Belföld

[FN] A Budapesti Értéktőzsde Rt. felfüggesztette a Humet Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Rt. Rt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a keddi napra - közölte az értéktőzsde a bet.hu oldalon. A Humet azért kérte a kereskedés felfüggesztését, mert az APEH Bűnügyi Igazgatósága ismételten házkutatást végez a cég központi irodájában. Amennyiben a Humet részvényeinek kereskedését befolyásoló információ a tőzsdezárás előtt nyilvánosságra kerül,
2002. 07. 23. 10:35
[FN, MTI-Eco] A német Merck gyógyszergyár második negyedévi adó előtti profitja 105,9 millió euró lett, 45,4 százalékkal kisebb a tavalyi második negyedévinél - közölték a vállalatnál kedden. A forgalom 3,4 százalékkal 1,88 milliárd euróra csökkent. Bernhard Scheuble vezérigazgató kommentárja szerint a visszaesés nem túl riasztó ahhoz képest, hogy a tavalyi összehasonlítási alap rekorderedmény volt. Az első félévben a Merck adó előtti nyeresége 2
2002. 07. 23. 10:25
[FN] A pénzügyi információkkal kereskedő Reuters 1984-es londoni bejegyzése óta első veszteségéről a keddi napon számolt be, miután a vállalat 156 millió dollárt költött átszervezésre, és 5 millió dolláros kárt szenvedett el Instinet leányvállalata által. A médiacsoport úgy véli a 88 milliós adózás előtti veszteséget, és az öt százalékos forgalom-visszaesést követően továbbra is nehéz helyzetben van a társaság. Ezt a gyenge féléves eredményt egyé
2002. 07. 23. 10:06
[FN] Kedden 83,69 pontos emelkedéssel 7199,11 ponton nyitott a BUX. Az árfolyamok emelkedését várják kedden a BÉT-en a megkérdezett részvénypiaci szakértők, miután nyereséggel indított a londoni és a frankfurti tőzsdeindex is. Emellett bizonytalan tényező az, hogy a nap folyamán közlik az amerikai stratégiai olajtartalékok múlt heti alakulásáról szóló adatoktat, amelyek az olaj árán túl a [...]
2002. 07. 23. 10:01
[FN] A kiskereskedelmi forgalom május végéig változatlan áron 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - tájékoztatott közleményben a Központi Statisztikai Hivatal. Idén májusban a forgalom 499 milliárd forint, míg az első öt hónapban 2.194 milliárd forintot tett ki. A májusi eladások változatlan áron, kiigazítás nélkül 9,9 százalékkal haladták meg az előző év májusi szintet. Az első öt havi értékesítési volumen kiigazítás nélkül
2002. 07. 23. 09:42
[FN, MTI-Eco] Az amerikai befektetési bankok a Wall Street részvényárfolyamainak esését, valamint a WorldCom csődje nyomán várható veszteségeiket finanszírozzák: eladják jen- és euró eszközeiket felhajtva ezzel a dollár árfolyamát. A dollár 117 jen fölé erősödött a tokiói kereskedelemben, elsősorban az amerikai bankok által generált nagy forgalom mellett. A Reuters által idézett devizapiaci híresztelések szerint az amerikai befektetési bankok az
2002. 07. 23. 09:29
[FN] A Diageo Plc. egy a Texas Pacific Group által vezetett csoporttal kezdte meg a tárgyalást Burger King egységének eladásról, miután a másik két vevőjelölt nem volt hajlandó a vételárat felemelni. Egyes értesülések szerint a gyorsétkeztetési láncolatért nagyjából 2,1 milliárd dollárt fizetne a Goldman Sachs Group Inc. egysége és a Bain Capital Inc. A három vállalat vezetői a múlt héten Miamiban tárgyaltak a felvásárlásról.
