Belföld

Bukarestben tartotta évi közgyűlését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Jean Lemierre elnök rámutatott: a térség országai jó évet zártak 2001-ben, így a bank működésének kezdete óta most zárta az évet a legnagyobb nyereséggel. Jelenleg a reformok útján elindult országoknak arra kell koncentrálniuk, hogy a növekedés fenntarthatónak bizonyuljon, jóléthez és a szegénység
2002. 05. 21. 08:12
Olaszországban elsődleges politikai kérdéssé vált a nemzeti intézménynek tekintett Fiat Auto sorsa. Egy nappal azután, hogy a cég torinói székhelyén több ezer munkás várható elbocsátását jelentették be, Silvio Berlusconi kormányfő kijelentette: meg kell vizsgálni az állami intervenció lehetőségét. A Fiat autógyártó részlege az elmúlt esztendő első három hónapját 16 millió euró működé
2002. 05. 21. 08:09
Az Izrael történetében eddigi legnagyobb banksikkasztás egyik elkövetőjét, Ofer Makszimovot regényes körülmények között Bukarestben letartóztatta a román rendőrség. Hollétéről az izraeli biztonsági szolgálattól kaptak információt. Az ügynek az lehet a magyar vonatkozása, hogy Izraelben tartózkodik Simon László - Torgyán József egykori tanácsadója -, akit Magyarországon köröznek ugyan
2002. 05. 21. 08:04
A leköszönő kormány utolsó intézkedéseinek egyikeként újabb 27 főtisztviselőt és 43 főtisztet kíván kinevezni - értesült a Népszabadság. Az újabb kinevezettekkel az Orbán-kormány fel kívánja tölteni az általa létrehozott új közigazgatási elit csapatot. Az MSZP parlamenti képviselője felszólította a kormányt, hogy már ne nevezzen ki politikai megbízottakat. •
2002. 05. 21. 08:00
A Népszabadság értesülése szerint a Budapesten dolgozó FBI-ügynökök is bekapcsolódtak a móri rablógyilkosság tettesei után folyó nyomozásba. Várhatóan az elkövetkező napokban teszik közzé a feltételezett tettesekről készült fantomképeket. A rendőrség ugyanis még az elmúlt napokban is talált olyan szemtanúkat, akik feltételezéseik szerint az elkövetőket látták. &
2002. 05. 21. 07:58
Az MSZP frakciója kedden foglalkozik a szabad demokratákkal közösen kialakított kormányprogrammal - tudta meg az MTI. A dokumentum rögzíti Medgyessy Péter első száz napra vállalt ígéreteinek teljesítését, és a 2006-ig szóló legfontosabb feladatokat. Medgyessy Péter kormányának eltökélt szándéka, hogy békét teremt az egymással vetélkedő, de együttműködésre is kész társadalmi csoportok
2002. 05. 21. 07:55
Az amerikai légügyi hatóságot is tájékoztatta az FBI szeptember 11. előtt arról, hogy a terroristák gépeltérítésre készülnek. A közlést azonban -amely szerint egy pilóta valamelyik tanfolyamon csak repülni akar megtanulni, felszállni és landolni viszont nem -nem találták elég kielégítőnek ahhoz, hogy a biztonsági intézkedések szigorítását rendeljék el. •
2002. 05. 21. 07:51
Önkorlátozást vezetett be az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Cingular. A cég hálózatát igénybe véve a WAP-on nem érhetők el a pornóoldalak. Az USA-ban ugyanis a maroktelefon szempontjából a tizenévesek jelentik a legfőbb célcsoportot, ezért csap le rájuk a szigorú amerikai erkölcs. •
2002. 05. 21. 07:50
Bár mindenki azt várta, hogy Bush szelídebb hangot üt meg, és enyhíteni próbálja az USA és Kuba közötti viszonyt, az elnök ehhez képest közölte: csak akkor szüntetik meg a kereskedelmi embargót a szigetországgal szemben, ha ott legkésőbb jövőre demokratikus választást tartanak. A Fehér Házban tartott tájékoztatóján az elnök nem egészen azt körvonalazta, mit is ért "új kubai kezdemény
2002. 05. 21. 07:46
Az elmúlt napokban heves belpolitikai vita bontakozott ki az Egyesült Államokban, amikor kitudódott, Washington már a szeptember 11-e előtt tudomást szerzett a készülődő terrortámadásról. A hírszerzők szerint szinte biztosra vehető, hogy a jövőben újabb terrorakció lesz az USA-ban.
2002. 05. 21. 01:09
Az elmúlt napokban heves belpolitikai vita bontakozott ki az USA-ban, amikor kitudódott: Washington már szeptember 11-e előtt tudomást szerzett a készülődő terrortámadásról. A tengerentúlon biztosra veszik a folytatást.
