Belföld

[FN] Az EU közös költségvetési források felhasználásával szeretné elterjeszteni a gazdagabb - zenei, mozgóképi - tartalom továbbítására is alkalmas, gyors internetes szolgáltatást. Az ennek műszaki alapjait adó szélessávú átvitel egyelőre az európai háztartások mindössze két százalékában áll rendelkezésre, szemben az USA-ban elért 13 százalékkal - írja a Világgazdaság A fejlesztés kereteit adó, eEurope 2005 nevű programot ma ismertetik Brüsszelbe
2002. 05. 29. 08:26
[FN] A korrupció elleni fellépés prioritást élvez majd a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kormány által meghatározott feladatai között - nyilatkozta a Világgazdaságnak Tóth András. A Miniszterelnöki Hivatalnak a szolgálatok irányításáért felelős államtitkára tegnap kapta kézhez a korábbi tárca nélküli miniszter hivatalától a mintegy 2-3 ezer oldal terjedelmű átadás-átvételi anyagot. Az új kabinet arra törekszik, hogy az eddigi gyakorlatnál vi
2002. 05. 29. 08:20
[FN] Új tulajdonosokhoz került a munkáinak döntő többségét közbeszerzési pályázatokon elnyerő, elsősorban magasépítéssel foglalkozó Klíma-Vill Kft. - írja a Napi Gazdaság. A társaságot mintegy egymilliárd forintért az a Délviép Kft. vette meg, amely nemrég került az autópálya-építésekben jeleskedő Betonút Rt. érdekeltségébe.
2002. 05. 29. 08:18
[FN] Önálló képviselői indítványt nyújtott be két szocialista politikus a vállalkozói igazolványok cseréjére biztosított június 30-i határidő meghosszabbítása érdekében - áll a Népszabadság szerdai számában. Göndör István és Veres János a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kezdeményezésére indítványoz törvénymódosítást, és a kamara által előkészített tervezetet nyújtotta be. A javaslatot azzal indokolják, hogy az okmányirodák kapacitásgo
2002. 05. 29. 08:02
[FN] Varga Mihály volt pénzügyminiszter külön utasítására adta ki a nyugdíjfolyósító intézet a nyugdíjasok címlistáját a Magyar Postának, hogy az eljuttassa nekik Orbán Viktor távozó miniszterelnök levelét - tudta meg a Népszabadság. A lap által közel félmilliárd forintos költségűre becsült akció a szakemberek szerint sérti az adatvédelmi szabályokat. Az adatvédelmi biztos hivatalához egyébként már érkezett beadvány a kormányfő nyugdíjasokhoz int
2002. 05. 29. 07:58
[FN] Várhatóan megszűnik a Magyar Nemzeti Földalap (MNFA) Kht., és államtitkári vezetéssel az FVM-hez tartozó költségvetési szervként működik tovább - írja a Világgazdaság. Az elkészült törvénymódosítási tervezet szerint a kht. "Nemzeti földalapkezelő szervezetként" működne tovább. A jogszabályi koncepcióról várhatóan már pénteki ülésén tárgyal az új kormány, mivel a földalapot érintő változtatások szerepelnek az első száz nap intézkedései között
2002. 05. 29. 07:51
A Xerox Office divíziója egy indirekt értékesítési csatornán keresztül díjnyertes színes- és fekete-fehér hálózati printerek teljes választékát, illetve innovatív multifunkciós készülékeket és termelékenységnövelő megoldásokat szállít.
2002. 05. 29. 00:00
[FN, MTI] László Csaba pénzügyminiszter az átadás-átvételi dokumentumokra hivatkozva meglepőnek nevezte, hogy az államháztartás hiánya ennyire egyértelműen rosszabb lehet az előzetesen tervezettnél. Az átadás-átvételi dokumentumok alapján egyértelmű, hogy az előzetesen tervezett 3,2 százalékról 4,2 százalékra emelkedhet a hiány mértéke, s ez még nem tartalmazza az úgynevezett 100 napos program megvalósítását - tette hozzá László Csaba. László Csa
2002. 05. 28. 17:56
[FN, MTI] Teleki László hétfőn elfogadta Medgyessy Péter miniszterelnök felkérését, így a jövőben ő látja el a cigányügyek koordinálását politikai államtitkári rangban. Teleki lesz a helyettes vezetője a kormányfő elnöklete alatt működő cigányügyi koordinációs tanácsnak is. Teleki László szocialista országgyűlési képviselő az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
2002. 05. 28. 17:47
[FN, MTI] Meglehetősen üres a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) kasszája, többi között ez derült ki kedden az új, és a leköszönő kulturális kabinet között lezajlott átadás-átvétel során - jelezte Kazal János, az új miniszter kabinetfőnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában. Kazal ismertetése szerint Görgey Gábor, a tárca élére hétfőn kinevezett miniszter és a távozó Rockenbauer Zoltán háromórás, "jó hangulatú, konstruktív" egyezte
2002. 05. 28. 17:38
Az MDF elnöke, frakcióvezetője és választmányának elnöke hétfőn egyeztet a Fidesz - Magyar Polgári Párt vezetőivel a két párt és frakció jövőbeni intézményesített együttműködéséről, a polgári összefogás további erősítéséről. Erről Dávid Ibolya pártelnök beszélt a frakció és az elnökség együttes ülését követő sajtótájékoztatón kedden Gödöllő-Máriabesnyőn. A párt elnöke hangsúlyozta: nagyon fontos a hatékony ellenzéki munka, nemcsak az MDF-ben, han
2002. 05. 28. 17:28
A futball olyan játék, amelyet huszonketten játszanak, és mindig a németek nyernek - noha Gary Lineker közhelyszerű állítása az utóbbi években korántsem bizonyult igaznak, a németekre jellemző "harcos darálás" alighanem erre a labdarúgó vébére is érvényes lesz. A Bundesliga edzői mindenesetre pesszimisták: a tizenhárom megkérdezett szakvezető közül senki tartja idén világbajnoki címre esélyesnek idén a korábban háromszor is diadalmaskodó Németors
2002. 05. 28. 16:38
[FN, MTI] Kétmilliárd forintos csalással gyanúsít a BRFK egy férfit, aki ellen a napokban vádemelési javaslattal éltek a Fővárosi Főügyészségen. A BRFK a 49 éves B. Csaba ellen csalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatott eljárást. A nyomozás adatai szerint a férfi az érdekeltségébe tartozó fővárosi vállalkozás nevében tárgyalásokat folytatott 1993-ban egy szegedi bejegyzésű olajimportálással foglalkozó vállalkozás képviselőivel.