2002. 07. 23. 09:24
Az elmúlt három évben stagnált a hazai sörgyártás. A piac 95-98 százalékát uraló öt nagy cég évi 6,9-7,2 millió hektoliter között értékesít - mondta tegnapi tájékoztatóján Tömör László, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) elnöke. Szerinte a fogyasztás stagnálásának oka az ásványvíz és az üdítőitalok piacának nagymértékű növekedése. A szervezet tagvállalatainak tavalyi árbevétele
2002. 07. 23. 09:09
A benzinkutak számát tekintve az OMV-t megelőzve a harmadik helyre lép elő az Agip, miután anyacége, az AgipPetroli megvásárolta a Tamoil szlovákiai, cseh- és magyarországi kúthálózatát. Az olasz ENI-csoporthoz tartozó olajtársaságnak ezzel hazánkban 118 töltőállomásból álló hálózata lesz. Az üzletről szóló hírügynökségi jelentések emlékeztetnek, hogy a Tamoilnak Magyarországon 11 be
2002. 07. 23. 09:06
Az esztergomi üzem bővítését szolgálhatja a Magyar Suzuki Rt. által megvásárolni kívánt 14,5 hektáros terület. A cég jelenleg az ipari park bővítését célzandó gesztust gyakorol a város vezetése felé, a terület pontos hasznosítása azonban még nem ismert - fogalmazott a Világgazdaság kérdésére Flórián István, a cég vezérigazgató-helyettese. Elmondása szerint jelenleg csak a mostani 35
2002. 07. 23. 09:02
Harminc-negyven százalékkal megugrott a hazai konzervgyárak törzslétszáma a mostani idénymunkák alatt. A nagyobb létszám foglalkoztatása az elsőként beérő gyümölcsök (meggy, kisebb mértékben a cseresznye) betakarításának idejét követően kezdődött, majd az ezeknél a terményeknél nagyobb tömegű zöldborsó feldolgozásával erősödött fel. Többnyire erre szakosodott vállalkozók toborozzák a
2002. 07. 23. 08:58
Brüsszel a gázolajra kivetett fogyasztási adó egységesítését javasolta, hogy végképp egyenlővé tegyék a különböző tagállamok fuvarozói számára a versenyfeltételeket. Az indítvány - aminek elfogadása csak egybehangzó döntéssel lehetséges - font-, illetve eurómilliárdokkal rövidítené meg az Egyesült Királyság, illetve Németország költségvetését. Az egyenlő versenyfeltételeknek a tagors
2002. 07. 23. 08:56
A cseh pénzügyminisztérium előzetes költségvetési tervezete az idei évre várt 80 milliárd után rekordnagyságú, 157 milliárd koronás hiánnyal számol jövőre. A GDP hat százalékát kitevő deficit a bankkonszolidáció költségeit, illetve a növekvő szociális kiadásokat fedezi majd. Eduard Janota cseh pénzügyminiszter-helyettes szerint az előzetes költségvetési tervek egy "konzervatív vázlat
2002. 07. 23. 08:52
[FN, MTI-Eco] Németországban júniusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a termelői árak, és 1,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly júniusban - jelentették kedden a szövetségi statisztikai hivatalban. A csökkenést főleg az energiaárak okozták. Energiaárak nélkül 0,2 százalékkal nőttek volna a termelői árak tavaly júniushoz képest. A mostani adatok igen bíztatók az infláció szempontjából, de jelzik a gazdasági fellendülés bizonytalan
2002. 07. 23. 08:50
A jövő évi uniós költségvetés tervezetében a pénzügyminiszterek 300 millió euróval csökkentették az Európai Bizottság által a tagjelölteknek javasolt kifizetések összegét. A tíz jelölt ily módon 2,557 milliárd euróra számíthat 2003-ban a PHARE-, az ISPA- és a SAPARD-programból. Miközben a ténylegesen kifizethető összegeket - az előző évek tapasztalataira hivatkozva - csökkentették a
2002. 07. 23. 08:46
