Több száz milliárdnyi pályázati pénzt kínál az EU magyar kis- és középvállalatoknak is. Egy e-learning tanfolyam beavat a pályázatírás fortélyaiba, és legfőképp bemutatja a lehetőségeket.
[FN] A Füstirtók a Dohányzás Visszaszorításáért Egyesület panasszal fordult az Országos Rádió és Televízió Testülethez, mert az RTL Klub Való Világ-, tv2 pedig Big Brother produkciójában súlyosan megsértik az 1999. évi XLII. törvény dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó előírásait , és a gazdasági reklámtörvény televíziós dohányreklámokra vonatkozó tiltását. Ezért felkéri az ORTT-t, hogy a két televíziót tiltsa el a jogsértő magatartástól.
Indo
[FN] A jövőre liberalizált magyar villamosenergia-piacon végzendő szabadkereskedelmi tevékenységre öt társaság nyújtott be eddig kérelmet - mondta Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Kaderják Péter elmondta: még további jelentkezéseket is várnak, így úgy látszik, megvalósul az a cél, hogy alternatív tőkeerős kereskedők jelenjenek meg a magyar piacon. Az elnök azt is közölte, hogy a taval
[FN] Az olasz Fiat konszern válságállapot kihirdetését kéri önmagával szemben az olasz kormánytól, hogy mielőbb megvalósíthassa leépítési terveit . Erre azért is van szükség, mert a szakszervezeti szövetségek péntekre négy órás sztrájkot hirdettek a vállalat összes létesítményében.
[FN, MTI-Eco] Magyarország 2003. január 1-jén csatlakozik az Európai Szabadalmi Egyezményhez - mondta Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: a csatlakozás lehetővé teszi, hogy az európai szabadalmi oltalmat költségtakarékos módon, egyszerűbb eljárás keretében meg lehessen szerezni Magyarországról. Bendzsel Miklós utalt arra, hogy az egyezményhez való csatlakozás magával hozhatja
[FN, MTI-Eco] A montenegrói kormány úgy döntött csütörtökön, hogy eladja a Jugopetrol olajipari vállalat többségi részvénycsomagját a Hellenic Petroleumnak. A görög cég a Montenegróban monopolhelyzetben lévő vállalat 54 százalékos részvénycsomagját veheti meg az államtól. A Hellenic Petroleum 65 millió eurót ajánlott fel a kotori székhelyű vállalat többségi részvénypakettjéért, illetve további 35 milliót kíván költeni beruházásokra, négymilliót
[FN, MTI-Eco] A világkereskedelem bővülése még elérheti az egy százalékot az idén, ha a vezető országok gazdaságában folytatódik a kilábalás - közölte csütörtökön a Kereskedelmi Világszervezet. A WTO őszi jelentésében rámutat, hogy az olaj és a többi nyersanyag kereskedelmének nagy, mennyiségi növekedése emelte a világkereskedelem értékét az idei második negyedben az egy évvel azelőtti érték fölé.
Az Elender Üzleti Kommunikáció visszavásárolta a PSINet Magyarországot. Az üzletet pénzügyi befektetőként támogatja a Wallis Rt. Az Elenderé lesz a Webigen, fél éven belül pedig az Index többségi részesedését is megszerzi.
[FN, MTI] Elmarad a tv2-n a jövő hétre tervezett főpolgármester-jelölti vita, miután kampányfőnöke lemondta Schmitt Pál részvételét az eseményen. Kardos Anikó, a tv2 szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: szerda este 10 órakor, a kampányfőnök sms-üzenetéből értesültek arról, hogy Schmitt Pál nem vesz részt a beszélgetésen. A kereskedelmi csatorna október 16-án ültette volna egy asztalhoz a három legesélyesebbnek tartott jelöltet, Demszky Gábort
[FN] Az Európai Központi Bank kamatpolitikájával megegyezően a nagy-britanniai Bank of England sem változtatott a szigetországban érvényes irányadó kamatlábán. A pénzintézet monetáris bizottsága ezzel tizenegyedik hónapja tartja 4 százalékon a kamatlábat, miközben a piac egyre inkább igényelné a csökkentést.