2002. 05. 28. 16:35
Az amerikai felsővezetők a siker után a kudarccal ismerkednek. A recesszió és a gazdasági botrányok eredményeként fejek hullottak. A lista hosszú, szereplői jelentősek. Volt menedzser, aki magától távozott, volt, akit küldtek.
2002. 05. 28. 16:22
[FN, MTI] Rongálás és garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt kihallgatták Orbán Győző gánti bányatulajdonost védője jelenlétében, kedden a bicskei rendőrkapitányságon - tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes elmondta: a volt miniszterelnök apja ellen Dezső Tamás, a Magyar Hírlap fotóriportere feljelentése alapján indítottak eljárást. Orbán Győző nem élt panasszal a gyanúsítás ellen. Kihall
2002. 05. 28. 16:01
[FN] Hat és fél évvel a Bosman-ítélet után (ez a bírósági döntés tette lehetővé, hogy az Európai Unió focistái idegenlégiósként, bármilyen arányban "munkát vállaljanak" más uniós tagállamok klubcsapatában), a vébén megjelent 735 játékosból 360 az idegenlégiós, ami új rekord. Az 1994-es vébén - a játékoskvóta leépítése előtt - az 528 játékosból csupán 159 játszott hazáján kívüli klubban (30 százalék), 98-ban pedig 43 százalékuk. Európa - a Bajnoko
2002. 05. 28. 15:29
[FN, HWSW] Szinte az összes weboldal beszámolt a hatalmas felfedezésről: egyetlen filctollal ártalmatlanítható a másolásvédett CD-lemezeken alkalmazott eljárás, egy bizonyos helyen elhelyezett tollvonással kikerülhető a Key2Audio védelem. A Sony Key2Audio másolásvédelme védi több cég audiolemezét is, így az eset igen kényesen érinti a társaságot. Egyesek szerint kiküszöbölhető más gyártók védelme is az említett módszerrel. Az első cég, amely ezt
2002. 05. 28. 15:10
[FN, HWSW] A félvezetőipari termékek iránti kereslet a tavalyi 32 százalékos visszaesés után az idén 2,3 százalékkal növekszik, áll a World Semiconductor Trade Statistics ipari csoport által kedden kiadott jelentésben. A szervezet előrejelzései szerint a számítógépekben használt memóriachipek (DRAM) piaca 44,3 százalékkal 16,2 milliárd dollárra bővül, miután tavaly történelmi mértékben, 61,3 százalékot zuhant. Ugyanakkor a többek között mobil esz
2002. 05. 28. 14:52
[FN] A gólerős spanyol, Fernando Morientes időben felépülhet a Szlovénia elleni nyitómérkőzésre a világbajnokságon. A válogatott játékosnak a keddi edzésen ficamodott ki a bokája. A csapat orvosa, azonban azt nyilatkozta, nem komoly a sérülés, így már a kezdő meccsre rendbe jöhet Morientes. A focista egy rossz mozdulatot követően esett a földre a hét eleji tréningen. A csatár a spanyol nemzeti válogatott színeiben 19-szer lépett pályára, és ebből
2002. 05. 28. 14:52
A szaúdi csapat más, mint a többiek - írja a dpa tudósítója. Nem jellemző rájuk az elzártság (a Tokió belvárosában található Hiltonban tanyáznak), a csapattagok fürdőköpenyben flangálnak föl-le az elegáns hotelvendégek között, és bármikor szívesen adnak interjút. A médianyomulás teljesen idegen számukra, sajtótájékoztatót sem tartanak (egyelőre), inkább leülnek pár percre bárkivel egy kis csevelyre. A királyi család három tagja immáron a harmadik
2002. 05. 28. 14:48
Olvasói sztorik