Az euróval fizető turisták Magyarországon tudnak a leggazdaságosabban vakációzni, mert pénzük itt csaknem kétszer annyit ér, mint náluk. Ez derül ki a turisztikaikosár-számításból, amelyet két bécsi pénzintézet, a Bank Austria és a Creditanstalt Bankverein közösen végzett - tájékoztatta szerkesztőségünket Erdei János, a Magyar Turizmus Rt. bécsi képviseletének vezetője. Mint elmondta
2002. 07. 23. 08:40
Mielőtt a koalíció megkísérli átalakítani a parlament munkarendjét, előbb saját háza táján kell megegyezésre jutnia a frakcióknak már véleményezésre kiadott elképzelésekről. Az A és B hétre épített rendszerre vonatkozó szocialista javaslatot - amelynek alapján kéthetes napirendet fogadnának el, és az interpellációkról is csak kéthetente szavaznának - ugyanis nem helyeslik a szabad de
2002. 07. 23. 08:39
Már az igazi szabadságolási időszak előtt elkezdődött az idei nyári vásár. A kereskedők jelentős árkedvezményt kínálva igyekeznek megszabadulni raktárkészleteiktől. Az akciós termékek gyártói számára viszont a nagy leárazások nem igazán kifizetődőek. A kereskedők egymást túllicitálva, 30-70 százalékos engedménnyel kínálják portékáikat. A boltosok elégedettek is lehetnek, a kereskedel
2002. 07. 23. 08:38
Várhatóan csütörtökre készül el annak összegzése, hány településen kezdeményezték az ott élő nemzetiségek helyi kisebbségi önkormányzati választás megrendezését az október 20-ai helyhatósági választásokkal egy időben - közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. A köztársasági elnök július 12-én tűzte ki az önkormányzati választások időpontját, s azután a nemze
2002. 07. 23. 08:34
A kancellária tervei ellenére nem vesznek részt a honvédség MiG-29-es vadászgépei a hosszú idő után augusztus 20-án ismét megrendezendő budapesti légi parádén. Erről Juhász Ferenc honvédelmi miniszter levélben tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatalt. A védelmi tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy 1980 óta, amikor egy díszszemlére készülő MiG-23-as majdnem a fővárosra zuhant, sugá
2002. 07. 23. 08:33
A XX. század pestisének nevezett AIDS-betegségben tavaly hárommillió ember halt meg, ennek tizenöt százaléka 15 évesnél fiatalabb gyerek volt. Napjainkban negyvenmillió ember hordozza magában a kórokozót, becslések szerint naponta 16 ezren fertőződnek meg, a betegek döntő többsége a fejlődő országokban él. Magyarországon az AIDS tizenhét évvel ezelőtt bukkant fel, azóta a hivatalos a
2002. 07. 23. 08:31
A tavalyinál lassabb ütemben folytatódik Budapesten az ipari termelés növekedése - derül ki a KSH Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságának tájékoztatójából. A fővárosi székhelyű, legalább 50 főt foglalkoztató ipari szervezetek termelése az idei esztendő első negyedében 2,7 százalékkal nőtt az előző évihez képest, míg egy évvel korábban az emelkedés 6,6 százalékos volt. Az idei növeke
2002. 07. 23. 08:30
Eltérően ítélik meg az oktatási szakemberek annak jelentőségét, hogy az idén a tavalyinál alacsonyabb átlageredményeket értek el a jelentkezők a közös érettségi-felvételi vizsgákon. Némelyek szerint a különböző évek tesztjei nem összevethetőek, ezért a különbségekből nem lehet következtetni semmire. Mások szerint mind több a felkészületlen diák. •
2002. 07. 23. 08:29
A következő évi költségvetés még az infláció tervezett mértékénél is lassabban növekedhet - olvasható ki a kormány költségvetési irányelveiből. A dokumentum szerint 2003-ban 5 százalékos lesz a fogyasztói áremelkedés átlagos üteme, a tervezett újraelosztási ráta alapján az államháztartás növekedése ugyanakkor csak a GDP 3,2 százaléka lehet. Hogy mely ágazat lesz a nadrágszíj összébb
2002. 07. 23. 08:21
Olvasói sztorik