Irodalmi Nobel-díjban részesült Kertész Imre a Sorstalanság című regény írója. „Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”#<# - áll a Nobel-díjasok névsorát közlő Nobel e-múzeum hivatalos honlapján a díj odaítéslésének rövid indoklása. Az akadémia sajtónyilatkozatában a következőket írja: „Kertész Imre írói műve annak a lehetöségét vizsgálja meg, lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy korszakban melyben az emberek egyre teljesebben alávetteték magukat a társadalmi hatalomnak. Könyveiben szüntelenül visszatér eletének döntö élményéhez, az auschwitzi tartozkodásához, ahová mint fiatal fiút a magyarországi náci zsidóüldözések idején vitték el. Auschwitz számára nem egy kivételes esemény, amely akár egy idegen test a Nyugat rendes történelmén kívül létezne. Auschwitz a végső igazság az ember lealjasodásáról a modern létben. Kertész első regénye, a Sorstalanság, a fiatal Kövesröl szől, akit elfognak és koncentrációs tabórba visznek, de ő alkalmazkodik és túléli. A könyv azt a elidegenítő fogást használja, hogy a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben bár a feltételek hálátlanok, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket anélkül, hogy természetellenesnek vagy felháborítónak találná őket – nem ismeri a mi tényeinket. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodotságnak vagy metafizikai tiltakozásnak az az eleme amelyet a téma kivánna. Az olvasó nemcsak az erőszak kegyetlenségével szembesűl hanem ugyan olyan mértékben a megfontolatlanság méreteivel is, amelyek az elkövetést jellemezték. Mind a hóhérok mind az áldozatok kényszerítő gyakorlati problémakkal voltak elfoglalva, a nagy kérdések nem léteztek. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy megtalálja a helyét Auschwitzban ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben meg az emberi égyüttélesben fejeződik ki.
- 03:33 A Real Madrid győzelmével, de a bajnok Barcelona vereségével ért véget a La Liga
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 23:06 George Russell megnyerte a második kanadai időmérőt is
- 22:00 A liberális Norvégián gúnyolódó film nyerte az Arany Pálmát
- 21:23 „A Ferencváros szurkolói Európa leglelkesebbjei közé tartoznak” – Robbie Keane elköszönt a Fradi szurkolóitól
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 20:46 „Volt néhány rossz döntésünk, ezeket pedig kivétel nélkül góllal torolta meg” – nagy verést kapott a hokiválogatott a vébén
- 20:36 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 23.
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 20:10 Bizonytalanság uralkodik az FTC kézilabdacsapatánál
- 19:51 Mit tegyünk, ha nem jön a baba? – ezt érdemes tudni a meddőségi kezelésről
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 19:42 Elmegyógyintézetben marad Renner Erika zaklatója
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 14:15 Lannert Judit bemutatta, ki lesz a közoktatásért felelős államtitkár
- 17:14 Vitézy Dávid megnevezte a közigazgatási államtitkárát
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 16:57 Valódi szuperhatalom támadt Magyarországra
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 16:27 Hivatalos: Robbie Keane távozott a Ferencvárostól
- 17:28 „Biztos vagyok benne, nem mindenki ért egyet a döntéssel” – elköszönt szélsőjétől a Veszprém
- 12:15 Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