• [More on B
[FN] Akik ma fenntartást fogalmaznak meg Magyarországon az Európai Unióval kapcsolatban, azok azt üzenik az országnak, hogy jó nektek a balkáni színvonal is - erről Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, az MSZP alelnöke beszélt
szerdán a Nógrád megyei Szécsényben tartott választási fórumon. Juhász Ferenc szavai szerint "az előző kormány magára gondolt,
amikor emberekről beszélt és csak a saját családjára gondolt, amikor családról beszélt". Ehh
[FN] Találkozót tartott László Csaba magyar, és Thor Pedersen dán pénzügyminiszter, ahol megvitatták a dán és a magyar gazdasági kapcsolatok helyzetét valamint azok továbbfejlesztési lehetőségeit . Thor Pederson beszélt az Európai Unió fejlődési lehetőségeiről és a rövid távú folyamatairól. A megbeszélésen szóba kerültek a még le nem zárt fejezetek. László Csaba kifejtette az európai uniós csatlakozással kapcsolatos magyar igényeket. Kitért a ver
[FN] Az Egyesült Nemzetek Szövetségének legfrissebb jegyzete szerint a globális gazdaságifellendülésre még egy évet várni kell, tehát az legközelebb 2003-ban kezdődhet el. A nemzetközi szervezet úgy foglalmaz, hogy egészen idáig úgy tűnt, a világgazdaság még idén decemberig túljut a 2000-ben kezdődött válságon egy idei 1,8 és egy 2003-as 3,2 százalékos növekedéssel, mostanra azonban kiderült, hogy ez nem valósul meg. Az ENSZ Gazdasági és Társada
[FN, HWSW] Az Egyesül Államokban szélessávú internet-hozzáférést kínáló AT&T Broadband 1700 alkalmazottját bocsátja el, miután befejeződik a vállalat egyesülése az egyik legnagyobb nemzeti szolgáltatóval, a Comcasttal. Az AT&T közleménye szerint a leépítések elsősorban a cég englewoodi (Colorado) központjában dolgozó vezetőket és adminisztratív munkatársakat érintik. A vállalat kedden már értesítette 675 alkalmazottját az egyesülés lezárultával
[FN, HWSW] Egy amerikai munkaügyi hivatal pert indít a Sega amerikai leányvállalata ellen, mert az a vád szerint kizárólag faji alapon szüntette meg együttműködését 12, teszteléssel megbízott felhasználóval. A foglalkoztatási esélyegyenlőség bizottságának (Equal Employment Opportunity Commission) képviselője szerint miután a Sega egyik alkalmazottja arra panaszkodott a vezetőségnél, hogy a cég a Fülöp-szigetekről származó bétatesztelőket pozitív
A 2002. év irodalmi Nobel-díját Kertész Imre kapta. A Svéd Akadémia "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben" indoklással ítélte oda a legrangosabb elismerést a magyar írónak.
[FN] Nem változtatott irányadó kamatlábán az Európai központi Bank. Az Európai Unió jegybanki szerepét betöltő ECB továbbra is 2,25 százalékban határozta meg a rátát csütörtöki bizottsági ülésén.
[FN] A világ legnagyobb olajipari cége, az ExxonMobil elismerte, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot folytat aszfaltipari árkartell gyanúja miatt. A társaság ugyanakkor nem fűzött kommentárt a hírhez, így továbbra sem tudni, mennyi valóságalapja van az ügynek. A társaság közleményében jelezte: teljes mértékben együttműködik a vizsgálatot végző szakemberekkel, akik egyébként a cég több európai irodájába is "ellátogatnak".
[FN, MTI] Nyíregyháza fejlődésének egyik legsikeresebb időszakát érte el az 1998-2002 közötti években - hangzott el hétfőn a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzati ülésén, melyen a 120 ezer lakosú város képviselőtestülete programjának végrehajtását értékelte. A beszámolóból kiderült: a nyíregyházi önkormányzat a legutóbbi négy esztendőben 72 milliárd 231 millió 110 ezer forintból gazdálkodott, s az összeg több mint 15 százalékát, 11
[FN, euro.hu] Ezúttal nem érheti az a vád az íreket, hogy nem áldoztak eleget a Nizzai Szerződés népszavazási kampányára - az újabb elutasítástól való félelem hatalmas erőket és összegeket mozgat meg . Az október 19-re kiírt írországi népszavazás kimenetele Brüsszelben komoly aggodalmat kelt, maguk az ír vezetők viszont egyre pánikszerűbben igyekeznek minden eszközt latba vetni: "nehogy már" éppen az írek akadályozzák meg (optimistább megközelíté
Irodalmi Nobel-díjban részesült Kertész Imre a Sorstalanság című regény írója. “Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”#
[FN] Rontott az eurózóna növekedési kilátásain az Európai Bizottság . A harmadik negyedévre vonatkozó növekedési előrejelzéseket az eddigi 0,3-0,6 százalékról 0,2-0,5 százalékra rontották, és a friss számításokkal megegyező adatokat várnak a negyedik negyedévre is. Az Európai Bizottság előrejelzései elsősorban az utóbbi hónapok egyenge fogyasztói keresletét és sorjázó külkereskedelmi adatait tükrözik.
•
[FN] A Honda legfrissebb közleménye szerint három észak-amerikai autógyártó üzemben függesztik fel a gyártási tevékenységet , és egyelőre nincsen döntés arról, hogy mikor indítják újra a termelést. A problémát ezúttal nem a kereslethiány okozza, hanem a nyugati parti kikötők blokádja - áll a közleményben. A dokkmunkások blokádja miatt ugyanis anyaghiány lépett fel a gyárakban.
•
[FN] Idén az első hat hónapban több mint 23 millió vásárlást bonyolítottak le vasárnapokon , a tavalyi hasonló időszakban számított 21 millióval szemben - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. Eszerint 2002. január-júniusában vasárnapokon a háztartások megközelítőleg 38 milliárd forintot költöttek élelmiszerre vagy háztartási vegyiárura, míg ezzel szemben a tavalyi év első felében 30, 2000-ben pedig 20 milliárd forintért vásároltak.