[FN] Varga Mihály volt pénzügyminiszter külön utasítására adta ki a nyugdíjfolyósító intézet a nyugdíjasok címlistáját a Magyar Postának, hogy az eljuttassa nekik Orbán Viktor távozó miniszterelnök levelét - tudta meg a Népszabadság. A lap által közel félmilliárd forintos költségűre becsült akció a szakemberek szerint sérti az adatvédelmi szabályokat. Az adatvédelmi biztos hivatalához egyébként már érkezett beadvány a kormányfő nyugdíjasokhoz intézett levele miatt, ők további részletekkel azonban csak a panaszban foglaltak kivizsgálása után kívánnak szolgálni. Adatvédelmi szakértők ugyanakkor máris úgy vélik, hogy a kiegészítő nyugdíjjal együtt postázott levélhez szükséges személyes adatokat a nyugdíjbiztosító törvénysértően szolgáltatta ki.
Ajánlott videó
- 18:36 Húsz percet volt nyitva a bolt, aminek a mása ma is működik, mégis több év börtönt érhet
- 18:13 Tömegkarambol történt Bicskénél, több kilométeres a torlódás az M1-esen
- 18:05 Lemondott református püspöki tisztségéről Pásztor Dániel, akit sokan Balog Zoltán utódjának vártak
- 18:05 Mark Cavendish két év után nyert újra szakaszt Magyarországon
- 17:59 Videó: ilyen lesz átsétálni a 700 méteres sátoraljaújhelyi függőhídon
- 17:56 Közös bejelentést tesz Orbán Viktor és a kínai elnök
- 17:49 Négy főpolgármester-jelölt közül választhatnak a budapestiek
- 17:36 Tóth Andi elmondta, szerinte milyen mentor lesz az X-Faktorban
- 17:25 Ketyeg az óra a Real Madrid középpályásának, kihagyhatja a BL-döntőt
- 17:21 Deutsch Tamás: kész vagyok valamennyi listavezetővel vitázni
- 17:10 Kínai biztonsági emberek és holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten, Magyar Péter kiszivárgott esetlapja – videó a Kormányinfóról
- 17:00 Fűnyírással segítik az idős vagy beteg háztulajdonosokat Dombóváron
- 16:36 Gollamról készít új Gyűrűk Ura-filmet Peter Jackson
- 16:33 Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett
- 16:33 „Jelenleg nincs edzőkérdés Veszprémben” – reagált a kézilabdacsapat vezérigazgatója a szurkolói tüntetésre
- 08:17 Meleg fogadtatás után hidegcsomag a gyerekeknek
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 05:58 Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 13:44 Felszállás közben túlfutott a kifutópályán egy Boeing, súlyos sérültek is vannak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!