk, a Magyar Hírlap és a Nemzeti Sport kiadójaként jelen lévő Ringier - adta hírül a Magyar Hírlap Online. A Világgazdaság más forrásból úgy értesült, hogy a megállapodás lényegében már meg is köttetett, ám a Ringier a vásárlás feltételüél szabta, hogy a Népszabadság Rt. kiseb
2001. 11. 12. 09:06
[FN] Rendhagyó módon visszakapná az FVM azokat a költségvetési agrárgaranciákat, amelyeket nem használt fel 2000-ben . Pénzügyi szakértők szerint tavalyról 10-14 milliárd forint, döntésre váró agrárgarancia maradt meg a költségvetési törvényben rögzített 65 milliárdos keretből. Az eddig nem alkalmazott jogszabályi felhatalmazás nélkül a piaci szereplők hitelfelvételét könnyítő tavaly
2001. 11. 12. 08:54
[FN] Másfél évtizedes, maratoni egyeztetéssorozat után szombaton a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) katari miniszteri értekezlete hivatalosan is áldását adta Kína WTO-tagságára . A hihetetlen tempóban növekvő kínai gazdaság a világ ötödik legnagyobb exportőre és hatodik legnagyobb importőre, és a WTO-tagság elengedhetetlen feltétele az egyelőre felemás kínai piacgazdaság további mod
2001. 11. 12. 08:49
[FN] A kedden megjelenő országjelentés nem állítja sorrendbe a jelölt országokat, ellenben felsorolja a 2002 végéig elvégzendő feladatokat , és meghatározza a tárgyalások lezárásának menetrendjét. Brüsszel nem fogja megerősíteni azokat a spekulációkat, melyek szerint 2004-ig tíz ország beléphet az unióba - jelentette ki
2001. 11. 12. 08:45
[FN] Sikeresnek ítélték a veszélyességi pótlékukért küzdő tűzoltók a vasárnap délben befejeződött 72 órás demonstrációjukat . Hétfőn vizsgálatot indítanak a megfenyegetett kollégáik ügyében, egyúttal becsületsértésért feljelentik a belügyminisztert. Nemcsak előzetesen fenyegettek meg feletteseik tűzoltókat, hanem a múlt hét csütörtöki demonstráció résztvevői közül is többeket felelős
2001. 11. 12. 08:36
[FN] Bár elvi szinten a pártok elutasítják, hogy közintézményekben, iskolákban is tartsanak kampányrendezvényeket a közelgő választások előtt, ezt a gyakorlatban nem mindig tartják be . A jogszabályok pedig homályosan fogalmaznak a kérdésről. A kampány közeledtével a pártok vezetői és jelöltjei egyre több intézménybe látogatnak el, vagy tartanak ott különböző rendezvényeket. Ezt elvi
2001. 11. 12. 08:31
[FN] Kovács László, az MSZP elnöke nyílt levélben kéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy tárja a közvélemény elé álláspontját az 1956-os megemlékezéseken egyes ellenzéki politikusokkal történt incidensekkel kapcsolatban . Ebben az évben több helyen is, így az Új Köztemető 301-es számú parcellájánál, néhány vidéki településen, november 4-én pedig a Nemzeti Sírkertben botrányos, a
2001. 11. 12. 08:25
[FN] Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton úgy nyilatkozott: ki meri mondani azt, hogy Csurka Istvánnal és pártjával semmiféle politikai demonstrációra és koalícióra nem készül . Csurka Istvánnak az elmúlt időszakban elhangzott kijelentései azt az érzést keltik bennem, hogy egy politikai náthában szenvedő lázas ember tüsszög, és nagyon bízom abban, hogy erre a betegségre gyógyító hat
2001. 11. 12. 08:22
[FN] Évente 40-50 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak le a pénzszűkébe került ügyfeleknek hitelt adó zálogfiókok . A konkurenciaharc azonban e területen is igen éles: a kuncsaftokért több mint 220 "zaci" verseng. A korábban monopolhelyzetben lévő BÁV Rt. szolgáltatásainak javításával szeretné megőrizni piaci pozícióit. A zálogfiókok valamelyikével üzletet kötő átlagos kuncsaftok
2001. 11. 12. 08:01
[MTI] A Der Tagesspiegel német lap információi szerint az amerikai hadsereg e-mailben keresi meg az Afganisztánt is megjárt orosz katonákat a tálibok elleni hadjárathoz. Az üzenet - amelyekkel a moszkvai amerikai nagykövetség megkereste a veterán katonák szervezeteit -, tapasztalt pilótákat, légi irányítókat és fedélzetiágyú-kezelőket toboroz a terrorellenes hadművelethez. A
2001. 11. 11. 15:07
[FN] George W. Busha amerikai elnök egy milliárd dolláros segítséget ajánlott fel a pakisztáni katonai vezetőnek, ha támogatják az USA terrorizmus elleni küzdelmét. A támogatás egy része direkt anyagi segítség lenne, a többi a Pakisztánban lévő afgán menekültek ellátását, a határvédelem fejlesztését és a terrorizmus ellenes kiadásokat finanszírozná. Az USA ezen felül támogatná Pakisztán adósságállományának átütemezését is, így tárgyalásokat kez
2001. 11. 11. 14:41
[FN] A WTO szombati tanácskozásán a 142 tagország igennel szavazott Kína csatlakozási kérelmére. Ezzel véget ért az a 15 éves folyamat, amely során a világ legnépesebb országa a belépés feltételeiről alkudozott a WTO-val. A tagsággal egy 1,3 milliárd lakosú piac nyílik meg a külföldi vállalatok számára, amelyek közül sokan már az eddigiekben is jelezték, hogy semmilyen áron nem mar
2001. 11. 11. 14:24
[MTI] Az amerikai sztárok a szeptember 11-ei terrortámadást követően tömegesen cserélik át repülőjegyeiket, lemondják fellépéseiket, és utazásaikhoz a légitársaságok gépeinek első osztályú helyei helyett magánrepülőgépeket választanak. Október végén Arnold Schwarzenegger például lemondta hazájába, Ausztriába tervezett útját, ahol díszdoktorrá avatták volna. A terrortámadások óta Steven Spielberg sem akar repülőgépre ülni, még annak a meghívásnak
2001. 11. 11. 13:19
[FN] Az iráni olajminiszter bejelentette, hogy amennyiben a nem OPEC tagállamok nem támogatják egységesen a kitermelés mérséklését, országa sem hajlandó csökkenteni olajtermelését. "Bármilyen mérséklés a nem OPEC tagállamok együttműködésétől függ" - magyarázta Bijan Namdar Zanganeh, az olajszervezet második legnagyobb kitermelő országának minisztere. A bejelentésre azután került sor, hogy Oroszország egy nappal korábban bejelentette, hajlandó tá
2001. 11. 11. 12:52
Olvasói sztorik