2002. 05. 21. 01:09
A Coca-Cola Beach House június 15-én hatodik alkalommal nyitja meg kapuit Siófokon. A homokos strand területe idén még nagyobb lesz, a színpadi technika is gazdagodik, és megújult étterem várja a vendégeket. A hétéves Bon-Bon zenekar, amely a Coca-Cola Beach House fennállása óta eddig minden nyáron fellépett, a koncertet adó zenekarok közül elsőként írta alá ünnepélyes keretek között a szerződését.
2002. 05. 21. 00:00
A kis- és középvállalatok menedzserei vezetési problémáikkal "nagy testvéreikhez" fordulhatnak . A Menedzserek Országos Szövetségének húsz tapasztalt tagja a jövőben mentorként segíti a többiek munkáját.
2002. 05. 20. 18:00
A világ második számú PC gyártója az idei első pénzügyi negyedévet a piaci várakozásoknál kedvezőbb árbevétellel és egy részvényre jutó nettó eredménnyel (EPS) zárta. Ráadásul a gyorsjelentéshez csatolt Dell prognózis is derűlátásra adnak okot, hiszen további növekedést vetítenek előre.
2002. 05. 19. 19:45
Meglehet, nem lesz szükség a harmadik generációs mobilhálózatokra ahhoz, hogy a felhasználók drót nélkül internetezzenek. A forgalmas helyeken kiépített csatlakozási pontokon elég egy kártya és egy tenyérgép vagy egy notebook.
2002. 05. 19. 12:00
Hosszú idő után először jelentkezik igazi újdonsággal a Saab az előkelő középkategóriás autók között. Az új 9-3 elölről szemlélve nem sokban különbözik jelenlegi változatától, pedig a kocsi teljesen új fejlesztés.
2002. 05. 18. 18:00
[FN, MTI] Az Erste Bank közlése szerint mindössze 700 ezer forintot zsákmányoltak a rablók a múlt héten a pénzintézet móri fiókjából - tájékoztatta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-t. A rendőrség internetes honlapján még kedden - ugyancsak a pénzintézet közlésére hivatkozva - 7 millió 356 ezer 480 forintos kárértékről tájékoztatott. Garamvölgyi László elmondta: a rablók valószí
2002. 05. 18. 15:16
A FigyelőNet információi szerint a leendő kormánynak új jelöltjei vannak az ÁPV Rt. élére : Mészáros Tamást elnöknek, Vásárhelyi Istvánt elnökhelyettesnek, Kamarás Miklóst pedig vezérigazgatónak javasolják.
2002. 05. 17. 16:36
[FN, MTI] Az európai uniós csatlakozáshoz szükséges nemzeti fejlesztési terv, és egy ehhez kapcsolódó nemzeti fejlesztési intézet létrehozását tartja a gazdasági tárca egyik legsürgetőbb feladatának Csillag István, az SZDSZ miniszterjelöltje. A Pénzügykutató Rt. igazgatója elmondta: az intézetet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bázisán lehet kialakítani. Csillag véleménye szerint szükség lesz az MFB-ről szóló törvény módosítására, a szervezeti vál
2002. 05. 17. 15:51
[FN, MTI] A megalakuló kormánynak újra át kell gondolnia a hírközlési törvényt, hiszen az a jelenlegi piaci körülmények között nem alkalmazható - mondta Kovács Kálmán, az informatikai és hírközlési miniszteri poszt várományosa a Hírközlési Felügyelet (HíF) XVI. országos fórumán. A miniszterjelölt szerint a törvényben megfogalmazott célok nem teljesültek, hiszen a távközlési szolgáltatás nem lett olcsóbb, a piaci szereplők köre nem bővült és az in
2002. 05. 17. 15:35
[FN, MTI] A következő három évben a privatizációs bevételek Lengyelországban évente 6-7 milliárd zlotyt (65 zloty/forint) tesznek ki, 2005-re befejeződik a magánosítási folyamat, és az ország az Európai Unióéhoz közeli tulajdonosi szerkezetet fog elérni, amelyben az állami tulajdonhányad 10-15 százalékra csökken. Ma az állami ágazat a hazai össztermék 28 százalékát állítja elő. Ebben az időszakban tízegynéhány társaság kerül a tőzsdére - köztük a
2002. 05. 17. 15:07
A tavaly vagy korábban kihelyezett idegen nyelvű táblák és feliratok még félévig tündökölhetnek, ám új "zimmer frei" kiírás csak "szoba kiadó" táblával együtt díszítheti a Balaton-parti települések házait. Bírságolás veszélyétől egyelőre senkinek sem kell rettegnie - tudtuk meg a balatoni jegyzőktől.
2002. 05. 17. 14:29
Olvasói sztorik